Page 23 - katved-június
P. 23

21

        tisztje viszont tovább maradt a térségben, feladatuk nemcsak a véde-  zett, majd Esztergom védekezési munkálatait látta el. Ők a gátak megvi-
        lem szervezése, hanem az utómunkálatok elindítása is volt.   lágítása, a gátak megtámasztása, a homokzsákok töltése és kiszállítása
           A  Jász-Nagykun-Szolnok  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság   mellett az áramfejlesztő üzembe helyezésével a technikai eszközök mű-
        állományából összesen százhetvenhárom ember vett részt a dunai árvíz   ködtetését is biztosították, szivattyúzási és forgalomirányítási feladatuk is
        elleni védekezésben, többségük a gátak mellett dolgozott, de az opera-  volt, illetve ketten az irányítás vezetési törzsében dolgoztak. Egy állapotos
        tív munkába is bekapcsolódtak Pest megyében és a főigazgatóságon.   asszony mentésében is szerepük volt: az asszony az esztergomi hídfőnél
        Volt közöttük, aki hazatérve megsimogatta a tűzoltóautót, de mindannyi-  nem tudott átkelni az áradás miatt, ezért a Palóc Mentőcsoport quaddal
        an azt mondták: megtapasztalták, mekkora a munkabírásuk, és azt is,   szállította őt át. A mentőcsoport közreműködésével épült gátak mindenhol
        hogyan működik egy ütemre ez a hatalmas gépezet.     biztonságosnak bizonyultak, gátszakadás nem történt.    KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. június
                                                               Pilismarót és Szigetmonostor árvízvédelmében egyébként részt vett
                                   S. Tóth Anikó tű. zászlós, szóvivő  huszonkét olyan Nógrád megyei hivatásos tűzoltó is, akik éppen a Ka-
                                                             tasztrófavédelmi Oktatási Központ nappali képzésein tanultak. Feladatuk
           Az árvíz – Nógrád megye                           gáterősítés,  fóliázás,  homokzsáktöltés,  -pakolás  és  -kihordás,  bordás
                    szemszögéből                             megtámasztás, valamint szivattyúzás volt a képzésről kivezényelt mintegy
                                                             kétszázhetven hivatásos tűzoltóval együtt.
        A június negyedikén kihirdetett veszélyhelyzetet követően Nógrád megye is   Június hatodikán délután a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igaz-
        összefogott az árvízi védekezésben, a megyéből még aznap elindult Berecz   gatóság beavatkozói állományából első ütemben hatvannégy hivatásos
        György tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság   tűzoltó is elindult az árvízi védekezéshez. A salgótarjáni hivatásos tűzoltó-
                                                             parancsnokság harmincöt, a balassagyarmati huszonhat, a pásztói pedig
                                                             hat emberrel vett részt a Duna veszélyhelyzettel érintett területeinek véde-
                                              Fotó: Palóc Mentőcsoport
                                                             kezési munkálataiban Kismaroson. A Nógrád megyei hivatásos katasztró-
                                                             favédelmi mentőcsoport két részre bontva először hat, majd tizenkét órás
                                                             váltásokban dolgozott. Ők a Duna által visszaduzzasztott Morgó-patak
                                                             mellett voltak, a patak áradása több lakóházat veszélyeztetett. Az árvízi
                                                             védekezési munkálatok során kollégáink teljesítettek biztonsági tiszti, őr-
                                                             és fi gyelőszolgálatot, felügyelték a szivattyúk üzemelését és részt vettek
                                                             szivattyúzási  munkálatokban,  irányítói  feladatokat  és  készenlétet  láttak
                                                             el, mindemellett töltötték, pakolták, hordták, átcsoportosították a homok-
                                                             zsákokat, távolítottak el uszadékot, építettek és erősítettek védművet, de
                                                             készítettek bordás megtámasztást is. Szabó Csaba tűzoltó hadnagy, a
                                                             Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műszaki osztályvezető-
                                                             je a Nógrád megyeiek parancsnokaként vett részt a munkálatokban, mint
                                                             mondta: a beavatkozó állomány fegyelmezetten hajtotta végre a számára
                                                             kijelölt feladatokat és kiemelt fi gyelmet fordítottak a balesetmentes munka-
                                                             végzésre. A gátszerkezetek stabilak, biztonságosak voltak.
                                                               Június kilencedikén, vasárnap délután újabb négy salgótarjáni tűzoltó
                                                             indult az árvízvédelmi munkálatok segítésére a Fejér megyei Kisapostag-
                                                             ra. Ők a korábban Kismarosra vezényelt állományhoz hasonló feladatokat
                                                             láttak el. Kismaros és Kisapostag mellett ideiglenes készenlétre vezényel-
                                                             tek több nógrádi tűzoltót Verőcére is. Június tizedikétől a katasztrófavéde-
                                                             lem Nógrád megyei igazgatója vette át az árvízvédelmi munkák irányítását
                                                             Kisapostagon,  ahol  az  ár  harminckét  lakót,  valamint  harminchat  házat
                                                             veszélyeztetett. A helyszínen több száz hivatásos és önkéntes tűzoltó,
                                                             rendőr, katona és civil dolgozott, illetve a büntetés-végrehajtás részéről,
                                                             felügyelet mellett, elítéltek is részt vettek a munkálatokban.

                                                                                                     Angyal Eszter

                                                                  Somogyiak a gátakon

                                                             Somogy megyéből elsőként a Somogy Mentőcsoport indult árvízi beve-
                                                             tésre,  ők  június  negyedikén  este  Kaposvárról  Kisorosziba  indultak.  Az
                                                             árvízi védekezési, mentési munkálatokon kívül egészségügyi és tűzvé-
                                                             delmi feladatokat is elláttak a területen. A mentőcsoport tizenöt tagja te-
                                                             repjáró képességű járművekkel, tűzoltásra és műszaki mentésre alkalmas
        igazgatója az árvíz által sújtott települések védekezési munkálataira Komá-  gépjárművel, motorcsónakokkal és egy mentővel vonult a településre. A
        rom-Esztergom megyébe, ahol irányítói feladatokat látott el.  mentőcsoport  logisztikai  feladatokat  látott  el  Kisoroszi  térségében,  ho-
           Június  ötödikén  csatlakozott  a  védekezési  munkálatokhoz  a  Palóc   mokzsákot, fóliát és fáklyát szállítottak az árvízi védekezés helyszíneire. A
        Mentőcsoport,  amely  ezzel  a  nemzeti  minősítés  megszerzését  követő   csapat a helyi erőkkel együtt a gátak védőfóliázásán és a veszélyeztetett
        első  komoly  bevetését  kezdte  meg.  A  mentőcsapat  összesen  tizenhat   lakóházak bevédésén dolgozott. Egy helyi lovardából huszonegy lovat és
        emberrel, három gépjárművel és egy quaddal, vízszivattyúkkal, áramfej-  az ellátásukhoz szükséges takarmányt telepítették át biztonságos hely-
        lesztőkkel, világító felszerelésekkel, gumicsónakkal, fűrészekkel, létrákkal   re, valamint két kutyát is kimentettek a vízzel körülvett településrészről. A
        és különböző kéziszerszámokkal felszerelkezve vett részt a feladatban.   védekezés során a nehéz terepviszonyok miatt előfordult, hogy a homok-
        A mentőcsapat először a Komárom-Esztergom megyei Pilismarótra érke-  zsákokat a töltéskoronára csak a mentőszervezet quadjával tudták feljut-
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28