Page 19 - magazin-február
P. 19

17


                                                                                Az ismertetést követően az újságírók a Dr.
          Felkészülés a tavaszi árvízre                                       Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy által vezetett, a
                                                                              megyei védelmi bizottságok elnökeinek tartott
              Belügyminisztériumban január 21-én   felügyelő beszélt arról is, hogy felmérés készült:   egyeztetésbe pillanthattak bele. A munkába be-
              tartott árvízvédelmi felkészülési napon   a fővárosban és a megyékben külön-külön   kapcsolódó Pintér Sándor belügyminiszter, a
         A egy időben zajlott a Nemzeti Helyzetér-  mekkora plusz beavatkozó erőre lenne szükség   KKB elnöke a megyei vezetők előtt úgy fogalma-
          tékelési Központban a Kormányzati Koordináci-  egy olyan helyzetben, amikor már a helyben   zott, mindannyian a saját bőrükön tapasztalhat-
          ós Bizottság Operatív Törzsének négyfokozatú   rendelkezésre álló elégtelennek bizonyul. Ha ez   ták, hogy a katasztrófahelyzetek nem kímélnek  KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. február
          árvízvédelmi törzsgyakorlata, illetve a megyei   a helyzet bekövetkezik, mondta Dr. Tóth Ferenc,   bennünket. A rendkívüli borsodi árvíz idején
          védelmi bizottsági elnökök részvételével folyta-  a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a polgári   rengeteg volt az elöntött település, megfeszített
          tott egyeztetés az árvízi helyzetben ellátandó   védelmi szervezetbe beosztottak, a Nemzeti   munka folyt azok megvédéséért. A miniszter
          vezetői feladatokról.             Adó- és Vámhivatal, a rendőrség, valamint a   emlékeztetett arra, hogy kiderült, a védelmi bi-
            A Kormányzati Koordinációs Bizottság Ope-  büntetés-végrehajtás erőinek igénybevételével   zottságok, az önkormányzatok vezetői nem vol-
          ratív Törzse Dr. Tóth Ferenc pv. ezredes, a BM   több mint 28 ezer ember indulhat segíteni, vala-  tak kellően felkészültek, felkészítettek egy olyan
          Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság   mint az ország nyugati felében közel 2600, ke-  katasztrófahelyzet levezényelésére. Tekintetbe
          polgári védelmi főfelügyelőjének vezetésével egy   leten pedig több mint 4200 katona vethető be.   véve a meteorológiai, hidrometeorológiai prog-
          mind kiterjedtebb veszélyhelyzet megoldásán   Az ezredes beszélt arról is, hogy például egy   nózisokat, a hasonló helyzetek elkerülése érde-
          dolgozott. A feltételezés szerint az első fázisban   gátszakadásnál a védekező megyét felelősségi   kében az országos katasztrófavédelmi főigazga-
          egyetlen megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg terü-  körzetekre osztják, jelen esetben Komárom-Esz-  tó javaslatára a védelmi bizottsági vezetők, illetve
          letét érintett III. fokú árvízvédelmi készültséget   tergomot, és a mentésirányítás eszkalációs rend   a polgármesterek is megkapják a szükséges
          meghaladó árvíz, ez később több megyére,   szerint zajlik, tehát az a szervezet kezdi meg a   árvízvédekezési ismereteket. A belügyminiszter







































          Borsod-Abaúj-Zemplénre, és Jász-Nagykun-  mentést, amelyik a legközelebb van a bajhoz –   óva intette a jelenlévőket, hogy a gyakorlatot, a
          Szolnokra is kiterjedt, majd az idő előrehaladtával   legyen az a rendőrség, a tűzoltóság, vagy a   felkészítést játéknak tekintsék, mert mint mondta,
          már a Duna és a Tisza, illetve mellékfolyóik   honvédség. A főfelügyelő elmondta, a gyakorlat   éppen ennek a felkészítésnek az alapján lehet
          együttesen áradtak, a legutolsó fázisban pedig   részét képezi egy egészségügyi és egy szociá-  megmenteni az embereket, az anyagi javakat.
          a Komárom-Esztergom megyei Lábatlannál   lis intézmény kitelepítése. Az egyiket még időben   Pintér Sándor azt ajánlotta az elnököknek, hogy
          gátszakadás miatt tömeges kitelepítésre készül-  végrehajtják, a másikat pedig a rendelkezésre   adott esetben bátran támaszkodjanak a fegyve-
          tek. Az ezredes a sajtó képviselőinek elmondta,   álló időt direkt elszámolva, árvízzel lepett hely-  res erők embereire, eszközeire. Külön felhívta a
          a jelenlegi tréning tulajdonképpen a frissen elké-  zetből telepítik ki.  fi gyelmet a polgári lakossággal való kapcsolatte-
          szült Országos Bevetés-irányítási Terv gyakor-  A törzsvezetési gyakorlat nem korlátozódott   remtésre, arra, hogy a vezetők érjék el az embe-
          lását jelenti. Ez egy teljesen új tervtípus, mellyel   a Belügyminisztériumra, az egész országra ki-  reknél, hogy veszélyhelyzetben a saját biztonsá-
          új működési mechanizmusra térnek át a rendvé-  terjedt. A KKB Operatív Törzs irányításával   guk érdekében szervezetten, a szükségesnél
          delmi szervek és a vámhatóság. Egyebek mellett   valamennyi megye és a főváros védelmi bizott-  nem több felszereléssel, de mindenképpen
          szinkronizálja a különböző szervezetek készen-  ságának operatív törzse, valamint a rendvédel-  hagyják el az otthonukat, tudván, hogy azok őr-
          léti fokozatait, melyből négyet különböztet meg,   mi szervek országos törzsei, a Magyar Honvéd-  zése biztosított. Ezen kívül azt is tudatosítani kell
          tehát mindenhol ugyanazt fogják érteni alapál-  ség Katasztrófavédelmi Operatív Bizottsága is   az érintettekben, hogy szükség esetén azonnali
          lapoton, árvízvédelmi készenléti fokozaton, ár-  részt vett a rendkívüli árvíz-védekezési feladatok   döntéssel a lakosság birtokában lévő erők, esz-
          vízveszély fokozaton, illetve árvízvédelmi beve-  megtervezésében, megszervezésében és vir-  közök igénybevétele megtörténik, a jóvátétel
          tési készenléti fokozaton. A polgári védelmi fő-  tuális végrehajtásában.  kicsit később következik.
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24