Page 18 - magazin-november
P. 18

16

        KRÓNIKA  mondta, 842 településen folyt védekezés, má-  talatait a résztvevő tűzoltók szemszögéből a   nyesen védekezett, épültek semmire sem jó,
                                                 A 2010-es borsodi árvízi védekezés tapasz-
                                                                                felesleges „vak gátak”. Az igazgatóhelyettes
            jusban hatvanezren, júniusban százötvenezren
                                              Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavé-
            védekeztek a gátakon, csúcsidőben egyszerre
                                                                                beszélt arról is, hogy bizony sok gondot okoztak
            huszonötezer ember dolgozott. A védekezéshez
                                                                                veszélyeztetett házukat, hogy később sokkal
            összesen több mint tizennégymillió homokzsákot   delmi Igazgatóság helyettes vezetője, Dr. Szabó   azok, akik a felszólítás ellenére sem hagyták el
                                              Péter tű. alezredes mutatta be. Felidézte az ak-
            használtak fel. A katasztrófavédelmi feladatok   kori meteorológiai, vízügyi helyzetet, az egymást   komolyabb erőfeszítéssel immár kimenekíteni
            ismertetését követően az alezredes elmondta, a   követő, összeérő árhullámokat, a folyamatos   kelljen őket. Ez, tette hozzá, szerencsére az új
            Hernád kiépített védvonalának megemeléséhez   esőzést, a talaj telítettségét, a rekordokat döntő   törvényi szabályozás következtében megszűnik,
            összesen több mint 6200 embert csoportosítot-  vízszinteket. Az igazgatóhelyettes sietett cáfolni   mert muszáj lesz menni, ha tetszik, ha nem. Eb-
            tak át, ők a rendőrség, a honvédség, a vám- és   azt a híresztelést, mely szerint azért volt akkora   ben a helyzetben megfi gyelhető volt, hogy a la-
            pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás, a tűzol-  árvíz Borsodban, mert a szlovákok „ránk enged-  kosok elsősorban az egyenruhásoknak, illetve a
            tóság, a polgári védelem kötelékéből kerültek ki.   ték” volna a vizet. Ez egyszerűen nem igaz, a   karitatív szervezetek munkatársainak fogadtak
            Az árvízi védekezés egyebek mellett azt a ta-  szomszéd országban is komoly árvízi helyzet   szót, de jó szolgálatot tett a krízisintervencióban
            pasztalatot hozta, mondta Szarka Zsolt, hogy   alakult ki. Szabó Péter elmondta, áprilisban még   dolgozók rábeszélőképessége is. Az alezredes
            például egységes központi irányítás mellett kell   elegendő volt a védekezéshez a megye kilenc   külön problémának nevezte, hogy sokan érkeztek
            a munkát szervezni, tisztázni kell a bevonható   tűzoltóságának az ereje, az utómunkálatokhoz   úgy segíteni, hogy csak a jószándékukat hozták,
            erők, eszközök körét, nagyságát, fel kell készí-  azonban – mint ahogyan már máskor is – igény-  sem felszerelésük, sem megfelelő öltözetük, sem
            teni az önkormányzati vezetőket, szigorúan át   be kellett venni a szomszédos megyék segítsé-  ellátmányuk nem volt. Őket természetesen eluta-
                                                                                sítani nem lehetett, nekik feladatot, eszközt kellett
                                                                                találni. Mindehhez jött még az ilyenkor szokáso-
                                                                                san kialakuló katasztrófaturizmus, úgyhogy una-
                                                                                lomra igazán nem panaszkodhattak. Mindezek-
                                                                                kel együtt, fogalmazott Szabó Péter, a védeke-
                                                                                zést eredményesnek nevezi, hiszen senki nem
                                                                                halt meg, és súlyos baleset sem történt. De ter-
                                                                                mészetesen tanulni kell a hibákból, tette hozzá.
                                                                                A térség védelmének megerősítése érdekében
                                                                                végrehajtott beruházásokat ismertetve egyebek
                                                                                mellett elmondta, a Bódván épített hét záportá-
                                                                                rozó szükség esetén négymillió köbméter vizet
                                                                                tud elnyelni, ezzel körülbelül két méterrel képes
                                                                                csökkenteni a vízszintet. Ezen kívül például Bor-
                                                                                sodban is megyei rendeltetésű mentőszervezetet
                                                                                készülnek létrehozni, ezzel is segítve egy eset-
                                                                                leges védekezést. Végezetül Szabó Péter a me-
                                                                                gyei közösség őszinte köszönetét tolmácsolta a
                                                                                konferencián résztvevő parancsnokokon keresz-
                                                                                tül minden olyan tűzoltónak, aki dolgozott a bor-
                                                                                sodi árvíznél.
