Page 21 - magazin-szeptember
P. 21

19

        veszélyesáruszállítás ellenőrzését célzó akció-                       fi gyelem máris érezteti hatását, hiszen a hibás
        sorozatban  vettek  részt  a  katasztrófavédelem                      gépjárművek száma hat százalékkal csökkent,
        iparbiztonsági  szakemberei.  Az  ilyen  típusú                       míg a kiszabott bírságok összege mintegy 20
        ellenőrzéssorozatokon a Nemzeti Adó- és Vám-                          százalékkal nőtt.
        hivatal,  az  Országos  Rendőr-főkapitányság,                           A  szakterület  különös  hangsúlyt  fektet  a
        illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai                        veszélyesáru-szállítás  során  bekövetkezett
        Vízirendészeti Rendőrkapitánysága és illetékes                        balesetek  vizsgálatára,  illetve  a  balesetek
        szervei,  valamint  a  Nemzeti  Közlekedési  Ha-                      kivizsgálása  során  szerzett  tapasztalatok
        tóság emberei vannak jelen. Az eddigi akciók                          értékelésére. A  baleseteket a katasztrófavé-
        igazolták létjogosultságukat, így az év további                       delmi mobil laborok vizsgálják ki, minden ilyen
        részében hasonlókra lehet számítani, lehetőség                        esetnél kötelező a jelenlétük. A közúti balese-  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. szeptember
        szerint a társhatóságok bevonásával.                                  tek többségéhez közlekedési szabályszegés
          Az elmúlt időszakban a katasztrófavédelem                           vagy fi gyelmetlenség vezetett, de akadt olyan
        szakemberei majdnem 17 ezer közúti, több mint                         eset  is,  amely  árukezelési  szabálytalanság
        háromezer  vasúti  és  181  vízi  úton  közlekedő                     következménye  volt  (pl.  a    rosszul  rögzített
        járművet ellenőriztek önállóan, a társzervekkel                       rakomány  leesett).  A  vasúton  bekövetkezett
        közösen, vagy valamilyen hazai, illetve nemzet-                       események  jó  része  a  vasúti  kocsik  töltési
        közi ellenőrzési akciósorozathoz csatlakozva. A                       fokának be nem tartása, a vasúti kocsi töltő-
        közúton  ellenőrzött  járművek  között  majdnem                       lefejtő szerelvényeinek tömítetlensége, vala-
        2300 olyan volt, ami valamilyen veszélyes árut                        mint a tartálykocsik elégtelen műszaki állapo-
        szállított, nagyjából ugyanennyi szállítóeszközt   rófavédelmi  szervek  csupán  az  idei  évtől   ta, megfelelő karbantartásának hiánya miatt
        vizsgáltak  vasúton,  emellett  89  vízi  járművet   ellenőrzik  a  vasúti  és  vízi  úton  történő  ve-  következett be.
        is  megvizsgáltak.  Mindezek  mellett  összesen   szélyesáru-szállítást,  ezekre  vonatkozó  ösz-  A jóval több feladat ellátásához a korábbinál
        505 telephelyen végeztek valamelyik szállítási   szehasonlító adatok még nincsenek. A közúti   több ellenőrre van szükség, így képzések sorát
        alágazathoz kapcsolódó ellenőrzést. Ezek so-  szállítást  azonban  évek  óta  felügyelet  alatt   tartotta meg idén a szakterület. Ilyen felkészí-
        rán  360  olyan  mulasztást  tártak  fel,  amelynél   tartja a katasztrófavédelem, és a számok azt   tést a társhatóságok kérésére is tartottak, eze-
        intézkedni  kellett:  jellemzően  bírságot  szabtak   mutatják, hogy az idei év első hat hónapjában   ken elméleti és gyakorlati példákon keresztül
        ki, de az is előfordult, hogy a lakosság védelme   több mint felével több ellenőrzést bonyolítottak   mutatták  be,  mi  mindenre  kell  odafi gyelni  a
        érdekében visszatartották a szabálytalan szállít-  le a szakemberek, mint az előző év hasonló   vizsgálatok során. Már eddig 311 sikeres vizs-
        mányt. Volt példa az áru átfejtésére, a szabály-  időszakában, az átvizsgált járműveknél pedig   gán vannak túl az érintettek, de a továbbképzé-
        talanság  azonnali  megszüntetésére,  valamint   200  százalékos  a  növekedés.  A  kontroll  alá   sek sora nem ért véget.
        sérült küldemények megsemmisítésére is.   vont jóval több gépjármű 60 százaléka tarto-
          Tekintettel  arra,  hogy  a  hivatásos  kataszt-  zott egyébként az ADR hatálya alá. A fokozott      Dr. Vass Gyula-Kozma Sándor-Újhegyi Katalin

