Page 32 - katved-június
P. 32

30       A bíráló grémium a határidőre beérkezett kilenc pályamű közül négyet   „A gömbpanorámás felvételek felhasználási lehetőségei a katasztrófa-

      krónika  publikációra is javasolt. Egyhangú döntés született arról, hogy a legjobb   védelemben” című munkájával bizonyította hozzáértését. A további két,

                                                               publikációra javasolt pályamű közül az egyik a tűzoltói beavatkozásokat
           pályamű Veres György munkája. Az alezredes írásában a tűzoltási fel-
                                                               vette górcső alá a hibrid meghajtású személygépjárművek sajátossága-
           vonulási területek témakörét vizsgálta. A nyertes második alkalommal ér-
           demelte ki az emlékgyűrűt, két évvel ezelőtt pedig különdíjban részesült.
                                                               foglalkozik, különös tekintettel az informatika által nyújtott lehetőségek-
             A  pontozás  után  csaknem  holtverseny  alakult  ki  két  dolgozat  kö-  inak tükrében, míg a másik a lakosságriasztás fejlesztési lehetőségeivel
           zött, így díjat kapott a második helyezett is. Kiss Róbert tű. százados   re. (Barta)

                                             Dr. Sági János utolsó útja



                                             szeszorult torokkal, szomorúan meghajtott fővel   az összetartozás, az együtt eltöltött idő összeko-
                                             állunk  a  katasztrófavédelem  halottja,  Dr.  Sági   vácsolta őket barátságban, szeretetben és egy-
                                             János  nyugállományú  tűzoltó  dandártábornok   más iránti tiszteletben. Tekintettel arra, hogy Sági
                                             ravatalánál, hogy a család iránti tiszteletünk és   János tűzoltó egyenruhásként szolgált, beszédét
                                             együttérző részvétünk jeléül lerójuk kegyeletün-  jelentéssel zárta: „Jelentem, az osztály létszáma
                                             ket, végső búcsút vegyünk volt bajtársunktól, a   huszonkilenc fő volt, eltávozott tíz fő. Maradtunk
                                             szeretett  férjtől,  édesapától  és  nagyapától”.  A   tizenkilencen, akiket a barátság, a megbecsülés,
                                             tábornok  emlékező  beszédében  azt  mondta,   a hit, a remény és a szeretet tart össze. Dr. Sági
                                             „egy igaz ember távozott, aki barátai, ismerősei   János, Isten veled!
                                             szerint is olyan emberi tulajdonságok birtokában   A  búcsúbeszédek  után  a  gyászoló  hozzá-
                                             volt, amelyek kevesünknek adatnak meg, élete   tartozók  és  a  Pest  Megyei  Katasztrófavédelmi
                                             összeforrt  tűzoltói  hivatásával,  a  bajba  került   Igazgatóság  hivatásos  tiszti  állománya  alkotta
               Magyar Szentek Plébániájának altemplo-  embertársak  megsegítésével,  az  anyagi  javak   díszőrség kíséretében állították fel a külső rava-
               mában helyezték végső nyugalomra má-  mentésével. Hivatásos tűzoltói szolgálata magas   talt, ahol Duray Ferenc, a Belügyi Nyugdíjasok
               jus
           A  10-én Dr. Sági János nyugállományú   szintű szakmai tudást, elkötelezettséget, szigorú   Egyesületének Tűzoltó Tagozatának vezetője tar-
           tűzoltó  dandártábornokot,  a  Pest  Megyei  Ka-  rendet  és  fegyelmet,  ugyanakkor  mély  ember-  tott beszédet. Durai Ferenc megemlékezett a tá-
           tasztrófavédelmi Igazgatóság néhai igazgatóját.   séggel párosuló parancsnoki tevékenységet kö-  bornokkal együtt töltött régmúlt időkről, a megyei
           A szertartás megkezdése előtt a katasztrófavé-  vetelt, és ő ezeknek egytől egyig birtokában volt.   éjszakai gyakorlatok emlékéről. Elmondta azt is,
           delem  hivatásos  állományának  tagjai  kegyeleti   Az egyenesség, az adott szó, az áldozatkészség   Sági János mindig elismerte a más szakterületi
           őrséggel tisztelegtek elhunyt bajtársuk előtt, majd   mintaképe volt. Életében nem létezhetett olyan   vezetők tevékenységét, ezzel is hozzájárulva a
           délben a Katasztrófavédelem Központi Zeneka-  ígéret, amelyet megszegett, olyan kérés, amit ne   szervezet fejlődéséhez.
           rának jóvoltából felcsendült a Himnusz.  teljesített volna, ha mások érdekeiről volt szó”.  A  díszszakasz  tiszteletadását  követően  a
             Az egyházi szertartást követően Bérczi Lász-  A gyászoló család nevében középiskolai osz-  gyászmenet utolsó útjára, végső nyughelyére kí-
           ló tűzoltó dandártábornok, a Belügyminisztérium   tálytársa és barátja köszönt el Sági Jánostól, aki-  sérte Sági Jánost, urnáját az egyházi szertartás
           Országos  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság   vel, mint mondta, négy csodálatos évet tölthettek   szerint megszentelték és elhelyezték. Miközben
           tűzoltósági  főfelügyelője  búcsúztatta  a  testület   el együtt, amely felejthetetlen emlékeket hagyott   lezárták az urnasírhelyet, a gépjárműfecskendők
           nevében a tábornokot. Beszédében úgy fogal-  benne. Huszonkilencen érettségiztek 1965 júni-  hangos szirénaszóval búcsúztak, végül elhang-
           mazott: „mély megrendüléssel, fájdalomtól ösz-  usában, majd mindenki indult a maga útján, de   zott a Szózat és az Il Silenzio is felcsendült.



                 ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FÔFELÜGYELÔSÉG                Háttérsugárzás 2013. június hónapban
                          Veszélyes Üzemek Fõosztály
                        Nukleárisbaleset-elhárítási Osztály

                     Napi háttér-  Változás   Napi háttér-  Változás
                     sugárzási
              Dátum  átlag (nSv/  az előző   Dátum  sugárzási   az előző
                                               átlag
                                                      naphoz
                             naphoz
                       óra)  képest (%)       (nSv/óra)  képest (%)
             2013.06.01.  90   -1    2013.06.16.  92    1
             2013.06.02.  90   0     2013.06.17.  92    0
             2013.06.03.  89   -1    2013.06.18.  92    0
             2013.06.04.  90   1     2013.06.19.  93    1
             2013.06.05.  90   0     2013.06.20.  93    0
             2013.06.06.  91   1     2013.06.21.  94    1
             2013.06.07.  89   -2    2013.06.22.  94    0
             2013.06.08.  90   1     2013.06.23.  94    0
             2013.06.09.  90   0     2013.06.24.  96    2
             2013.06.10.  93   3     2013.06.25.  91    -5
             2013.06.11.  90   -3    2013.06.26.  90    -1
             2013.06.12.  89   -1    2013.06.27.  90    0
                                                                   A s
             2013.06.13.  89   0     2013.06.28.  91    1          A sugárzási adatok nSv/óra egységben vannak megadva.ugárzási adatok nSv/óra egységben vannak megadva.
             2013.06.14.  90   1     2013.06.29.  91    0            Normál háttérsugárzási tartomány: 50 - 200 nSv/óra.
             2013.06.15.  91   1     2013.06.30.  91    0                     Riasztási szint: 500 nSv/óra.
   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36