Page 19 - magazin-szeptember
P. 19

17
        Iparbiztonsági „nagyüzem” az új törvény


        hatálybalépése óta



        A január elsejétôl hatályos új katasztrófavédelmi törvény a korábbinál jóval szélesebb hatósági jogkört ad a
        hivatásos katasztrófavédelmi szerveknek. Az év elsô nyolc hónapjában az iparbiztonsági szakterület több száz
        küszöbérték alatti üzemet azonosított, ötvenhárom veszélyes üzem hatósági kontrollját végezte el, és hetven, a
        társhatóságok bevonásával lefolytatott ellenôrzésben vett részt. Emellett jóval erôsebb kontrollt gyakorol a szak-
        terület a veszélyes áruk szállítása felett is.                                                               KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. szeptember

             súlyos balesetek elleni védekezéssel és a   következményelemzéssel  kibővített  védelmi   kétévente, küszöbérték alatti üzemeknél három-
             veszélyes üzemek hatósági felügyeletével   terv)  kell  készítenie.  Csupán  negyven  olyan,   évente) a hatóság a helyszínen ellenőrzi, hogy
        A kapcsolatos hazai jogi szabályozás január   többnyire  mezőgazdasági,  élelmiszeripari   a veszélyes tevékenység a jogszabályban meg-
        1-jétől  kiegészült  a  többi  között  a  küszöbérték   üzem van, amely ilyen terv nélkül is kaphatott   határozott  keretek  között  történik.  A  veszélye-
        alatti üzemek üzemeltetőire vonatkozó eljárások-  katasztrófavédelmi engedélyt, mert működése   sebb üzemeknél sűrűbben, illetve bekövetkezett
        kal  és  kötelezettségekkel.  A  jogszabály  több  új   csekély kockázattal jár.   üzemzavar esetén soron kívül is tart ellenőrzést.
        fogalmat vezet be, egyebek mellett a küszöbérték   A  terv  tartalmazza  az  üzem  veszélyeztető   Az idei évben már 53 veszélyes ipari üzem ható-
        alatti üzemét, a kiemelten kezelendő létesítményét   hatásainak  elemzését,  valamint  a  veszélyes   sági ellenőrzése zajlott le. A tapasztaltak alapján
        és a súlyoskáresemény-elhárítási terv defi nícióját   anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek meg-  a hatóság kötelezheti az üzemeltetőt a biztonsági
        is.  Küszöbérték  alatti  üzemnek  az  minősül,   előzését, elhárítását és a hatások csökkenté-  dokumentáció  felülvizsgálatára,  súlyosabb  sza-
        ahol  a  Seveso-II.  Irányelvben  meghatározott   sét  szolgáló  intézkedések  végrehajtásának   bálytalanság esetén akár bírságot is kiszabhat,
        alsó  küszöbérték  negyedét  meghaladó,  de  az   rendjét, feltételeit. A hatóság ezek ismeretében   vagy a veszélyes tevékenységet is korlátozhatja.
        alsó  küszöbértéket  el  nem  érő  mennyiségben   dönt a katasztrófavédelmi engedély megadá-  Újdonság, hogy a területi szervek az alsó és
        van jelen veszélyes anyag. Ide tartoznak még a   sáról, vagy éppen arról, hogy korlátozza vagy   a felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal fog-
        kiemelten kezelendő létesítmények, így a veszé-  felfüggeszti az üzem veszélyes tevékenységét.   lalkozó üzemben lefolytatott belsővédelmiterv-,
        lyes anyagok, veszélyes hulladékok üzemen kívüli   A  tervet  az  üzemeltetőnek  legalább  három-  illetve a küszöbérték alatti üzemekben lefoly-
        csővezetéken történő szállításának létesítményei,   évente felül kell vizsgálnia, és az abban bemu-  tatott SKET-gyakorlatot a helyszínen értékelik.
        a veszélyes hulladékok égetéssel való ártalmat-  tatottakat évente gyakoroltatnia.   Már az elmúlt pár hónapban is előfordult, hogy
        lanításával foglalkozó üzemek, illetve azok, ame-  A katasztrófavédelem látókörében lévő üze-  a látottak nem igazolták a megfelelő a felké-
        lyek területén klór vagy ammónia meghatározott   mek száma nem csak a küszöbérték alattiakkal   szültséget, de az is megtörtént, hogy a hatóság
        mennyiségben van jelen.            bővült, a 2011-es nyilvántartáshoz képest nőtt   az  egyéni  védőeszköz  használatának  hiánya
          Továbbra  is  kizárólag  katasztrófavédelmi   a  veszélyes  anyagokkal  foglalkozó  Seveso-s   miatt félbeszakította a gyakorlatot, egyben új
        engedély  birtokában  végezhető  veszélyes   üzemek száma is. A tavaly számon tartott 170   gyakorlat lefolytatására kötelezte az üzemelte-
        tevékenység,  a  küszöbérték  alatti  üzemeket   üzem  helyett  ma  már  208  ilyen  vállalkozás   tőt. A megfelelő lefolytatásra, illetve az ismét-
        üzemeltetőknek március 31-ig ezt jelenteniük   tartozik a szabályozás hatálya alá, vagyis az   lésre különös fi gyelmet fordít a hatóság, mivel
        kellett a katasztrófavédelem telephely szerint   üzemazonosítási  eljárások  22,4  százalékkal    egy  esemény  bekövetkezésekor  az  észlelő,
        illetékes  területi  szervének,  amelyek  1068   növelték meg a felügyelet tartott üzemek szá-  beavatkozó, vagy éppen az irányításért felelős
        üzemazonosítási  eljárást  indítottak  el,  795   mát.  Ebbe  a  körbe  tartoznak  Magyarország   emberek nem hajthatnak végre rosszul berög-
        esetben helyszíni szemlét is tartva.  legnagyobb gáz-, olaj-, műanyag- és vegyipari   zült cselekvési sort.
          Jelenleg 505 küszöbérték alatti üzemet tart   vállalatai, ezeknek további követelményeknek   Megújultak  a  katasztrófavédelmi  bírság
        számon  a  katasztrófavédelem,  ezek  jellem-  és kötelezettségeknek (kockázatelemzés, ve-  kiszabására  vonatkozó  rendelkezések  is.  A
        zően  gázipari,  élelmiszeripari,  mezőgazda-  szélyességi övezet kijelölése, stb.) kell eleget   katasztrófavédelmi  bírság  legkisebb  összege
        sági,  növényvédőszer,  műtrágyagyártó  vagy   tenniük.               háromszázezer,  legmagasabb  összege  há-
        -tároló üzemek, vízművek és hulladékégetők.   A korábbinál tehát lényegesen több olyan üze-  rommillió forint, a hatóság több különböző sza-
        Az  üzemeltetők  többségének  a  tárolt  veszé-  met ellenőriz és felügyel a katasztrófavédelem,   bálytalanság megléte esetén legfeljebb ötmillió
        lyes anyagok mennyisége és fajtája, vagy az   amelyik  veszélyes  anyagokkal  dolgozik.  Vagyis   forint  katasztrófavédelmi  bírságot  szabhat  ki.
        üzem  által  okozott  veszélyeztetés  alapján   meghatározott időközönként (felső küszöbértékű   A  bírság  összegének  mindig  arányosnak  kell
        súlyoskáresemény-elhárítási  tervet  (SKET,   üzemeknél évente, alsó küszöbértékű üzemeknél   lennie, vagyis azt az emberi életre és egész-


