Page 25 - katved-június
P. 25

23

           Június ötödikén késő délután a megyei állomány hatfős csoportja indult   A hajnali órákban, a laktanyában a megyei kormányhivatal vezetője,
        el három terepjáróval a Pest megyei Vácra. A következő napon a BM Or-  Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, és Dányi Béla tű. ezredes, megyei
        szágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elrendelte a Nyír Mentőcsoport   igazgatóhelyettes fogadta az állományt. A kormánymegbízott köszöntő-
        mozgósítását, így hajnalban egy huszonhat fős csapat is útra kelt. Rendőri   jében méltatta az állomány emberfeletti teljesítményét, munkáját, fegyel-
        kísérettel Komárom-Esztergom megyébe utaztak, az ottani árvízi védeke-  mezett  magatartását.  Megköszönte,  hogy  helytállásukkal  öregbítették
        zési munkák megsegítésére. A Nyír Mentőcsoport egyike azoknak a men-  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, azon belül a megyei katasztrófavédelmi
        tőcsapatoknak, amelyet az elsők között vontak be a védekezési feladatok-  igazgatóság jó hírét.
        ba. Első éles bevetésükön vettek részt, viszont a tagszervezetét képező   A megye mentő-tűzvédelme az árvízi védekezés idején sem csökkent,
        Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület tagjai már évtizedek óta   hiszen az itthon maradt tűzoltók feszített szolgálati rendben biztosították a  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. június
        végeznek beavatkozási feladatokat. A védekezési munkákról június 10-  megfelelő védelmet.
        én vonták vissza a csapatot. Tevékenységük során bizonyították, hogy a
        Tiszán tanultakkal a Dunán is helytálltak.                                         Szabolcs-Szatmár-Bereg MKI
           Június hatodikán délután újabb mentőcsapat indult a megyéből. Egy
        terepjáróval, egy platós tehergépjárművel és négy autóbusszal összesen   Az árvízi védekezés egy
        152 hivatásos tűzoltó ment az árvízi védekezést támogatni. Emellett az   hete – Vas megye
        igazgatóság szóvivője a főigazgatóság kommunikációját segítette.
           Az árvízi védekezésben részt vevő megyei állomány még az árhullám   is segített
        tetőzése előtt Pilismarót, Esztergom és Báta településeken a gátak maga-  Június  4-én  négy  hivatásos  katasztrófavédelmi  tisztet  vezényeltek  át
        sításán, a bordás megtámasztások időben történő elkészítésén dolgozott.   Győrbe és Budapestre, hogy részt vegyenek az árvízi védekezési mun-
        Az árhullám tetőzése után az állománynak nagy szerepe volt a gátak álla-  kák koordinálásában. Dr. Takács Árpád tűzoltó ezredes, megyei igazga-
        potának fenntartásában, megőrzésében. Feladatuk közé tartozott az árvíz   tó és Poór Balázs tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő
        elleni védelem kiépítése, a gátrészek megerősítése és megtámasztása,   a fővárosban, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Ope-
        a káros árvízi jelenségek elleni védekezés. A nyíregyházi, mátészalkai,   ratív Törzsében vettek részt a védekezési és felkészülési munkálatok
        kisvárdai, nyírbátori, fehérgyarmati, záhonyi és baktalórántházi hivatásos   koordinálásában,  további  két  katasztrófavédelmi  tiszt  pedig  Győrben
        tűzoltók megfeszített munkát végeztek annak érdekében, hogy a mentett   szervezte és irányította a beavatkozásokat.
        oldalon életeket, értékeket, anyagi javakat védjenek.  Még  aznap  este  mozgósították  az  Őrség  Mentőcsoportot,  amely
           Állományunk  a  Katasztrófavédelmi  Oktatási  Központ  hallgatóival,  a   másnap  délután  harminc  taggal  indult  a  bajbajutottak  segítségére.  A
        Magyar Honvédség, a Kőrös Mentőcsoport, a HUNOR hivatásos kataszt-  katasztrófavédelem  és  a  szombathelyi  önkormányzat  szervezésében
        rófavédelmi  mentőszervezet  és  a  Magyar  Vöröskereszt  tagjaival  teljes   száznegyven önkéntes segítő is a gátakra indult. Váltásos munkarend-
        együttműködésben dolgozott. Az ellátásukban jelentős szerepet vállalt a   ben, szakadatlanul töltötték a zsákokat, magasították a gátakat mindig
        pilismaróti és dömösi önkormányzat, illetve a települések lakossága.  ott, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. Az Őrség Mentőcsoport Győr-
           A védekezési munkálatokban a nyíregyházi tűzoltók a védmű sérüléseit,   újfaluban és Dunaszentpálon segítette az árvízi védekezést.
        omlást, repedést, buzgárokat, gátcsuszást, átázást fi gyelték. Az észlelt gát-  Csütörtökön útnak indítottuk a megyei katasztrófavédelem hivatásos
        sérüléseket időben jelezték a vízügyi szakembereknek és azok javítását el is   mentőcsoportját is, amely hatvanhét tűzoltóval szintén a védekezésben
        végezték. A megyei tűzoltói állomány fegyelmezetten, szakszerűen hajtotta   érintett  kritikus  pontokon,  Győrben,  Győr   újfaluban,  Győrszentivánban,
        végre a számára meghatározott feladatokat. A dunai árhullám jelentős csök-  Gönyűn, Duna  szentpálon, Koroncón látott el feladatokat, egy héten át éjjel
        kenése miatt alkalmazásuk június 12-én, a késő délutáni órákban véget ért,   és nappal erősítették a gátakat, bordás megtámasztást, buzgárok elleni
        a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hivatásos segítők hazaindultak.  ellennyomó medencét építettek, illetve részt vettek a kitelepítésekben is.






























                                                                                                                     Fotó: Kiss Balázs tű. őrnagy
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30