Page 9 - magazin-április
P. 9

7


          halmazzá. A bontás ideje alatt az ajkai tűzol-  ház tartófala, betonkoszorúja, tetőácsolata van   Magyar Vöröskereszt a számlájára beérkezett
          tók vízsugárral akadályozták meg a nagyobb   kész. Ötöt már cseréppel fedtek. A belső va-  több mint négyszázmillió forintos adomány felét
          porfelhők kialakulását. A következő munkafá-  kolattal tíz házban végeztek a burkolók, négy   március 25-ig kiosztotta Devecserben.
          zisban a házak helyén maradt törmeléket te-  házban beszerelték az épületgépészeti rend-  A kolontári építkezés készültségével, a
          herautókra pakolták, majd a Mal Zrt. területé-  szereket is. Folytatódik a porták külső, utca-  devecseri 23 hektáros lakópark pedig impozáns
          re szállították. Március végéiig több mint   fronti falazott kerítéseinek alapozása, építése.  méreteivel gyönyörködtet. 23 hektár – majdnem
          hetven ingatlant bontottak le, és szállították el   A vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítés   negyven futballpálya egymás mellett – egy
          azok maradványait.                egyik szimbóluma a kolontári lakóparkban   egész nagy lakótelep. Március végéig 82 ház  KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. április
                                            átadás előtt álló mintaház. A 98 négyzetmé-  alapja, lábazata, vasbeton-lemeze, 75-nek a
          Szimbólum… „aprósággal”           teres mintaházba négy szobát, két fürdőszo-  tartófala, 66-nak a koszorúja, és 32 tetőácso-
                                            bát álmodtak a tervezők. A konyha, az étkező   lata készült el. Egy házat már cseréptető véd a
          Az újjáépítés jelenlegi ütemének leglátványo-  és a nappali egy légtérben van. A négyszobás   tavaszi esőtől. Ezek a számok naponta növek-
          sabb része a kolontári lakópark. Mint arról   épület belseje teljesen kész, lakható, le van   szenek, hiszen e sorok írásakor is hat ház tar-
          annak idején beszámoltunk, a katasztrófa   festve, be van bútorozva. Ahol a tervek ezt   tófalainak a felhúzása, öt koszorúgerenda ön-
          károsultjainak épülő új, öthektáros kolontári   előírták, csempe burkolja a falakat. Kész és   tése, 19 tetőszerkezet ácsolása és négynek a
          lakópark helyét a település déli szélén, egy   kifogástalanul működik a ház épületgépésze-  cserepezése van folyamatban.
          viszonylag magas területen, a Bezerédi utca   ti rendszere. A mintaház tulajdonképpen – egy
          folytatásaként jelölték ki december elején. Az   apróságtól eltekintve – kész is. Mi ez az „ap-  A megzabolázott szörnyeteg
          azóta már közművesített telkeken javában tart   róság”? A kivitelező attól tart, hogy ha a külső
          mind a 21 ház építése. Március végéig mind a   alapvakolatra már most rávinnék a   A X. kazetta sérült töltése is márciusban ment
          21 épület alapja, lábazata, ún. vasbeton leme-  színezővakolatot, azt esetleg sárral vernék fel   át a leglátványosabb változásokon. Az északi
                       ze elkészült. Ez utóbbi   az ott nagy számban közlekedő gépjárművek.   fal nyugati végét már korábban átalakították, a
                          tulajdonképpen egy 12   Ráadásul a mintaház a lakópark bejáratánál   szinte függőleges falvéget rézsűsre „gyalulták”
                          centiméter vastag vas-  van, itt a legnagyobb a forgalom. A szakem-  markolókkal, tolólapátos munkagépekkel, most
                         beton réteg a ház pad-  berek szerint tehát jobb, ha a színezővakolat   már fel is lehet menni ezen a végén a töltés
                        lószintje, a falak alatt,   a kerítések elkészülte után, nagyjából egy   tetejére. Hasonló átalakításon ment át a nyuga-
                        erre kerül a vízszigete-  időben kerülne mind 21 ház külső alapva-  ti töltés északi vége is. A szakadás helyét olyan
                        lés, a falak, a belső he-  kolatára.                  magasra feltöltötték, hogy – ha lenne is folyé-
                        lyiségek hőszigetelése,                               kony anyag a tározóban – csak akkor tudna
                        padló- és/vagy csempe-        2 millió forint         kikerülni onnan, ha felső szintje nagyon meg-
                           burkolata. Húsz            az ingóságok pótlására  emelkedne. De erről már szó se lehet. A bent
                                                                              maradt vörösiszap teteje már szárad, „szikese-
