Page 23 - KOK-Híradó 2020 május
P. 23
KOK Híradó
gépjárművön található műszereket, A két napból az első napon írásbeli A fent részletezettek szerint új
berendezéseket, felszereléseket, ezek és szóbeli, míg a második napon a Képzési Program alapján, eddig egy
használatát, az ide vonatkozó munka- gyakorlati vizsga kerül végrehajtásra. képzés került végrehajtásra 19 fővel.
védelmi-biztonsági szabályokat, kar- A vizsgakérdések azonban A megvalósult megújult képzés kapcsán
bantartásukat. megújultak, így is igazodva az új a visszajelzések pozitívak.
feladatokhoz. Továbbá az írásbeli A Polgári Védelmi és Iparbiztonsági
III. modul: Szaktechnikai eszközök ke- vizsga minimum-követelménye Szakcsoport továbbra is együttműködik
zelésének begyakorlása (5 óra elmélet, a korábbihoz képest szigorodott. a BM Országos Katasztrófavédelmi
33 óra gyakorlat). A szóbeli vizsga tételsora is kisebb Főigazgatósággal és a megyei
változáson esett át, így már nemcsak katasztrófavédelmi igazgatóságokkal a
Ez az utolsó, a negyedik hét, amikor az elméleti és a műszerhasználat során minél hatékonyabb képzések lefolytatása
a hallgatók begyakorolják a műszerek, gyakorlati kérdésekből állnak a tételek, érdekében. Szakcsoportunk két tanára
védőeszközök, különböző berendezések hanem a hatályos „KML intézkedés” rendszeresen részt vesz a BM OKF által
készség szintű használatát, valamint tartalmából - például a felderítés-taktikai kétévente megrendezett KML szakmai
tapasztalt megyei kollégák tartanak részből – is külön kérdések jelennek versenyek rendezésében, ahol nem csak
előadást a KML vonulási tapasztalatokról. meg. Annak okán is indokolt mindez „versenybírói” hanem oktatói szemmel
A fent leírt óraszámokból látható, a változás, mivel a KML mérésein, is figyelik az állomány munkáját. Több
hogy a szakcsoport nagy hangsúlyt javaslatain az állampolgárok és a irányból (megyei igazgatóságok, KML
fektet a gyakorlatorientált képzésre. beavatkozók biztonsága, testi épsége, állomány, versenyek, gyakorlatok,
Ezért a gyakorlati órákat kiscsoportos élete múlhat. vonulási tapasztalatok) folyamatosan
foglalkozások keretében, forgószínpad- Az írásbeli és a szóbeli vizsga is gyűjtjük a tapasztalatokat, várjuk a
szerűen végezzük, mivel így egy-egy változott ugyan, de a korábbinak visszajelzéseket, hogy ezek beépítésével,
műszer, eszköz kezelését könnyebb megfelelően most is fennáll az a minél hatékonyabban hajtsuk végre a
elsajátítani. kétlépcsős vizsga-követelmény, ami jövőbeni KML képzéseket.
Az oktatásba külső előadókat szerint az, aki az írásbeli és szóbeli vizsgát
is bevonunk, elsősorban az nem tudja abszolválni, nem teljesítheti a
I. modul elméleti képzéseibe, a gyakorlati vizsgát sem, hiszen nincs meg Polgári Védelmi és Iparbiztonsági Szakcsoport
speciális ismeretek elsajátításához. a gyakorlati vizsgára bocsáthatóság
A radiológiai ismereteket a BM OKF feltétele, a szükséges elméleti tudás.
Nukleárisbaleset-elhárítási Osztály
szakemberei, az áramfejlesztő
használatát, hírforgalmazást és
munkavédelmi ismereteket a KOK
Műszaki Szakcsoport tanárai tartják, míg
a vízanalitikai műszerek kezelésének
oktatásában a Katasztrófavédelmi
Kutató Intézet munkatársa is részt vesz.
Nagy segítség volt, hogy 2019
nyarán a Polgári Védelmi és
Iparbiztonsági Szakcsoport egy oktató
KML gépjárművet kapott központi
beszerzésből. A gépjármű „csökkentett
málhája” elsősorban oktatási célra lett
tervezve.
Az oktatás során a gyakorlati képzések
minél hatékonyabb végrehajtása
érdekében azonban szükség van a
műszerek minél nagyobb darabszámban
való rendelkezésre állására, így továbbra
is fontos, hogy a megyei igazgatóságok
2-3 KML gépjárművet biztosítsanak
a gyakorlati napokra a II. és III. modul
sikeres lebonyolításához.
A képzés végét lezáró vizsga menete
a megújult tanmenet szerinti képzésnél
a korábbihoz képest változatlan maradt.
2020. május 23