Page 23 - magazin-július-augusztus
P. 23

21

        hajtja végre, majd a negyedik versenyző tálca-  Elsô Nemzeti
        tüzet olt el egy kézi porral oltó készülékkel.
           A XII. gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzol-
        tósport-verseny záróünnepsége a Himnusszal   Mentôkutyás Bajnokság
        vette  kezdetét, amelyet a  Katasztrófavédelem
        Központi Zenekara adott elő, majd a díjak át-  A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat mentőku-  megtalálni. Egy minimum 1500 négyzetméte-
        adása  következett.  Az  egyéni  számok  és  a   tyái a Pilis Mentőcsoport tagjaként évek óta segítik   res romterületen egy embert két méter mélyen,
        csapatverseny legjobbjai Dr. Bakondi György tű.   a katasztrófavédelem munkáját.  Az esetek dön-  egyet  egy  méter  magasan,  egyet  pedig  egy
        altábornagytól, a BM Országos Katasztrófavé-  tő  többségében  eltűnt  személyek  keresésében   szűk  sötét  nyílásban  rejtettek  el.  A  mentő-
        delmi Főigazgatóság vezetőjétől vehették át a   vesznek részt, de gyakran van szükség a kutyák   kutyák  a  gazdájuk  segítsége  nélkül,  egyedül
        teljesítményükért nekik járó serleget, érmet és   jó szimatára egy-egy tűzeset utáni vizsgálatban   akadtak rájuk, ezt hangos ugatással jelezték.  kaTaSzTróFaVÉDELEm 2012. július-augusztus
        oklevelet, majd a tábornok értékelte a viadalt.   is. A szolgálat tagja a Nemzetközi Mentőkutyás   Talán a nagy hőségnek volt köszönhető, hogy
        Mint mondta, ezen az országos versenyen részt   Szövetségnek, így rendszeresen teszik próbára   az első versenynapon mindössze két verseny-
        venni önmagában is rang, amögött komoly fel-  képességeiket külföldi és hazai versenyeken, de   ző járt teljes sikerrel.
        készülés áll. Egyben lehetőség arra, hogy meg-  évek  óta  maguk  is  rendeznek  megmérettetést.   A  következő  napon  a  területkutatás  került
        szerzett tudását ki-ki a többiekéhez viszonyítsa.   Idén a hazai viadal a BM Országos Katasztrófa-  sorra. A feladat hasonló volt, csak itt egy mintegy
          A 2012. évi verseny legjobbjai egyéniben  védelmi Főigazgatóság főigazgatójának engedé-  3,5 hektárnyi, erdős- bokros területen kellett meg-
        Horoglétra-mászásban  az  első  helyezést  a   lyével a Nemzeti Mentőkutyás Bajnokság nevet   keresni három embert az előírt szintidő, 30 perc
        Hajdú-Bihar megyei Kupás Gergő tű. zászlós   viselte.  A  nemzeti  bajnokság  megrendezésével   alatt.  Sajnos több sikertelen próbálkozást hozott
        szerezte meg, a második Király Nándor tű. fő-  a cél az, hogy a magyarországi bejegyzett men-  a nap, sokan kiestek a versenyből. Balázs László
        törzsőrmester lett Győr-Moson-Sopron megye   tőszervezetek alegységei szakmai lehetőséghez   egyedüli magyarként tudta teljesíteni a személyke-
        csapatából, míg a képzeletbeli dobogó harma-  jussanak. A hazai indulók a külföldi versenyzők   resési fázist. A harmadik nap már a sikerekről szólt.
        dik  fokára  a  Borsod-Abaúj-Zemplén  megyei
        csapatot erősítő Béres Tibor tű. főtörzsőrmester
        állhatott fel.
           A 100 méteres akadályfutásban a győz-
        tes Csabai Tamás tű. törzsőrmester lett Bor-
        sod-Abaúj-Zemplén  megyéből,  a  második
        helyen a Veszprém megyei Józsa Balázs tű.
        törzsőrmester végzett, míg a harmadik Len-
        gyel László tű. főtörzsőrmester lett, szintén
        Borsod-Abaúj-Zemplén megye csapatából.
           Az  egyéni  összetett  verseny  élén  Kupás
        Gergő tű. zászlós végzett, a második helyezett
        Király Nándor tű. főtörzsőrmester lett, míg a
        harmadik  legjobb  Csabai  Tamás  tű.  törzsőr-
        mester volt.
          A 2012. évi verseny legjobbjai csapatban
        Horoglétra-mászásban  a  Hajdú-Bihar  Me-
        gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapa-
        ta bizonyult a legjobbnak, őket Borsod-Aba-
        új-Zemplén követte, a harmadik legerősebb
        csapatot  Győr-Moson-Sopron  megyének
        sikerült kiállítania.
           A 100 méteres akadályfutásban Borsod-
        Abaúj-Zemplén,  Győr-Moson-Sopron  és
        Fejér megye volt a sorrend.
           Kismotorfecskendő-szerelésben  a  Haj-  részvételének köszönhetően arról is képet kap-  A délutáni díjátadón a különböző versenyszámok
        dú-Bihar  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igaz-  hatnak, hogy hol tart a nemzetközi mezőny.   dobogósai  a  Magyar  Vöröskereszt  főigazgatójá-
        gatóság csapata végzett az élen, a második   A Nemzeti Mentőkutyás Bajnokság indulói   tól, Kardos Istvántól vehették át az elismeréseket.
        Győr-Moson-Sopron megye lett, míg a har-  június 15. és 17. között a pilisi dombok között   Az  Országos  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság
        madik helyet Fejér megye szerezte meg.   három helyszínen mérkőztek meg, a mintegy   vezetője,  Dr.  Bakondi  György  tű.  altábornagy
           A  négyszer  százméteres  váltófutást   negyven nevezett között szlovák, horvát, szlo-  képviseletében  Dr.  Tóth  Ferenc  tű.  dandártábor-
        Győr-Moson-Sopron megye nyerte, mögöt-  vén és cseh indulók is voltak. Ami a kutyákat   nok, országos polgári védelmi főfelügyelő adta át
        te Bács-Kiskun, illetve Tolna megye követ-  illeti, szintén vegyes volt a kép, a tacskótól a   a katasztrófavédelem különdíját a legjobb külföldi
        kezett.                            labradorig igen változatos mezőny állt rajtvo-  kutyás egységet képviselő szlovén Leban Sebasti-
           Az  összetett  csapatversenyt  Győr-Mo-  nalhoz.  A  solymári  sportpályán  fegyelmező   annak. Pest megye különdíját Benkovics Zoltán tű.
        son-Sopron megye nyerte, a második leg-  és  ügyességi  feladatokat  kellett  végrehajtani   dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igaz-
        jobb Hajdú-Bihar megye csapata lett, míg a   kiépített  pályán.  Aki  itt  megütötte  a  mércét,   gató nyújtotta át Balázs Lászlónak, a Pest Megyei
        harmadik helyet Fejér megye csapata vívta   az  léphetett  tovább  a  valódi  megmérettetést   Kutató-Mentő Szolgálat vezetőjének. Természete-
        ki magának.                        jelentő versenyszámokhoz. Zsámbékon a Pest   sen a munka oroszlánrészét végző mentőkutyák
                                           Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  által   sem mentek haza üres „kézzel”, a szervezők egy-
                                           Galántai-Kisdi-Újhegyi  kialakított  gyakorló  terepen  az  úgynevezett   egy zsáknyi fi nom eledellel tették számukra is em-
                                           romkutatás versenyszámban, eltűnteket kellett   lékezetessé a napot.                                 (Pest MKI)
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28