Page 22 - magazin-február
P. 22

20

        KRÓNIKA  A nagyobb kihívásokhoz megújult





               polgári védelmi rendszerre van szükség




               A polgári védelem megújítása érdekében már megtett, és a még tervezett   május-júniusi árvízi helyzetre. Szólt az
               lépésekről, feladatokról tartott országos értekezletet a BM OKF január 20-án   akkor megmutatkozott problémákról is, így
               a megyei és a fővárosi katasztrófavédelmi igazgatóságok igazgatói, valamint   például az irányítás hiányáról. Ugyanez a
                                                                               probléma a vörösiszap-katasztrófa során
               a polgári védelmi kirendeltségek és irodák vezetői számára.     tett intézkedéseknél már nem jelentkezett,
                                                                               hiszen a megalakított helyszíni operatív
               Dr. Bakondi György tű. altábornagy, főigaz-  ként a nyári árvízi időszakban volt is példa.   törzs irányította a beavatkozók munkáját.
               gató megnyitó előadásában elmondta, az   Valamennyi, az ország védelméért dolgozó   Dr. Tóth Ferenc ezután a megelőzés, azon
               elmúlt hónapokban meghallgatta a megyék   szervezetnek, köztük a katasztrófavéde-  belül a kockázatelemzés fontosságáról
               problémáit, igényeit, valamint a javítás ér-  lemnek mindig a legrosszabb szcenárióra   beszélt, valamint arról, hogy a hatékony
               dekében tett javaslatokat, egyúttal tájéko-  kell készülnie, fi gyelmeztetett a tábornok,   munkához pontosan ismerni kell az ország
               zódott az együttműködő szervek és szak-  példaként pedig egy esetleges tavaszi ár-  veszélyeztetettségét.
               értők véleményét illetően is. Az így szerzett   vizet említett, amikor több folyó is egyszer-  Dr. Mógor Judit pv. őrnagy, a Lakosság-
               információk segítséget adtak ahhoz, hogy   re áradhat. Abban, hogy egy ilyen helyzet-  védelmi Főosztály vezetője azon polgári
               a katasztrófavédelmi törvény módosításá-  ben is meg lehessen védeni az országot, a   védelmi célkitűzések megvalósításáról
               ról szóló koncepciót a valós problémák   polgári védelemnek, a polgári védelmi   beszélt a hallgatóságnak, amelyek a ka-
               ismeretében dolgozhassák ki. Hozzátette,   mozgósítási tervnek komoly szerepe van   tasztrófavédelmi rendszer javítására és
               az európai változásokat és folyamatokat     – jelentette ki a főigazgató.  fejlesztésére kidolgozott szabályozási
               meglátása szerint a hazai szabályozás                           koncepcióban szerepelnek.
               ellentmondásos módon követte. Ennek                                A veszélyes ipari üzemekkel kapcsola-
               okait az ismeretek, illetve a pénz hiányá-                      tos kirendeltségi feladatokról  Dr. Vass
               ban, valamint a megelőzés fontosságának                         Gyula tű. ezredes, iparbiztonsági főosz-
               fel nem ismerésében nevezte meg a fő-                           tályvezető beszélt. Előadásában hangsúlyt
               igazgató. Mint mondta, ebben az időszak-                        fektetett a SEVESO Irányelv előírásaira.
               ban furcsa összevonások, és a hatósági                             Borsod-Abaúj-Zemplén megye kataszt-
               munkának az egyszerűsítés jegyében                              rófavédelmi igazgatója, Lipták Attila pv.
               történő gyorsítása zajlott. Ennek következ-                     ezredes előadásában a tavaly május-júni-
               ményei pedig több tragikus esemény során                        usban kihirdetett árvízi veszélyhelyzetek
               – diszkóbaleset, miskolci paneltűz – mu-                        során károsodott magántulajdonú ingatla-
