Page 32 - magazin-február
P. 32

30 AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL











































            A szolgálatparancsnok taktikai utasításainak   Kőhalmi Szilvia 2001 júliusa óta dolgozik a   veszélyhelyzetek, mentés, küzdelem” címmel
            megfelelően a II-es pályára behelyezkedő   katasztrófavédelemnél. A napi ügyek intézése   meghirdetett sajtófotó pályázatán az Emberáb-
            műszaki hibás repülőgépet a B-13-as kü-  mellett az igazgatóság honlapjának szerkeszté-  rázolás kategóriában első helyen (lásd a fenti
            szöb felől várták a szerek. A Fokker a torony   sével és fotózással is foglalkozik, így számos   képet), míg a Hírkép és a Képriport kategóriában
            jelzését követően megkezdte a leszállást.   somogyi tragédia és tűzeset helyszínén járt.   a második helyen végzett. (SMKI)
            Landolás közben a gépből folyadék szivár-  Felborult kaposvári tűzoltóautó, kaposvári hűtő-
            gott, ráadásul a kisgépet földet érés után   ház, illetve a SZÜV-székháztűz – néhány eset   Tolna
            azonnal elborította a szikra, amit az okozott,   a közeli és a távoli múltból. Az év munkatársa   Ellenőrző gyakorlat Pakson
            hogy a fu tó mű gon do la ajtaja nem csukódott   több fotópályázaton nyert elismerést: 2010-ben
            vissza és az folyamatosan a futópályához   az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság   December 14-15-16-án megyei ellenőrző gya-
            csapódott. A tűzoltásvezető azonnal döntött,   „Két tűz között” elnevezésű pályázatán a Rádi-  korlatot tartottunk a megye tűzoltórajainak
            a védelem biztosítására a repülőgép környé-  ós Segélyhívó- és Infokommunikációs Országos   összevonásával Pakson, egy előre kiépített és
            két habtakaróval borították. A helyzetet ne-  Egyesület különdíját vehette át, 2006-ban pedig   berendezett, romos épületben. Naponta 7 tel-
            hezítette, hogy a fedélzeten továbbra is ott   szintén az OKF „Magyarországi katasztrófák,   jes raj végezte el a feladatokat.
            volt a négyfős személyzet és a szárnyakban
            a 2800 liter kerozin is, azonban a habtaka-
            rónak köszönhetően a repülőgép nem gyul-
            ladt ki.
               A hőkamerás vizsgálatok után a hajtómű-
            gondolákat a polgári védelem szakemberei
            felkötözték, rögzítették, majd egy speciális von-
            tatóval a Fokkert levontatták a pályáról.
               A beavatkozás és az oltás során sérülés nem
            történt, a gép személyzete is sértetlenül hagyta
            el a fedélzetet.
                                   Vajda János
                        Somogy

                    Az „Év munkatársa”
            A korábbi évek hagyományainak megfelelően a
            Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató-
            ság munkatársai titkos voksolással megválasz-
            tották az „Év munkatársá”-t december 29-én.
            Az év végi rendezvényen Kőhalmi Szilvia, a
            koordinációs és személyzeti osztály előadója
            kapta a legtöbb szavazatot és vehette át a cím-
            mel járó dísztányért.
   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36