Page 18 - magazin-február
P. 18

16     látni – építkezésén több mint húsz munkagépet   ugyan az asszony házába nem ment be a  Folyamatosan dolgoznak

        ÁR- ÉS BELVÍZ, VÖRÖSISZP  összegyűjtötték, nagy részét elszállították, ja-  konyhát, a pincét, a tyúkólat, és a garázst a ko-  Kivágó Tamás pv. dandártábornok, az ÚKKK pa-

                                              vörösiszap, viszont a melléképületeket, a nyári
            számláltunk meg. A felső termőréteget már
                                                                                rancsnoka jelentős előrehaladásról, a fejlemé-
                                              csival együtt elárasztotta, tönkretette. Több mint
            vában zajlott a közművek föld alatti kommuni-
                                              egy méter magasságban állt a vörös anyag, a
            kációs vonalainak a kiépítése. Dobos Emil, a
                                                                                nyekről tájékoztatott: Zajlik a külterületek kármen-
                                              házat bontásra ítélték a szakértők. A kárfelmé-
            Veszprémi Víz- és Mélyépítő Kft. építésveze-
                                                                                tesítése, amit – a Földművelési Minisztériummal
                                              résről azt mesélték, hogy először nem vették
            tője elmondta, hogy egy ilyen nagy építkezé-
                                                                                kötött szerződés keretében – a Mecsekérc Zrt.
            sen Murphy törvénye szerint mindig akadnak
                                                                                végez. A VI. és VII-es kazettába visszük fel a
                                              fi gyelembe az utóbbi években végzett felújítási
            előre nem kalkulált problémák. „Most itt a
                                              munkálatokat, másodszorra azonban már tizen-
                                                                                semlegesítendő masszát. A X/A kazetta déli gátja
            szennyvízcsatornát rakjuk le munkásainkkal.
                                                                                gát mentén a zsilip közelében kialakítandó új lúg-
                                              Nem új ház építése mellett döntöttek, használt
            A gond az, hogy e helyen a kelleténél valamivel
                                                                                semlegesítő állomásnál a rézsük kialakítása és a
                                              épületet vásárolnak Devecserben, így továbbra
            nagyobb termőréteget „borotváltak le”. A ter-
                                                                                feljáró dózerolása folyamatos. Megkezdődik rövi-
            vezett mélységre rakjuk le a csöveket, de csak   két millióra értékelték, és ezt már elfogadták.   mentén a kavicstöltés magasítása zajlik. A kettes
                                              is egymás közelében lakhatnak. A közelség
            húsz centi föld kerül föléjük. Ha nem találunk   fontosabb, mert van egy súlyos krónikus beteg-  desen a Marcal folyó tisztítása. A mederből kisze-
            ki valamit, ezen a laza talajon az első nehéz-  séggel bajlódó kislányuk, akinek gondozásában,   dett iszapot is a fentebb említett helyre szállítjuk.
            gép, amely rámegy, átmegy fölötte, tönkreteszi   ellátásában az édesanya is segít. Miközben a   Elkezdődött Devecserben a kijelölt lakóparkban a
            a vezetéket. Most egyelőre jó láthatóan meg-  férfi  beszélt, az idős hölgy a könnyeivel küzdve   közművek kiépítése. Kolontáron már a végén jár-
            jelöljük, aztán találunk valami megoldást e   panaszolta, hogy az a ház volt a mindenük,   nak ezeknek a munkáknak, épülnek a házak.
            problémára.”                      életük munkája van benne, ott nevelték gyere-  Közel tíznek elkészült az alapozása, elkezdődött
                                              keiket. „És ebbe nem lehet belenyugodni, csak   a lábazatok kiépítése. A mintaház tetőszerkezetét
            Akár egy sípálya                  együtt lehet élni azzal a tudattal, hogy mi minden   már ácsolják. Az ÚKKK jogi munkacsoportjában
                                              veszett el.”                      folyamatosan, naponta kötjük meg az újabb szer-
            Még mindig nagy munkálatok zajlanak a sérült                        ződéseket. Ennek felgyorsítása a cél. Elkezdődtek
            X. kazetta közelében is. A szakadás helyén a  Előbb a ház, aztán a kocsi…  az egyeztetések a Magyar Bútor- és Faipari Szö-
            leglátványosabb változás az északi töltés sérült                    vetség vezetőivel arról, hogy milyen berendezési
            végén tapasztalható. A katasztrófa után ez egy   Talán fi atalabb kora miatt, valamivel nyugodtab-  tárgyak kerüljenek az új házakba. Az egyeztetések
            óriási meredek fal volt, majd óriási tömbök váltak   ban viseli a történteket a kolontári Keresztény   eredményeképpen a Kolontáron elkészülő minta-
            le róla. A változás mostanra az, hogy egy nagy   Csaba, akivel október ötödike óta már többször   házat teljesen bebútorozzák. Devecser központ-


