                                                                                   A nap utolsó előadását Diriczi Miklós tű. ez-
                                                                                redes, a rendezvénynek helyet adó KOK igazga-
            kell tekinteni, hogy rendelkezésre állnak-e a llllll ttt kkekiini te iini, hhhoh gy rendddelklklkezééésre áááálllllllnakk-kk e a
            k k k ke                          gét. A májusi esőknél a feladatok megoldása é gééét. A májusii esőkőkők énéééllll a fffellladddatttokkk megoldldldááása  tóhelyettese tartotta, aki természetesen az iskola
            szükséges veszély-elhárítási, vízkár-elhárítási   érdekében a hivatásos önkormányzati tűzoltósá-  és a hallgatók árvízi tevékenységét mutatta be.
            tervek. Mindezek a tapasztalatok vezettek odá-  goknál át kellett állni a 24/24 órás szolgálatra.   Beszélt arról, a tanév mely időszakában hány
            ig, tette hozzá a főosztályvezető, hogy az idén   Júniusban aztán már ez sem volt elegendő, az   hallgatót, oktatót, technikai felszerelést lehet a
            januárban elkészült és életbe lépett az Országos   ország minden részéről, több szervezettől jött a   szükséges helyre vezényelni. Az ezredes részle-
            Bevetés-irányítási Terv. Az alezredes ezt köve-  segítség. Érzékeltetendő az elvégzett feladatok   tesen elmondta, mi történt, milyen feladataik
            tően ismertette a terv lényegét, valamint az arra   nagyságát, az alezredes emlékeztetett arra, hogy   voltak tavaly június másodikától kezdve, amikor
            alapozott négyfázisú árvízvédelmi törzsgyakor-  a kritikus 48 órában, a védekezés elején a gátak-  is tulajdonképpen tanóra közben kapták az indu-
            lat történéseit.                  ra vezényelt tűzoltók 10-15 órát dolgoztak pihe-  lási parancsot. Három óra múlva már úton voltak,
               A krízisintervenciós feladatokkal Bittmann   nés, váltás, ellátás nélkül. Az információk, utasí-  mindenki vitte, amije éppen kéznél volt. Diriczi
            Tibor tű. ezredes, a BM OKF Humán Szolgála-  tások olykor nem jutottak el a beavatkozókhoz,   Miklós úgy vélte, az igen kemény munka önma-
            tának vezetője foglalkozott. A krízisintervenció   az erők, eszközök nem egy időben, egy helyen   gában elvégezhető lett volna, a hallgatókat legin-
            feladata a beavatkozó állomány, és az érintett   álltak rendelkezésre. A polgármesterek a fi gyel-  kább a folyamatos eső és a száraz ruha hiánya
            civil lakosság részére pszichológiai támogatást   meztetés ellenére sem készültek fel a védeke-  viselte meg. Az igazgatóhelyettes kijelentette,
            nyújtani. Ebben a krízisintervenciós csoportokra,   zésre, nem voltak készleteik, nem voltak terveik.   fontos szerepük volt az osztályfőnököknek, okta-
            a katasztrófavédelem ismételten felállítandó   Külön gondot okozott, hogy a gátakon helytállók-  tóknak, akik morálisan egyben tudták tartani a
            pszichológiai és egészségügyi hálózatára, a   nak még arra is fi gyelmet kellett fordítaniuk, hogy   társaságot, így a feladatot sikeresen megoldották,
            peer-to-peer (empátiás és egyéb képességeik     – virágnyelven szólva – ne változzék személyes   majd öt nap elteltével visszatértek az iskolába.
            alapján kiemelkedő, monitorozásra alkalmas   felszereléseik tulajdonviszonya. A tetőzést köve-  Az utolsó előadás elhangzását követően a
            dolgozókból, kollégákból álló) hálózatra, valamint   tően, emlékezett vissza Szabó Péter, elhúzódó   nap folyamán elhangzott legfontosabb gondola-
            más segítőkre számíthat a katasztrófavédelem.  védekezésre kellett berendezkedni, méghozzá   tokat Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy, inté-
               Dr. Papp Antal, a BM OKF Katasztrófavédel-  meglehetősen nagy területen. A hatalmas víztö-  zetigazgató összegezte. Mint fogalmazott, a
            mi Tudományos Tanácsának elnöke azokról a   meg hosszan tartó jelenléte pedig aggodalmat   téma több irányú feldolgozásával a konferencia
            feladatokról beszélt, amelyeket a tudományszer-  keltett a gátak állékonyságát i  lletően. Koordiná-  elérte célját.
            vezés láthat el az árvízi védekezés terén.   ciós problémák jelentkeztek, a lakosság önké-  Galántai Judit
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23