Page 13 - magazin-október
P. 13

Németh Ádám tűzoltó főtörzsőrmester
         RAKTÁR TÜZE BORÍTOTTA FÉNYBE


         A MEZŐTÚRI ÉJSZAKÁT





                Szeptember huszadika éjszakáján erőteljes fényt láthattak Mezőtúr
                városközpontjában.  Azt nem valami égi tünemény okozta, sokkal

                inkább egy Dózsa György úti háromszáz négyzetméteres raktár, amely
                teljesen lángba borult.



         A téglafalú, lemezzel fedett épületben több bála     eldeformálódott, de nem szakadt be. Problémát
         ruhát, cipőt, továbbá több raklap CD- és DVD-        jelentett, hogy a raktár csak egy oldalról volt
         lemezt tároltak, ezeket is emésztette a tűz.  A      nyitott, így a beavatkozók nehezen tudták felde-
         bejelentő ugyan oltani kezdte a lángokat, de         ríteni, pontosan milyen állapotok uralkodnak
         azok addigra már olyan mértékben pusztítottak,       odabent. Ezért több helyen megbontották a rak-
         hogy nem tudott úrrá lenni rajtuk.  A művelet-       tár falát, hogy azon keresztül tájékozódjanak és
         irányítás a város hiva-                                                        vízsugarakat működ-
         tásos tűzoltói mellett                                                          tessenek. A  rengeteg
         Szarvasról és Kun-                                                              ruhanemű és mű-
         szentmártonból     ri-                                                          anyag égése során
         asztott egységeket a                                                            rendkívül sűrű füst
         helyszínre,   három                                                             terjengett a helyszí-
         gépjárműfecskendő                                                               nen, amely szintén
         és egy vízszállító in-                                                          nem könnyítette meg
         dult útnak a lak-                                                               a tűzoltók dolgát,
         tanyákból.    Később                                                            ezért füstelszívó ven-
         Szolnokról a kataszt-                                                           tilátort telepítettek.
         rófavédelmi műveleti                                                               Az első egységek
         szolgálat, valamint                                                             a beavatkozást nem
         egy magasból mentő                                                              sokkal este tíz óra
         is a kárhely felé vette                                                         után kezdték meg, és
         az irányt.                                                                      a tűzoltás előreha-
           Az alig négy perc                                                             ladtával sorrendben
         alatt megérkező me-                                                             a szolnoki, szarvasi
         zőtúri egységek első-                                                           és kunszentmártoni
         ként    védősugarat                                                             tűzoltókat küldte ál-
         szereltek, hogy a                                                               lomáshelyére a kár-
                                                                          Fotók: Bán Lajos
         szomszédos lakóépüle-                                                        hely parancsnoka.  A
         teket megóvják a lángoktól. Őket követték sor-       mezőtúri tűzoltók hajnali négy órakor térhettek
         rendben a szarvasi, a kunszentmártoni és a szol-     vissza a laktanyába. A raktárban jelentős értékű
         noki szerek, amelyekről újabb vízsugarakat –         áru semmisült meg, ezért a katasztrófavédelem
         összesen hetet – működtettek a tűzoltók. A jelen-    tűzvizsgálati eljárást folytat.
         tős hőterheléstől a raktár lemezfedésű teteje


                                           2022. OKTÓBER                                                         11
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18