        Modern informatikai támogatás


        a mûvelet irányításban

        A             fokozatosan   bevezetett  sorrendre tesz javaslatot. A térképi modul képes  műveletirányító ügyeletein történik. A központi
             katasztrófavédelmi  szerveknél  2012.  zelíthetőség, stb. –, és automatikusan riasztási  események kezelése a megyei igazgatóságok
             áprilisától
             műveletirányítási  rendszer  személyi,  a rendelkezésre állás függvényében településre  főügyeleten  az  országosan  vonultatható  sze-
        elhelyezési  feltételei  mellett  fontos  elem  az  lebontva meghatározni a riasztandó egységek  rek riasztása, illetve az átcsoportosítások vég-
        informatikai  támogatás  megteremtése.  Az  javasolt vonulási sorrendjét és objektumokat is  rehajtása a feladat.
        ügyeletek egyre több adattal és információval  megjelenít.  A  tűzoltó-parancsnokságok  folya-  Az  ügyeleteken  dolgozók  az  első  félévben
        dolgoznak,  amelyeknek  a  nap  24  órájában  matosan  töltik  fel  a  rendszerbe  például  a  víz-  részt vettek a PAJZS rendszer használatához
        rendelkezésre kell állniuk ahhoz, hogy a szük-  vételi helyeket, a tűzoltási és műszaki mentési  szükséges  képzéseken.  A  megyei  főügyele-
        séges erőket, eszközöket másodpercek alatt  tervvel  rendelkező  létesítményeket,  a  hidakat  ti  osztályvezetők  és  főügyeletesek  képzése
        a helyszínre lehessen irányítani. E téren a BM  és felüljárókat, a tűzoltóságokat, rendőrségeket,  központilag, míg a műveletirányítók és a helyi
        OKF-en komoly fejlesztési háttérmunka folyt,  kórházakat,  oktatási  intézményeket  feltüntető  ügyeleteken szolgálatot teljesítők képzése me-
        amelynek  eredményeként  rendszerbe  állt  a  térképeket. A PAJZS mindezek mellett megmu-  gyei szinten valósult meg. Tesztprogram segíti
        PAJZS program.                     tatja, hogy a bekövetkezett esemény hány lakost  a műveletirányítók továbbképzését, a szoftver
          A  PAJZS  térinformatikával  támogatott  köz-  érint, egy felületen megjeleníti az aktuális tűzol-  fejlesztése és a szakmai előírásokhoz történő
        ponti  informatikai  rendszer,  rendelkezik  azzal  tási, műszaki mentési eseményeket, és képes  igazítása pedig a BM OKF-en történik.
        a  káresemény-kezelési  és  riasztási  modullal,  lesz a tűzoltó gépjárművek GPS-alapú nyomon   A rendszer jól illeszkedik az európai uniós
        amellyel a tűzoltó gépjárműveket a káresemé-  követésére. Ennek megvalósítása folyamatban  forrásból  megvalósuló  egységes  segélyhívó
        nyekhez  lehet  rendelni;  megyei  szintű  szer-  van,  hiszen  ehhez  körülbelül  nyolcezer  EDR-  rendszer jelenleg is zajló kiépítéséhez, amely
        átcsoportosítási  modullal,  amely  az  erő-  és  rádiót kell átprogramozni.  alapvetően  a  megyei  szintű  műveletirányí-
        eszközgazdálkodást  szolgálja.  Ezek  mellett   A  rendszer  a  helyi  szinttől  az  országosig  tást célozza meg. E rendszer a katasztrófa-
        elkészült a térképi modul, amely megjeleníti az  kiépült,  helyi  szinten  alapvetően  a  riasztások  védelmi és rendőri erők közös reagálását is
        ország  összes  településének  tűzoltási  és  mű-  végrehajtása  a  feladat.  A  fő  tevékenység  te-  lehetővé teszi, ami még komplexebb, átfogó
        szaki mentési szempontból legfontosabb adatát  rületi szinten zajlik, hiszen a segélyhívó szá-  segítséget képes nyújtani majd az állampol-
        –  működési  és  illetékességi  területek,  megkö-  mokon  beérkezett  jelzések  rögzítése  és  az  gároknak. (BM OKF)
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26