Page 17 - magazin-április
P. 17

15


          A 1848-as forradalom                                                nyomasztó terhektől. A mi küldetésünk is tehát a
                                                                              kiállás a nemzetért” – zárta ünnepi beszédét az
                                                                              államtitkár.
          történelmi üzenete…                                                 Helga szavalta el, majd a Duna Művészegyüttes
                                                                                Petőfi  Sándor Nemzeti dal című versét Kolti
                                                                              lépett fel, és mutatta be a Szabadsághős – Kos-
              z 1848−49-es forradalom és szabadság-  Majd a történelmi eseményekre visszautalva ki-  suth Lajos üzenete című produkciójuk néhány
              harc 163. évfordulója alkalmából a Bel-  jelentette, a márciusi ifjak 1848-ban tizenkét egy-  részletét.  KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. április
         Aügyminisztériumban tartott ünnepségen   szerű mondattal elmondták, mi a szándékuk. E   Ezt követően Dr. Pintér Sándor belügyminisz-
          Dr. Pintér Sándor, a tárca vezetője köztársasági   tizenkét pont ma is azt üzeni, hogy mi, magyarok,   ter átadta az elismeréseket a kitüntetetteknek.
          elnöki kitüntetéseket, Életmentő Emlékérmeket   össze tudunk fogni, ki tudunk állni egymásért, a   Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc
                                                                              emlékét méltató ünnepség a Szózattal zárult.

                                                                              Ünnepelt az OKF is

                                                                              Ünnepi gyűlésen emlékezett meg a BM Országos
                                                                              Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is az 1848–
                                                                              49-es forradalom és szabadságharc 163. évfor-
                                                                              dulójáról. Ez alkalomból Dr. Bakondi György tű.
                                                                              altábornagy, a BM OKF vezetője miniszteri és
                                                                              főigazgatói elismeréseket adott át a szakma több
                                                                              jeles képviselőjének.
                                                                                A megjelent állomány a Központi Tűzoltó Ze-
                                                                              nekar kvintettjének kíséretében énekelte el a
                                                                              Himnuszt, majd Dr. Tollár Tibor pv. dandártábor-
                                                                              nok, a BM OKF gazdasági főigazgató-helyettese
                                                                              tartott ünnepi beszédet. A tábornok méltatta a 163
                                                                              évvel ezelőtti események történelmi jelentőségét,
                                                                              mint mondta, az 1848–49-es forradalom és sza-
                                                                              badságharc Magyarország újkori történetének
                                                                              egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás
                 emzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kez-  egyik alapköve. „Az akkor végrehajtott társadalmi
                 detének 163. évfordulója alkalmából Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke ki-  reformjaival a polgári átalakulás megindítója, a
           Nnevezte polgári védelmi dandártábornokká Dr. Tollár Tibor ny. határőr ezredest, a   polgári Magyarország megteremtője. Nincs még
            BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettesét. A kinevezési ok-  egy olyan esemény a történelmünkben, amellyel
            mányt a tábornok március 18-án a Sándor Palotában vette át a köztársasági elnöktől.  ilyen szoros kapcsolatot ápolunk, amely ennyire
                                                                              egyértelműen része a hagyományainknak.” A ’48-
                                                                              as történelmi események szellemi hagyatékéból
          és miniszteri elismeréseket adott át az arra érde-  magyar hazáért. Ez után a politikus emlékeztetett   az összetartás, bizakodás példáját és fontosságát
          mes munkatársaknak, állampolgároknak.  arra, hogy minden nemzedéknek szembe kell   emelte ki Dr. Tollár Tibor. Érvelése szerint ennek
            Az ünnepségen a minisztérium, a tárcaveze-  nézni kora nagy kihívásaival. Kontrát Károly kifej-  a két szónak napjainkban legalább akkora jelen-
          tő irányítása alá tartozó szervek vezetői és az   tette, hogy nemzedékünknek a minket gúzsba   tősége van, mint 163 esztendővel ezelőtt. Tavaly
          elismerésben részsültek vettek részt. A kataszt-  kötő súlyos eladósodással kell felvennie a harcot.   május óta olyan katasztrófahelyzeteket kellett az
          rófavédelem vezetését Dr. Bakondi György tű.   Összetartásra és kitartásra azért van szükség   országnak, a katasztrófavédelem munkatársainak
          altábornagy, a BM OKF főigazgatója, és Dr.   szerinte, hogy legyőzzük azt a súlyos adósságot,   kezelni, amelyeken kellő összefogás nélkül nem,
          Tollár Tibor gazdasági főigazgató-helyettes kép-  amely béklyóba köti a gazdaságot, ellehetetleníti   vagy csak sokkal nehezebben lehettünk volna
          viselte.                          a haladást. „A mi nemzedékünknek a siker az   úrrá. A május-júniusi árvizek elleni védekezéskor
            A megjelentek a népviseletbe öltözött Kolti   lesz, hogy visszaadjuk az országnak az önren-  ez még nem is ment hibák és döccenők nélkül,
          Helga színművésznővel együtt énekelték el a   delkezés szabadságát, megszabadítjuk azt a   az újjáépítés azonban már azt mutatta: ismét
          Magyar Köztársaság himnuszát. Ezt követően Dr.
          Kontrát Károly államtitkár mondott ünnepi beszé-
          det. „Az 1848. március 15-én kezdődött forradal-
          mat ünnepeljük ma. Ez a magyar történelem
          legszebb napja. Ezen a napon nem fogott az idő,
          és ennyi éven át is példaként áll előttünk. 1848
          március idusán a magyar nemzet egységes volt.
          A mai napot végre mi is újra egységes országban
          ünnepelhetjük.” 21 évvel a rendszerváltozás után
          végre új helyzetet nyithatunk Magyarország tör-
          ténelmében – tette hozzá az államtitkár. „Lezár-
          hatunk egy átmeneti bizonytalan és sikertelen
          korszakot. Új helyzetet nyithatunk, amely remé-
          nyeink szerint egy összetartó sikeres, öntudatos
          Magyarországot hoz.” Kontrát Károly kivételes
          pillanatnak nevezte, hogy ezt a választóvonalat
          mi magunk húzhatjuk meg az új alkotmánnyal.
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22