Page 21 - katved-június
P. 21

19

        nalainak megerősítésében. A megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcso-  A Heves megyeiek is
        portok így Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest és Tolna megyé-  a gátakon voltak
        ben teljesítettek szolgálatot. Mindenki a szakterületének megfelelő feladatokat
        látta el, megfeszített erővel dolgoztak, nem sok idő jutott pihenésre.  A Heves megyei Mátra Mentőcsoport egy hivatásos katasztrófavédelmi
           A civil lakosságot is beleértve, egy emberként mozdultak meg a vé-  tiszt vezetésével, összesen tizennyolc fővel június 5-én 18 órakor indult
        dekezők, példátlan volt az összefogás – így fogalmaztak a tűzoltók, akik   el a dunai árvízi védekezéshez. Speciális mentő felszerelésekkel, gu-
        egy hét megfeszített munka után, június 12-én tértek vissza a megyébe.   micsónakkal, nagy teljesítményű szivattyúkkal, quadokkal segítették az
        Elsőként a Hortobágy Mentőcsoport érkezett meg a debreceni laktanyá-  árvízi munkálatokat. Az Agria Speciális Mentő- és Tűzoltócsoport három
        ba, ők valamennyien Kismaroson dolgoztak. A Hajdú-Bihar Megyei Ka-  fővel, a Kékes Kutató Mentő Alapítvány hat fővel, továbbá a verpeléti és  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. június
        tasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos állománya, a Debreceni Polgárőr   füzesabonyi önkéntes tűzoltók három, illetve öt fővel indultak útnak Vi-
        Egyesület, a Kaba Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Hajdúdorogi   segrádra. További hat tiszt ment operatív feladatokat ellátni Tahitótfalu,
        Egyházmegyei Caritas Legott Mentőcsoport egysége a védvonalak meg-  Visegrád és Dunabogdány településekre.
        erősítésében, az árvízi jelenségek ellenőrzésében és krízisintervenciós   A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei hivatásos
        feladatokban vett részt. Emellett a lakosság egészségügyi ellátásának biz-  katasztrófavédelmi mentőcsoportja június 6-án hetven fővel indult a du-
        tosításában is közreműködtek és folyamatosan fi gyelték a vízzel elöntött   nai árhullám által érintett térségekbe. A mentőszervezet tagjai megyénk
        területeket, valamint a lakóházakban maradt értékek mentésében is részt   hivatásos tiszti, zászlósi, és tiszthelyettesi tűzoltói állományából kerültek
        vettek. Munkájuk hatékonyságát bizonyítja, hogy a pszichológusi munka   ki. A mentőcsoport Tatabányára vonult szolgálatteljesítésre, Mérai Péter
        hatására egy elöntött területről sikerült kimenekíteni egy családot, amely   tű. őrnagy, tűzoltósági főfelügyelő vezetésével.
        korábban nem akarta elhagyni az otthonát.              Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbí-
           Ugyanezen a napon a késő esti órákban érkezett haza százhuszonnégy   zottja, országgyűlési képviselő június 8-án személyesen juttatta el az
        tűzoltó is, őket Dr. Nagy Imre tű. alezredes, debreceni katasztrófavédelmi   árvízi védekezésben dolgozókhoz a Heves megyei élelmiszeripari cé-
        kirendeltségvezető és Deák László tű. őrnagy, debreceni tűzoltóparancsnok   gek felajánlásait. A HESI Kft. csaknem egy mázsa friss szeletelt kenye-
        várt. A Hortobágy Mentőcsoport után ők is útnak indultak Esztergomból,   ret és több láda friss sajtos pogácsát, két mázsa kekszet, harminc ki-
                                                                                           logrammnyi füstölt húsárut,
                                                                                           és  tejcsokoládét  küldött
                                                                                           a  Nyergesújfaluban  tevé-
                                                                                           kenykedő  mintegy  hetven
                                                                                           hivatásos,   megyénkbeli
                                                                                           katasztrófavédelmi munka-
                                                                                           társ és tűzoltó számára.
                                                                                             A  megyei  hivatásos
                                                                                           katasztrófavédelmi  mentő-
                                                                                           csoport  további  tizennégy
                                                                                           tagja június 9-én kora dél-
                                                                                           után  indult  Tősi  Tamás  tű.
                                                                                           százados  vezetésével  Du-
                                                                                           naújvárosba, hogy az árvízi
                                                                                           védekezésben segítsenek
                                                                                           az  ott  dolgozó  beavatko-
                                                                                           zóknak.  A  megyéből  több
                                                                                           mint százan védekeztek az
                                                                                           árvíz  ellen  Nyergesújfalun,
                                                                                           Visegrádon,  Tahitótfalun,
                                                                                           Dunabogdányban,  Dunaúj-
                                                                                           városban és Baján a falvak
           Fotó: Farkas Roland tű. fdhgy.                                                  és városok, továbbá az ott
                                                                                           lakók  testi  épségének  vé-
                                                                                           delme érdekében.
                                                                                             A hevesi tűzoltók június
                                                                                           12-én röviddel éjfél előtt ér-
                                                                                           keztek  vissza  a  megyébe.
                                                                                           Egerben  Plachi  Péter  mk.
                                                                                           tű. alezredes, megyei igaz-
        ahol közel egy héten keresztül teljesítettek szolgálatot és védték a királyok   gatóhelyettes, Gyöngyösön pedig Dr. Zólyomi Géza tű. mk. alezredes,
        városát.  A  Debrecenből,  Hajdúböszörményből,  Hajdúszoboszlóról,  Nyír-  kirendeltségvezető fogadta a hazaérkezőket. A HUNOR mentőcsapat
        adonyból  és  Hajdúnánásról  elsőként  elvezényelt  egységek  hazatértével   tagjai dolgoztak legtovább a gátakon, ők június 13-án utazhattak haza
        június  második  hétvégéjén  már  a  megye  valamennyi  hivatásosa  otthon   megyéjükbe. A HUNOR-t az árvíz legkritikusabb szakaszain vetették be,
        volt. Befejezte a védekezési munkálatokat és visszatért szolgálati helyére   négy tűzoltónk is végig részt vett a védekezésben a Duna magyarorszá-
        a püspökladányi katasztrófavédelmi kirendeltséghez tartozó harminckilenc   gi vonalán.
        berettyóújfalui és püspökladányi tűzoltó is. A kirendeltségre megérkezés   Csontos  Ambrus  tű.  mk.  dandártábornok,  a  Heves  Megyei  Ka-
        alkalmából Kiss Lajos tű. őrnagy, tűzoltósági felügyelő köszöntötte az árvízi   tasztrófavédelmi  Igazgatóság  vezetője  a  helyreállítási  bizottságban
        védekezőket, megköszönve a nehéz, ám kitartó helytállást.   az ideiglenes védművek visszabontását, valamint a mintegy tízmillió,
                                                             az árvízi védekezéshez felhasznált homokzsák szakszerű elbontását
                                         Madai Petra tű. hadnagy  irányította.
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26