Page 7 - katved-október
P. 7

5

           Az  új  szerkezeti  struktúra  mellett  a  szabá­  esetében is. Új fogalom a Tűzvédelmi Műszaki   sze tételére és működésére. Ha tástanulmányokat
        lyozás  teljesen  új  eleme  a  kockázatelvű  meg­  Megfelelőségi  Kézi könyv,  amelyet  meghatáro­  kell folytatni az elkészült tervezet minél szélesebb
        közelítés  hazai  bevezetése:  az  épületeket  nem   zott  építmények  használatbavételét  követően   körű alkalmazását érintően. Meg kell vizsgálni a
        tűz veszélyességi  osztályba  sorolják,  hanem   a  tulaj donos  köteles  elkészíttetni  és  abban  a   jogszabálytervezethez  be érkező  észrevétele­
        kockázati  osztályba,  ami  tűz  esetén  a  veszé­  megvalósult állapotot rögzíteni. A kézikönyvbe   ket,  emellett  a  megkezdett  tűzvédelmi  irány­
        lyeztetettséget,  a  bekövetkező  kár,  a  veszteség   valamennyi,  a  tűzvédelmi-műszaki  kialakítás­  elveket  részletesen  ki  kell  dolgozni,  valamint
        súlyos ságát, a tűz következtében fellépő további   ra kiható változást be kell vezetni, így annak a   módosító javaslatot kell tenni az érintett kap­
        veszélyek  mértékét  kifejező  besorolás.  Ez  az   mindenkori állapotot kell tartalmaznia, számon   csolódó jogszabályoknak és előírásoknak az új
        eddigiektől  merőben  eltérő  követelménycsopor­  kérhető módon. A tervezet egyszerűsít többfajta   szabályzathoz való igazítására.
        tosítást kíván. Dönteni kellett, hogy a szabályzat   számítást, így például a tűztávolság értéke táb­  Az új  szabályozás  alkalmazása  az  eddigi­  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. október
        megtartja-e  a  tűzveszélyességi  osztályba  soro­  lázatból is kivehető, bizonyos esetekben pedig   től  eltérő  szemléletet  igényel  mind  a  beruhá­
        lást, vagy valóban egy új alapokra helyezett sza­  nem kell kiürítést számítani. Nincs a tervezetben   zóktól, mind a tervezőktől és természetesen a
        bályozás készüljön. Végül az anyagok esetében a   sem a tűzterhelés fo galma, sem a számítása.   tűzvédelmi  hatóságoktól.  A  tűzvédelem  terü­
        tűzveszélyességi osztályok megmaradtak, de öt   Az  új  előírások  szerint  hő-  és  füstelvezetés   letén akár létesítésről, akár fenntartásról, akár
        fokozat helyett három kategória létezik.  tervezésénél  ezentúl  figyelembe  kell  venni  az   használatról legyen szó, a jövőben hangsúlyo­
           A tervezet szerint a tűzvédelmi kö vetelményeket   uralkodó szélirányt is. A szabályozás az ellen­  sabban kerül előtérbe a műszaki szemlélet, a
        befolyásoló  kockázat  megállapításához  meg  kell   őrzésekre,  kar ba ntartásra,  felülvizsgálatra   egy   mérnöki gon dolkodás. Ma a normatív szemlélet
        határozni  az  épületet,  önálló  épületrészt  alkotó   összefoglaló  táblázatot  tartal maz,  lényegesen   a jellemző, a tervezés során azt keresik a ter­
        kockázati  egységeket,  azok  kockázati  osztályait   egyszerűsítve kezelésüket. A korábbiaktól elté­  vezők, hogy mit ír a jogszabály és betűről be­
        (kockázati egység: az épít mény vagy annak körül­  rően a tervezet a kereskedelmi egységekben,   tűre kimásolják az OTSZ részeit és beillesztik
        határolt része, amelyen belül a kockázati osztályt   az  eladótérben  és  a  tárolási  he lyiségekben  a   a tűzvédelmi műszaki leírásba. Ezzel szemben
        meghatározó  körülményeket  a  tervezés  során   robbanásveszélyes osztályú folyadékok és ae­  az OTSZ után előtérbe kerül a műszaki, igazi
        azonos mértékben és módon veszik figyelembe,   roszolok  tárolását  is  szabályozza.  Szintén  új­  tervezői szemlélet, a mérnöki gondolkodás: az
        és azt követően az épület, önálló épületrész mér­  donság, hogy az egyes kockázati egységekben   előírásokat, a köte lezettségeket a rendelet tar­
        tékadó kockázati osztályát és speciális építmény   oltóanyag-egységeket kell biztosítani, ez hatá­  talmazza, de a tényleges műszaki megoldást a
        esetén annak kockázati osztályát.   rozza meg a tűzoltókészülékek mennyiségét.    tervezőnek – a beruházóval egyeztetve – kell
           Az új szerkezeti struktúra és az új alapelvek   Elkészült  a  normaszöveg,  az  új  ala pokra   meghatároznia. Egy példával szemléltetve: ha
        mellett más újdonsággal is szolgál a tervezet.   helyezett, új szerkezeti felé pítésű országos tűz­  egy magasugrónak az a feladata, hogy ugorjon
        Ilyen a speciális építmények szabályozása, hi­  védelmi  szabályzat  tervezete.  Teendő  azonban   át 210 centimétert, azt, hogy teszi , ő dönti el:
        szen az anyag immár követelményeket határoz   még  így  is  van  bőven,  hiszen  például  törvényi   hason, hanyatt, vagy oldalt.
        meg a közúti alagutak, gyalogos aluljárók, met­  felhatalmazást  kell  előkészíteni  a  tűz védelmi
        ró és földalatti vasút, kilátó, ponyvaszerkezetű   műszaki  irányelvek  kia dására,  továbbá  a  kidol­  Érces Ferenc tű. ezredes, főosztályvezető
        építmények,  állvány  jellegű  építmények,  szín   gozásáért  fe             lelős  bizottság  létrehozására,  ös-  BM OKF Tűzvédelmi Főosztály