            sípályához hasonlóan lejtősre alakították át az   is találkoztunk. A család Kolontár súlyosan ká-  jában, a Bem utca 5. szám alatti épületben pedig
            északi töltés sérült nyugati végét, így akár gya-  rosult „hídon túli” részén lakott. Szomszédsá-  bemutatótermet alakítanak ki.”
            log fel lehet rá kapaszkodni. Ez egy lépés az   gukban emberek haltak meg október negyedi-  A tábornoktól azt is megtudtuk, hogy Szabó
            október 4-én keletkezett rés betömése érdeké-  kén. Házukat már rég ledózerolták. Részt vett a   Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri
            ben végzett munkáknak. A sérült X. tározó   devecseri és kolontári károsultak számára a   megbízottja megbeszélést folytatott a földtulajdo-
            északi töltésén ismét megnéztük azokat a repe-  Beregbe szervezett úton, ahol az árvíz után   nosokkal és -használókkal a Devecser és Kolontár
            déseket, amelyek miatt október 8-ról 9-ére vir-  újjáépült házakkal és lehetőségekkel ismerked-  között mintegy 50 hektáros területen létrehozandó
            radó éjjel ki kellett költöztetni Kolontárt. Így   tek a Veszprém megyeiek. Keresztény Csabával   „bemutató”, kísérleti energiaültetvény kialakításá-
            szemre úgy tűnik, mintha ezek a repedések   és bátyjával – aki csak emiatt jött haza London-  ról. A földtulajdonosok beleegyezését követően az
            egyre nagyobbak és félelmetesebbek lennének.   ból – szintén szerződéskötés után találkoztunk   állam megfi nanszírozza a különböző fajtájú – faj-
            A kiépített műszerek mérési eredményei ennek   ismét. Ők új építésű ház mellett döntöttek. A   tánként 4-5 hektáros parcellák – telepítését. A
            ellenére az utóbbi időben jelentős változásokat   falakon sorakozó látványtervekből meg is mu-  Szent István Egyetem tudósai, szakértői dolgoz-
            nem regisztráltak.                tatta, hogy melyik típustervet választották. Azért   zák ki az adott körülményeknek leginkább megfe-
                                              azt hozzátette, akkor lesz majd minden rendben,   lelő technológiát. (Itt ugyanis hónapokig állt a
            Egyedi szempontok                 ha az már kész lesz, átvehetik és beköltöznek.   vörösiszap, óhatatlanul is juthatott belőle a termő-
                                              Arra a kérdésre, mi lesz az elveszett ingóságok-  talaj felszín alatti rétegeibe.) A kísérleti telepítés
            Az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Köz-  kal, azt mondta: először még az ingatlanok   egyik célja, hogy kiderüljön, melyik növénykultúra
            pontban működő jogi munkacsoport minden nap   kártérítésén a sor, hogy legyen végre hol lak-  adja a legjobb megtérülést a szennyezett, majd
            új támogatási szerződéseket köt. Varga Jenő és   nunk. Azt követően következik az ingóságok   rekultivált területen.
            édesanyja az aláírás után mondta el, hogy   pótlása.                                      Turányi József
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23