Page 25 - magazin-július-augusztus
P. 25

23


         hiszen tíz évvel ezelőtt még az országos ren-  Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató-  Megkezdődött a munka a SEERISK-
         deltetésű  Központi  Javító  Üzem  működött  a  ság megelőzési területén kiemelt főelőadóként  projektben
         most átadott szerviz helyén.      dolgozott. Akkori elöljárója – felismerve szak-
           Az  átadással  immár  Budapesten  is  a  mai  felkészültségét,  tapasztalatait  és  pozitív
         herosos szakértők fogadják a szervizbe érke-  emberi tulajdonságait – 2001. július elsejével
         ző katasztrófavédelmi gépjárműveket, eszkö-  kinevezte  a  polgáriveszélyhelyzet-kezelési
         zöket. A fővárosi műhely sok egyéb mellett a  osztály vezetőjévé. 2010 januárjában igazga-
         gépjárművek nagyjavításába is besegít.   tóhelyettesi beosztásba került, amit jelenleg is
                                           betölt. Kiemelkedő kapcsolatteremtő képessé-
         Születésnapi köszöntés            gét jól kamatoztatja mind a napi munka, mind                             kaTaSzTróFaVÉDELEm 2012. július-augusztus
         Ötvenedik  születésnapja  alkalmából  köszön-  az együttműködő szervekkel történő egyezte-
         tötték a BM Országos Katasztrófavédelmi Fő-  tések során.          A  BM  Országos  Katasztrófavédelmi  Fő-
         igazgatóságon Szluka Pál tűzoltó alezredest,   2010 őszétől 2011 nyaráig a vörösiszap-ka-  igazgatóság  vezetésével  megkezdődött  a
         a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazga-  tasztrófa sújtotta területen a károk felszámo-  globális  klímaváltozással  kapcsolatos  ka-
         tóság  helyettes  vezetőjét.  Az  alezredesnek  lásakor és az újjáépítés koordinálására létre-  tasztrófa-kockázatok  értékelésével  foglal-
                                           hozott  Újjáépítési  Kormányzati  Koordinációs  kozó,  két  és  féléves  európai  uniós  projekt
                                           Központ  törzsének  tagjaként  is  kiemelkedő  végrehajtása. A július 16-17-én, Belgrádban
                                           teljesítményt nyújtott.          megtartott projektindító értekezleten az EU,
                                                                            Ausztria,  Bulgária,  Bosznia-Hercegovina,
                                           A katasztrófavédelem is támogatja  Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia,
                                           az állomány pihenését            Szlovénia és Magyarország szakértői vettek
                                           A Magyar Nemzeti Üdülés Alapítvány üdülési  részt. Az értekezleten a projekt pénzügyi és
                                           és rekreációs pályázatot hirdetett a Belügymi-  adminisztratív követelményeinek ismerteté-
                                           nisztérium  és  irányítása  alá  tartozó  szervek  sét  követően  az  első  szakmai  feladatokat
                                           személyi állománya és családtagjaik számá-  is  végrehajtották,  a  résztvevők  egyebek
                                           ra.  A  hivatásos  katasztrófavédelmi  szervek  mellett  megkezdték  az  alapadatok  össze-
                                           állományából 428 munkavállaló 388 hozzátar-  gyűjtésére szolgáló kockázati kérdőív rész-
         elsőként Dr. Bakondi György tű. altábornagy,  tozója és 1052 gyermeke pályázott és nyerte  leteinek kidolgozását. A kétnapos találkozót
         országos katasztrófavédelmi főigazgató gratu-  el  az  alapítvány  támogatását.  A  pályázaton  a BM OKF polgári védelmi és informatikai,
         lált. Mint mondta, hosszú évek óta ismerik egy-  meghirdetett feltételek szerint összesen 1480-  valamint az RSOE szakértői szervezték és
         mást, fontosnak tartotta, hogy a kerek évfordu-  an  vehetik  igénybe  a  kedvezményes  üdülési  vezették. A következő rendezvény szeptem-
         lón személyesen köszöntse az ünnepeltet. A  lehetőséget.           ber közepén, Budapesten lesz.
         köszöntésre az ünnepelt elöljárójával, Berecz   A  BM  Országos  Katasztrófavédelmi  Fő-  A  SEERISK-projekt  fő  célja  a  környe-
         György tű. alezredes, Nógrád megyei kataszt-  igazgatóság  vezetőjének  döntése  alapján  zeti kockázatok csökkentése a megelőzési
         rófavédelmi igazgatóval érkezett.   szolgálatteljesítés  terén  nyújtott  kiemelkedő  lehetőségek fejlesztésével. Ennek érdeké-
           Szluka Pál tű. alezredes 1987. április else-  tevékenysége  elismeréseként  a  katasztrófa-  ben fel kell mérni a globális klímaváltozás
         jével a jogelőd polgári védelmi parancsnokság-  védelem  a  428  pályázója  közül  181  dolgozó  okozta  sérülékenységet,  illetve  regionális
         nál kezdett dolgozni közalkalmazottként, majd  esetében  3  037  500  Ft  összegben  átvállalja  és  települési  szinten  megoldási  lehető-
         a Kossuth Lajos Katonai Főiskola elvégzése  a befi zetendő önerő egészét vagy annak egy  ségeket kell keresni. A résztvevő államok
         után 1995. július elsejével került hivatásos ál-  részét, így támogatva dolgozói pihenését és  egy-egy  városa  mintaterületként  biztosítja
         lományba. A polgári védelem és a tűzoltóság  rekreációját. Az, hogy kik kapják a segítséget,  az európai államokban is alkalmazható mo-
         2000-es összevonását követően másfél évig a  az a munkáltatók javaslata alapján dőlt el.   dellek kidolgozásához szükséges adatokat.




         BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság                          Háttérsugárzás

                                                                                Háttérsugárzás
         Nukleáris Baleseti Információs és Értékelõ Központ                2012. július hónapban
                                                                              2012. július hónapban
                    Napi háttérsu-  Változás   Napi háttér-  Változás   500
             Dátum  gárzási átlag   az előző   Dátum  sugárzási   az előző   450
                                                     naphoz
                                              átlag
                              naphoz
                     (nSv/óra)  képest (%)   (nSv/óra)  képest (%)  400
           2012.07.01.  95     0    2012.07.17.  91    0      350
           2012.07.02.  95     0    2012.07.18.  92    1      300
           2012.07.03.  95     0    2012.07.19.  96    4     nSv/óra  250
           2012.07.04.  95     0    2012.07.20.  93    -3
           2012.07.05.  95     0    2012.07.21.  93    0      200
           2012.07.06.  103    8    2012.07.22.  92    -1     150
           2012.07.07.  94     -10  2012.07.23.  91    -1     100
           2012.07.08.  95     1    2012.07.24.  95    4       50
           2012.07.09.  94     -1   2012.07.25.  96    1
           2012.07.10.  94     0    2012.07.26.  93    -3      0
           2012.07.11.  96     2    2012.07.27.  92    -1      07.01.     07.08.    07.15.    07.22.    07.29.
           2012.07.12.  93     -3   2012.07.28.  93    1
           2012.07.13.  93     0    2012.07.29.  98    5           A sugárzási adatok nSv/óra egységben vannak megadva.
           2012.07.14.  94     1    2012.07.30.  92    -7           Normál háttérsugárzási tartomány: 50 - 200 nSv/óra.
           2012.07.15.  92     -2   2012.07.31.  93    1                     Riasztási szint: 500 nSv/óra.
           2012.07.16.  91     -1
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30