               tatkoztak meg. Tűzoltósági és polgári vé-                       nok helyreállításában szerzett tapasztala-
               delmi hatósági jogköröket vontak el, esz-                       tokat ismertette, és külön szólt arról a
               köztelenné téve éppen azokat a szerveze-                        szerepről, amelyet a kirendeltségek játsza-
               teket, amelyek dolga a lakosság biztonsá-                       nak a helyreállításban.
               gának garantálása, a veszélyhelyzetek                              Benkovics Zoltán pv. dandártábornok,
               megelőzése. Az altábornagy beszélt arról,   Történelmi visszatekintést adva beszélt   a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazga-
               a baj esetén polgári védelmi szolgálatra   a települések árvízvédekezéséről Dr. Nagy   tóság vezetője az októberi kolontári vörös-
               mozgósítható – papír szerint – 200 ezer   László, a BME Geotechnikai Tanszékének   iszap-katasztrófával kapcsolatos parancs-
               emberről is, akiket az elmúlt időszakban   docense. Mint mondta, nagy árvizek ko-  noki intézkedésekről értekezett. A tábor-
               akkor nem lehetett megtalálni, amikor   rábban 10-12 évente fordultak elő hazánk-  nok részletesen beszélt a kitelepítés-befo-
               szükség lett volna rájuk. Ez pedig azt mu-  ban, mára azonban kijelenthető, ezek a   gadás témájáról.
               tatja, hogy a polgári védelem magyaror-  ciklusok jelentősen rövidültek. Erre azért   Az országos értekezlet zárszavában
               szági rendszerét meg kell újítani.  is különösen fi gyelni kell, mert földrajzi   Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, főigaz-
                 A veszélyes üzemekkel kapcsolatban   elhelyezkedésünknél fogva a határokon   gató-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a
               Dr. Bakondi György szólt a hamarosan   kívülről érkező vizeknek vagyunk kiszol-  BM OKF a polgári védelmi kirendeltségek
               elkészülő SEVESO-III. Irányelvről, vala-  gáltatva, márpedig az elmúlt években je-  és irodák munkáját fontosnak tartja, az ott
               mint a módosított katasztrófavédelmi tör-  lentős vízszintemelkedést mutattak felszí-  dolgozók munkájára és tapasztalataira
               vény értelmében megalakuló Egységes   ni vizeink, ami szükségessé teszi a gátak   támaszkodni kíván. Mint mondta, az orszá-
               Iparbiztonsági Hatóságról, valamint az   megemelését, tározók építését, valamint   gos katasztrófavédelem együttműködést,
               ilyen ipari létesítmények esetében szüksé-  azt, hogy biztosítsuk a hullámterek megfe-  kreativitást, szakmai megalapozottságot
               ges szankciókról.               lelő lefolyását.                vár az ott dolgozóktól, akiknek amellett,
                 A hivatásos szolgálatot teljesítők felada-  Az elmúlt év kiterjedt káreseményeinek   hogy muszáj ismerniük illetékességi terü-
               ta az ország védelme, arra a szervezetre,   felszámolása során szerzett tapasztalatok-  letük egészét, még pszichológusnak is kell
               amely ezt nem képes ellátni, nincs szükség   ról, a települések polgári védelmi besoro-  lenniük. Ehhez persze tárgyi, személyi,
               – mondta Dr. Bakondi György. Ehhez per-  lásának fontosságáról, valamint a ve szély-  törvényi és pénzügyi feltételek kellenek,
               sze békeidőszaki veszélyhelyzeti tervre   el há rí tá si  tervek  alkalmazásáról  tartott   ezeket a módosított katasztrófavédelmi
               van szükség, annak hiányában ad hoc jel-  előadást  Dr. Tóth Ferenc pv. ezredes,   törvény biztosítja majd.
               leggel zajlik minden, ahogyan arra eseten-  polgári védelmi főfelügyelő. Külön kitért a   Újhegyi Katalin
   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27