Page 18 - katved-november
P. 18

16
    16     elnöke a belügyminiszter javaslatára 2013. ok-
      KRÓNIKA  tóber  23-i  hatállyal  tűzoltó  dandártábornokká

           nevezte ki Bittmann Tibor, valamint Lipták Attila
           tűzoltó ezredeseket.
             Bittmann  Tibor  tanulmányait  a  Bólyai  János
           Katonai Műszaki Főiskola mellett a Budapesti Köz-
           gazdaságtudományi Egyetemet végezte. Szakmai
           pályáját a határőrség állományában kezdte, ahol
           vezetői beosztásokat töltött be, majd 2006-tól az
           Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Humán
           Tervezési Osztályának vezetője lett. 2008 és 2010
           között a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Humán-
           igazgatási  Szolgálat  vezetőjeként  dolgozott.  A
           katasztrófavédelem kötelékébe 2010 októberében
           lépett a főigazgatóság személyügyi főosztályveze-
           tőjeként. 2011. január 1-től a humán főosztály, majd
           2012 áprilisától a humánszolgálat vezetője.
             Lipták Attila a Kossuth Lajos Katonai Főis-  mesterképzésén,  ahol  okleveles  védelmi  igaz-  2010 júliusáig az Országos Katasztrófavédelmi
           kola gépesített lövész szakán szerzett mérnök-  gatási vezetői képzettséget szerzett. A Magyar   Főigazgatóságon töltött be különböző, döntően
           tanári végzettséget, majd elvégezte a felsőfokú   Honvédség  után  a  Fővárosi  Polgári  Védelmi   vezetői  posztokat.  2010  augusztusától  a  Bor-
           polgári  védelmi  szaktanfolyamot.  Részt  vett  a   Parancsnokság XIII. kerületi Polgári Védelmi Ki-  sod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi
           Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Védelmi   rendeltségén kiemelt főelőadóként kezdett dol-  Igazgatóság igazgatója. (Ú.K.)
           igazgatási  Szak  Katasztrófavédelmi  Szakirány   gozni 1997-ben, majd egy évtizeden át, 2000-től   Fotók: Csattos Pál - BM

           Sikeresen vizsgázott a városi kutató-mentôk


           második generációja



                                                                                tak. Őket fel kellett kutatni és ki kellett menteni a
                                                                                romok közül – mindezt a szigorú szabályok és el-
                                                                                járásrendek betartásával. A berendezett kárhely-
                                                                                színek nagyon is életszerűek voltak, éles veszé-
                                                                                lyekkel,  valós  másodlagos  károsító  hatásokkal.
                                                                                Továbbá kreativitásra ösztönözték a mentőket, hi-
                                                                                szen az egyes szakmai feladatoknak több jó meg-
                                                                                                 oldása is létezett. Ilyen
                                                                                                       területeken kell
                                                                                                          gyakorol-
                                                                                                             ni,  ez







                áromnapos közös gyakorlaton mérettek   A  BM  Országos
                meg október 18-20. között a HUNOR   Katasztrófavédelmi  Fő-
           H és  a  HUSZÁR  mentőszervezetek  új   igazgatóság  Országos
           tagjai – a második generáció. A katasztrófavé-  Polgári  Védelmi  Főfe-
           delem hajdúszoboszlói kiképzőbázisán tartott   lügyelősége  szakmai
           törzsvezetési,  csapatépítő,  együttműködési   szervezésében és a
           gyakorlatnak az egyik fő célja az volt, hogy a   BM OKF Gazdasági El-
           régi és az új csapattagok közös munkája ré-  látó Központ logisztikai
           vén integrálja az újoncokat. A HUNOR-ban ez   háttértámogatásával
           negyvenöt  új  csapattársat,  hivatásos  tűzoltót   megvalósuló  gyakorlat
           jelent.  A  HUSZÁR  esetében  a  Palóc,  a  Nyír   elképzelt katasztrófahely-
           és a Hortobágy Mentőcsoport számított „fris-  zete  szerint  Hunoriában
           sen érkezettnek”. A gyakorlat további célja volt   kellett segítséget nyújtaniuk
           természetesen  az  egy  éve  ENSZ  INSARAG   a  magyar  mentőknek,  amely
           minősítést szerzett mentőszervezetek tudásá-  területet  a  Richter-skála  szerinti
           nak elmélyítése és fi nomítása is, amelyben a   9,5 erősségű földrengés rázta meg.
           magyarok svéd mentora, Per-Anders Berthlin   Több épület összedőlt, az infrastruktúra
           is segítette őket.                megsemmisült, a romok alá emberek szorul-
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23