Page 31 - katved-június
P. 31

29
        Gyakorlaton a „második generáció”



                                           regisztrációval,  részlegekbe  való  beosztással   módon  kellett  készíteniük,  az  egyik  kárhelyen
                                           kezdődött,  majd  a  felszerelés  málházása  követ-  „egyszerűen” csak betonátvágással, míg a másik
                                           kezett, ezután érkeztek a gyakorlat helyszínére. A   kettőn közmű alatt áthaladva tudták megközelíteni
                                           nap során a mentőcsapatok felépítették a tábort,   a romosodott épületet és jutottak el a sérültig.
                                           gondoskodtak  a  törzs,  az  OSOCC,  a  logisztika   A magyar mentőcsoportok svéd mentora, Per-
                                           elhelyezéséről, végrehajtották a szükséges terep-  Anders Berthlin úgy fogalmazott, a mostani újon- KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. június
                                           rendezési munkákat, felverték az alvó-, fürdő- és   coknak határozott elképzelésük van a HUNOR-ról
                                           az  egészségügyi  sátrat,  megalakult  a  szigorú   és  a  HUSZÁR-ról,  az  első  csapatnak  azonban
                                           regisztrációt vezető táborügyeletesi szolgálat. Ez-  még nem volt mihez viszonyítania, vegyes előké-
                                           után  forgószínpadszerűen ismerkedtek az újon-  pük volt arról, mi várja őket. A második generáció
                                           cok a műveletirányítással, a helyszíni műveletek   úgy jött a gyakorlatra, mondta a szakember, hogy
                                           koordinációs központjával, a logisztika rejtelmeivel,   már  rendelkezésre  álltak  a  különféle  eszközök,
                                           egyebek mellett gyakorolták a GPS-használatot.  technikák,  eljárási  rendek,  míg  tavaly  az  első
                                             Másnap a terepmunka következett, több hely-  gyakorlat  során  még  ezek  kidolgozása,  fejlesz-
                                           színen dolgozott az állomány. A HUSZÁR egy, a   tése, beszerzése zajlott. Ezen kívül mostanra a
                                           HUNOR pedig három kárhelyen gyakorolta a kü-  magyarok a tavaly októberi ENSZ INSARAG mi-
                                           lönféle fogásokat, később pedig közösen végez-  nősítésen a bizottság által megfogalmazott aján-
                                           tek  alpin-  és  kötéltechnikai  mentési  feladatokat.   lásokat is bedolgozták a rendszerbe – tette hozzá
                                           Zsámbékon  ötvenhat  új  hunoros  és  tizennyolc   Per-Anders Berthlin. A mentor külön kiemelte a lo-
                                           huszáros ismerkedett a tudnivalókkal. A munkát   gisztikai területet, amely szerinte nagyon tudatos,
                                           régi  csapattagok  segítették,  minden  részlegbe   az oda beosztottak tisztában vannak azzal, hogy
        Az ENSZ INSARAG szerinti kiképzés keretében   kerültek a korábban beválogatottak közül irányítói   mit akarnak elérni és ahhoz mit kell tenniük, jól
        zajlott a frissen toborzott HUNOR- és HUSZÁR-  poszton dolgozó, illetve amolyan mentorként a ku-  irányították a tapasztalatlan újoncokat is. Érezhető
        tagok  együttműködési  gyakorlata  a  zsámbéki   tatás-mentésben jártas tagok. Ők nemcsak a kü-  volt esetükben a magabiztosság, márpedig erre a
        gyakorlótéren.                     lönféle technikai, eszközhasználati, taktikai fogá-  szintre csak képzéssel és sok gyakorlással lehet
           A felkészülés május hatodikán egyhetes elmé-  sokat mutatták be, hanem arra is figyeltek, hogy ki   eljutni, mondta a mentor.
        leti oktatással kezdődött, a következő héten pedig   mutat vezetői képességeket, ki miben erős, ügyes.  Az  együttműködési  gyakorlaton  a  HUNOR-t
        a gyakorlati tudnivalókat sajátították el a hivatásos   Az egységeknek kutatási, mentési, fal- és fö-  vezető Garaguly István tű. őrnagy, illetve a HU-
        és  önkéntes  mentőszervezetbe  a  közelmúltban   démáttörési,  megtámasztási  feladatokat  kellett   SZÁR parancsnoka, Jambrik Rudolf tű. ezredes
        beválogatott tűzoltók és önkéntes mentők. A hét   végezniük, ástak kutatóárkot, alkalmaztak alpin- és   egyaránt  úgy  fogalmazott,  az  újoncok  örülnek
        első két napján speciális ismeretekre tettek szert,   kötéltechnikát, emeltek, mozgattak nehéz tárgya-  annak,  hogy  a  csapatok  tagjai  lehetnek,  annak
        szerdától  kezdve  pedig  Zsámbékon  gyakorolták   kat, annak megfelelően, ahogyan azt az INSARAG   ellenére, hogy szolgálati helyükön bizony gondos-
        a tanultakat. A munka munkavédelmi oktatással,   irányelv  előírja.  Mentőalagutat  például  többféle   kodni kell az ő helyettesítésükről.              Galántai


        Szakmai újszerûség párosul a gyakorlati


        alkalmazhatósággal


             rendkívüli árvízi helyzet következtében június 5. helyett 20-án ve-
             hették át díjukat a Dr. Balogh Imre Emlékpályázat nyertesei. Dr.
        A  logh  Imre  korábban  minisztériumi  vezetőként  a  hazai  tűzvé-
             Ba
        delemért volt felelős. A nevét viselő, immár tizenharmadik alkalommal
        meghirdetett pályázat célja, hogy ösztönözze a tűzvédelem olyan aktuá-
        lis témáinak feldolgozását, amelyek hozzájárulnak a szakterület fejlődé-
        séhez. A legjobb pályaművel idén is Veres György tű. alezredes szolgált.
           A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója Dr.
        Balogh Imre özvegyének felajánlása alapján idén is pályázatot hirdetett
        a tűzvédelmi prevenció vagy elhárítás területét érintő, a szakterület fejlő-
        dését, fejlesztését támogató pályamű elkészítésére. A díjért indulók má-
        jus elejéig küldhették be pályaművüket, amelyet egy hatfős, a különböző
        szakterületek által delegált tagokból megalakított bizottság bírált el. A
        grémium tagja volt az országos tűzoltósági főfelügyelő mellett a tűzoltó-
        sági főosztály, a műszaki főosztály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem,
        a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, valamint a Katasztrófavédelmi
        Szemle  egy-egy  képviselője  is,  akik  2013-ban  új  szempontrendszer
        alapján értékeltek. E szempontrendszer, hasonlóan egy diplomadolgo-
        zat bírálatához, különös figyelemmel volt a stilisztikai-formai, szakmai
        tartalmi követelmények mellett főként a szakmai újszerűségre, illetve a
        leírtak gyakorlati alkalmazhatóságra.
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36