                                                      A mintaházéhoz hasonlóan   dik”, rá lehet lépni. Állaga a vendégmarasztaló,
                                                      alakítják ki a többi épület bel-  felázott, síkos agyagéhoz hasonlítható, csak 2-3
                                                      sejét is. A Magyar Ökumenikus   centire süllyed bele a bakancsunk. A tározó
                                                      Segélyszervezettől – amellyel   belsejében szilárd kőzetből, zúzalékból egy
                                                      a BM OKF és a Belügyminisz-  rövid utat építettek, amely a körforgaloméhoz
                                                      térium más karitatív szerveze-  hasonlítható hurokkal tér vissza saját magába,
                                                      tekkel együtt megállapodott a   hogy azon a gépjárművek tolatás nélkül meg-
                                                      katasztrófák károsultjainak   fordulhassanak.
                                                       támogatására vonatkozóan –   A gátszakadás helye most egy nagy munka-
                                                       családonként kétmillió forintos   terület, amelyen több gépjármű és egy kis be-
                                                       vásárlási utalványt kapnak a   tonkeverő üzem áll. A sok betonra egyebek
                                                       kolontári károsultak. A har-  mellett a föld alatti résfal építéséhez volt szük-
                                                       minchárom család összesen   ség. A résfal rétegeit, „szendvicsét” egymástól
                                                       66 millió forinthoz jutott, ame-  nagyjából fél méter távolságban lévő két párhu-
                                                       lyet az ingóságok pótlására   zamos, föld alatti betonfal és a közöttük kialakí-
                                                       használhat fel. Tehát lesz mi-  tott csatornába helyezett betonvas-szerkezet
                                                       ből vásárolni, hogy az épülő új   alkotja. Az egészet sűrű, szappanos, kőolajszár-
                                                       házban minden meglegyen,   mazékból készült anyag, a szolidol tölti ki, ez
                                                       amire szükség van. A támoga-  gátolja meg, hogy bármilyen folyékony anyag
                                                       tás a Nemzeti Összefogás   – például szennyezett talajvíz –szivárogjon át a
                                                       Alapítvány gyűjtéséből, vala-  föld alatt a tározóból a mentett területre. Erre
                                                       mint a Nemzeti Segélyvonal   épül rá a töltés, amely végérvényesen lezárja a
                                                       1752-es számára befutott hí-  katasztrófát okozó szakadást. Márciusban to-
                                                       vásokból állt össze. Az segély-  vább folytatódott a tározók töltéseinek megerő-
                                                       akciót megkoronázó ünnepsé-  sítése, valamint a felső réteg humuszolása.
                                                       gen részt vett többek között   Szóval ez a X-es tározó már nem „az a tározó”.
                                                       Lévai Anikó, a segélyszerve-  A megzabolázott szörnyeteg már egyáltalán
                                                       zet jószolgálati nagykövete,   nem olyan félelmetes, mint a katasztrófa utáni
                                                       Ékes József, a térség ország-  napokban volt.
                                                       gyűlési képviselője és Lehel   Ahogy javul az idő, úgy válik egyre látványo-
                                                       László, a segélyszervezet el-  sabbá az ÚKKK irányítása mellett zajló kárfel-
                                                       nök-igazgatója. Hasonló tá-  számolás. Ezen naponta több mint 800 szak-
                                                       mogatásban részesülnek a   ember dolgozik közel 300 munkagéppel.
                                                       devecseri károsultak is. A                  Turányi József
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14