Page 23 - magazin-március
P. 23

Lakhatatlanná vált a vótapusztai


          idősek otthona



          Tűz  keletkezett  a  Kadarkút  mellett  található   és  kézben  végezték,  a  járóképpel  közle-  födémszerkezete  pedig  részben  leszakadt.
          vótapusztai idősek otthonában február 13-án   kedőket  pedig  kikísérték  az  égő  épületből.    Az oltás és a mentés során személyi sérülés
          hajnalban. A IV-es kiemelt tűzhöz Kaposvár-  A kimentett embereket az ápolók és önkéntes   nem történt. A helyszínen nyolc vízsugárral két
          ról,  Barcsról,  Nagyatádról,  Szigetvárról  és   civil  segítők  a  szomszédos  melléképületbe   és fél óra alatt a tűzoltók körülhatárolták a tü-
          Kadarkútról  vonultak  a  katasztrófavédelem   kísérték.           zet, és további másfél óra alatt sikerült teljesen
          tűzoltó  egységei  és  egy  önkéntes  polgári   A helyszínre vonulást nehezítette, hogy az   eloltaniuk. Ezt követően a még használható
          védelmi szervezet. A tűz észlelését követően   utak havasak, hókásásak voltak. A tűzesethez   tárgyakat, értékeket mentették ki a kastély-
          az  otthon  ápolói  megkezdték  az  idős  lakók   hét gépjárműfecskendő, egy vízszállító és két   ból. Tekintettel az épület méreteire, illetve
          kimentését az épületből, majd a kiérkező ka-  magasból mentő tűzoltóautó érkezett. A két-  arra,  hogy  beomlott  a  tetőtér  és  a  födém
          darkúti és kaposvári tűzoltó egységek teljes   szintes,  tetőtér-beépítéses  kastély  tetőtere,   is  átszakadt,  az  utómunkálatok  elhúzódtak.
          legénysége  is  az  életmentésben  vett  részt.    valamint  az  alatta  lévő  szint  egy  helyisége   A tűzoltásban negyvenöt tűzoltó vett részt.
          Az ápoltak jelentős része mozgásában korlá-  lángolt, a közel négyszáz négyzetméteres te-  A  Kaposvári  Katasztrófavédelmi  Kiren-
          tozott volt, akiknek kimenekítését hordágyon   tőzet megsemmisült a tűzben, az első emelet   deltség  a  polgármesterrel  együttműködve
                                                                             intézkedett az otthon lakóinak elhelyezéséről,
                                                                             akiket  átmenetileg  a  kadarkúti  kollégiumba
                                                                             szállítottak  a  mentők,  valamint  a  Kaposvári
                                                                             Önkéntes  Tűzoltó-  és  Életmentő  Egyesü-
                                                                             let  járműveivel.  A  Somogy  Megyei  Intéz-
                                                                             ményfenntartó  Központ  vezetőjével  történt
                                                                             helyszíni  egyeztetés  során  döntés  született
                                                                             arról, hogy a fedél nélkül maradt 37 embert
                                                                             a  gyöngyöspusztai  és  kálmáncsai  szociális
                                                                             otthonba helyezik el, ahol a szakszerű ellátás
                                                                             feltételei biztosítottak.  A  többiek  elhelyezé-
                                                                             sét családjuk oldotta meg.
                                                                                A Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei
                                                                             Szervezete  az  igazgatóság  megkeresésére
                                                                             negyven zsák ruhát készített össze az otthon
                                                                             lakóinak, amelyet a Somogy Megyei Kataszt-
                                                                             rófavédelmi Igazgatóság munkatársai szállí-
                                                                             tottak a két intézménybe.

                                                                                         Kép és szöveg: Somogy MKI
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28