          Több veszélyes üzemben lesz létesítményi tűzoltóság
          Az utóbbi időben zajlott felmérés szerint ötszáz küszöbérték alatti üzem található hazánkban. Ezek a vállalkozások olyan veszélyes
          anyagokat használnak vagy tárolnak, amelyek indokolttá teszik, hogy a katasztrófavédelem felügyelje tevékenységüket. A létesít-
          mények közül 35 olyan is van, amelynek kötelező létesítményi tűzoltóságot fenntartania.
            A küszöbérték alatti üzemek tevékenységét a katasztrófavédelem területi szervei engedélyezik és ellenőrzik, így azokat is, ame-
          lyeknek létesítményi tűzoltóságot kell működtetniük. A létesítményi tűzoltóság működtetésére kötelezett, veszélyes anyagokkal
          foglalkozó vagy felhasználó létesítmények közül 18 már rendelkezik a megfelelő felszereléssel és képesítéssel rendelkező tűzoltók-
          ból megalakított létesítményi tűzoltósággal. A fennmaradó 17 vállalkozást a jogszabályban megfogalmazottak szerint határozat
          kötelezi a megfelelő erőkkel és eszközökkel felszerelt tűzoltóság létrehozására. Jelenleg Magyarországon 106 létesítményi tűzoltó-
          ság működik, ezek az idei évben 704 esetnél avatkoztak be. (Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség)
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24