Page 12 - magazin-április
P. 12

10     Polgári védelmi gyakorlatok – országszerte

        ÁR- ÉS BELVÍZ, VÖRÖSISZAP  A Kecskeméti Polgári Védelmi Kirendeltség az





                      Bács-Kiskun



            első féléves munkaterve alapján március 3-án
            Jakabszálláson tartotta meg Ballószög, Jakab-
            szállás és Városföld települési polgári védelmi
            parancsnokságainak alapképzését és belvízvé-
            delmi gyakorlati képzését, amelyben 36-an vettek
            részt. A rendezvényt Szabó Mihály polgármester
            nyitotta meg, majd rövid köszöntőt mondott a
            Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazga-
            tóságot képviselő Grósz József Attila pv. alezre-
            des, polgári védelmi felügyelő. Az alapképzés
            keretében a jelenlévők átfogó ismereteket sze-
            reztek a polgári védelem szervezetéről, feladata-
            iról és irányítási rendszeréről, a polgári védelmi
            beosztással járó jogokról és kötelezettségekről.
            Előadás hangzott el az alkalmazási készenlétbe
            helyezés alapjairól, a lakosság riasztásának sza-
            bályairól, a vis maior eljárásról, valamint Józanné
            Komlóssi Gabriella, az ADUVIZIG kunszentmik-
                                                   Borsod-Abaúj-Zemplénooooooorrrrrrssssooooooodddddddddddd---AAAAAAAAAbbbbbbbbbbbaaaúúúúúúújjjjjj---ZZZZZZeeeeemmmmmmppppplllllllllééééééénnnnnorsodAbaújZemplén
                                                                                Sátoraljaújhelyi Hivatásos Önkormányzati Tűz-tttottototttotoorarararararaljljljljljljljljaúúúúaúaúaúaúaúa jhjhjhjhjhhjhhjhjhelllleleleelelyiiiiiyiyiyiyiy HHHHHHHHHHiiviivivivivivivatttatataatatatásááásáásásásáásososososososos ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ kknkknknknnknkkororororororor áámáámámáámámámánynynynynynyn zazazazazazazatitittititititti TTTTTTTTTTűzűűűzűzűűűzzűzűz---
            lósi szakaszmérnökség szakaszmérnök-helyet-  B B B B B B B B B B B B  Sá Sá Sá Sá Sá Sá Sá Sá Sá Sá
            tesének jóvoltából a belvíz kialakulásáról és a                     oltóság képviselői.
                                                                                 ltó á ké i lői
            védekezési módozatokról. A képzési nap gyakor-  A Zemplén Térségi Katasztrófa- és Polgári Vé-  A rendezvény nyitásaként Hogya Orsolya,
            latban is bemutatott témája az elsősegélynyújtás   delmi Szövetség, valamint a Sátoraljaújhelyi   Nagyrozvágy község polgármestere köszöntöt-
            (előadó  Szőkéné Magony Mária), valamint a   Polgári Védelmi Iroda a Magyar Polgári Védelmi   te a felkészítés résztvevőit és bemutatta a tele-
            belvízvédekezés volt. Tóth Imre tű. őrnagy a VV30   Szövetség támogatásával március 23-án Nagy-  pülést, majd Kohánka István nyá. mk. pv. ezre-
            Honda szivattyú működését, munkavédelmi sza-  rozvágyon települési polgári védelmi felkészítést   des, a Zemplén Térségi Katasztrófa- és Polgá-
            bályait mutatta be. Csernák János jakabszállási   és gyakorlatot tartott Kisrozvágy és Nagyroz-  ri Védelmi Szövetség elnöke adott tájékoztatást
            vállalkozó segítségével a jelenlévők megtekintet-  vágy települések polgári védelmi alegységei   a gyakorlat előkészítéséről, mozzanatairól, a
            ték a belvízelvezető árok ásásának és az áteresz   számára.         térség veszélyeztetettségéről, a ka tasz tró fa  idő-
            beépítésének mozzanatait.            A felkészítés aktív résztvevői voltak a tele-  sza ki tevékenységekről.
              Farkasné Fazekas Mária mk. pv. alezredes, p  pülés polgármesteri hivatalának dolgozói, a két   Ezzel párhuzamosan zajlott a település mű-p  j  p
                                                  p g
                                                                      g
                                              p
                                                                                sza
                              kirendeltség-vezető  település beosztott pv szervezetei, a helyi pol-  szaki mentő kézi rajainak gyorsütemű felkészí-ki mentő kézi rajainak gyorsütemű felkészí-
                                              település beosztott pv szervezetei, a helyi pol-
                              kirendeltség-vezető
                                              gárőrség állománya, valamint a község óvodá-
                                              gárőrség állománya, valamint a község óvodá-  tése, eligazítása, a munkavédelmi oktatás, majd se, eligazítása, a munkavédelmi oktatás, majd
                                                                                té
                                                                                ez
                                              s sai és általános iskolás tanulói is. A szakmai ai ésésés áááááltltltl alallánnos iskolás tanulói is. A szakmai   ezt követően kezdetét vette a gyakorlati munka-t követően kezdetét vette a gyakorlati munka-
                                              n
                                              napon jelen volt a Sátoraljaújhelyi Polgári Vé-apopopon nn jejelelen volt a Sátoraljaújhelyi Polgári Vé-  v végzés a kijelölt helyszíneken, az ÉKÖVIZIG égzés a kijelölt helyszíneken, az ÉKÖVIZIG
                                                                                S
                                              d delmi Iroda állománya, a Sátoraljaújhelyi Rend-elmi Iroda állománya, a Sátoraljaújhelyi Rend-  Sárospataki Szakaszmérnökség, valamint a árospataki Szakaszmérnökség, valamint a
                                                                                p
                                              ő őrkapitányság vezetője, az ÉKÖVIZIG Sáros-rkapitányság vezetője, az ÉKÖVIZIG Sáros-  polgári védelmi iroda szakmai irányításával.olgári védelmi iroda szakmai irányításával.
                                                                                   Négy helyszínen alakítottunk ki „katasztró-
                                              p
                                              pataki Szakaszmérnökség vezetője, valamint a ataki Szakaszméméérnökség vezetője, valamint a   Négy helyszínen alakítottunk ki „katasztró-
                                                                                fahelyzetet”, ahol a települési polgári védelmi ahelyzetet”, ahol a települési polgári védelmi
                                                                                f
                                                                                szervezetek bemutatták a mentési tevékenysé-zervezetek bemutatták a mentési tevékenysé-
                                                                                s
                                                                                get. Az első helyszínen nyúlgát, a másodikon et. Az első helyszínen nyúlgát, a másodikon
                                                                                g
                                                                                ellennyomó medence kiépítését gyakorolták, yomó medence kiépítését gyakorolták,
                                                                                ellenn
                                                                                      a harmadik hahahhhahahhhhhahhhhhahhahaarmadik
                                                                                      a
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17