        Tûzcsapkataszter-felmérés Csongrád megyében




           A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon felme-  gató, az igazgatóság informatikai osztályának vezetője, Dr. Kitka
           rült az igény, hogy naprakésszé, szemléletessé tegyék a megyé-  Gergely hadnagy jelentette, ő vette fel először a kapcsolatot a
           ben lévő tűzcsapok elektronikus nyilvántartását. Ehhez azokat   tanszékkel.  Ezután  a  megyei  katasztrófavédelmi  igazgató­
           egyenként fel kellett mérni, ami meglehetősen nagy feladatnak   helyettes, Huszár Tibor ezredes beszélte meg a részleteket az
           bizonyult. Helyben volt azonban a megoldás is: a Szegedi Tudo-  egyetem  képviselőjével.  Az  egyeztetések  eredményeképpen
           mányegyetem geoinformatikai tanszékének hallgatói szakmai   született az a megoldás, hogy kihasználják a hallgatók kötele-
           gyakorlat keretében járták végig a tűzcsapokat. Az összekötte-  ző szakmai gyakorlatában rejlő lehetőséget, és ha már amúgy
           tést az egyetem és az igazgatóság között az egyik régebbi hall-  is méréseket kell végezniük, akkor azok legyenek hasznosak.


             tűzoltókat  a  bevetések  során  egy  jól   WGS 84) kellett őket ellátni. A koordináták te­  listáját. Az együttműködés keretében létreho­
             vizsgázott rendszer, a döntéstámogató   repi mérőeszközzel, illetve a térképről történő   zott  offline,  tűzcsapokat  tartalmazó  térinfor­
        Atérkép, vagyis a DÖMI segíti. A DÖMI-n   meghatározással adhatóak meg. A Csongrád   matikai adatbázist a vízművek is megkapják.
        található  adatokat  –  amelyek  egy  része  a   Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a   A mérések eredményeképpen egy nagyjából
        társszervektől  származik  –  a  megyei  mű­  Szegedi  Tudományegyetem  természetföld­  egy-öt (egy-két esetben tíz) méteres pontos­
        veletirányítás  hasznosítja,  a  beavatkozások   rajzi  és  geoinformatikai  tanszéke  együttmű­  ságú koordinátákkal rendelkező térinformati­
        során információt jelentenek a tűzoltó egysé­  ködésének első közös nagy munkája éppen   kai adatbázis jött létre, a terepi bejárás során
        geknek vagy a helyszínre érkező katasztrófa­  az  volt,  hogy  terepi  felmérések  keretében   az összes tűzcsapról fotós dokumentáció is
        védelmi műveleti szolgálatnak. A DÖMI-n sok   elkészítsék  a  megye  összes  településén  a   készült, amelyet társítottak is az adott objek­
        egyéb mellett a tűzcsapokról is szerepelnek   tűzcsapok pontos, bemért adatokat tartalma­  tumhoz.  A  felmérés  két  szakaszban  zajlott:
        adatok. Ezeket a megyeileg illetékes vízmű­  zó  adatbázisát.  A  lefolytatott  egyeztetések   az elsőben háromnapos térinformatikai terep­
        vek szolgáltatják, azonban ahhoz, hogy meg­  eredményeképpen  a  felméréshez  csatlakoz­  munka keretében Szeged tűzcsapállományát
        felelő módon a térképi rendszerbe lehessen   tak a szolgáltató társaságok, átadták például   mérték  fel,  a  munkában  majdnem  hatvan
        őket helyezni, földrajzi koordinátákkal (EOV,   az eredeti tűzcsapállomány címekkel ellátott   hallgató vett részt. A második szakaszban öt
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12