Page 10 - magazin-október
P. 10

Beavatkozások belülről








           gondoskodott, tartották őket,
           illetve egy korláthoz rögzítő köte-
           leket kötöttek.  A mélyben lévők
           látták, hogy a túrázó eltörte a
           kezét, a feje véres volt. Óvatosan
           a hordágyra emelték, majd rögzí-
           tették, ezután a meredek mélye-
           dés oldalán a felszín felé indultak
           vele. Biztonságosan öt métert
           tudtak így megtenni, még három
           métert kellett áthidalniuk. A fejük
           fölé emelték a hordágyat, a fent
           lévő társaik pedig a kötelek segít-
           ségével a kürtőből kihúzták a baj-
           bajutottat. Ekkor már a mentők is
           a helyszínen voltak, stabilizálták
           a sérült állapotát és a tűzoltók



                                                                        Egyedül sose induljunk neki, mert a
                                                                   veszélyes terepen könnyen megtörténhet a
                                                                  baj. Mindig tudassuk valakivel, mikor, hon-
                                                                   nan indultunk, mikorra számíthatnak arra,
                                                                  hogy megérkezünk, így, ha bajba jutottunk,
                                                                   más is tud segítséget kérni nekünk. A tás-
                                                                   kánkban mindig legyen víz és egy pár száz
                                                                     forintért beszerezhető izolációs takaró,
                                                                 amellyel melegen tarthatjuk testünket a segít-
                                                                               ség megérkezéséig.








                                             Fotók: Fekete András


           segítségével váltásokban a mentőautóhoz vitték,
           majd további vizsgálatokra az egri kórházba
           szállították.
              Bányai Tamás tűzoltó hadnagy, a mentés
           vezetője és  Farkas Attila, a Verpeléti Önkéntes
           Tűzoltó Egyesület parancsnoka elmondta, hogy
           valószínűleg a feltöltött mobiltelefon mentette
           meg a férfi életét, mert bár még nem voltak
           fagyok, a hideg éjszakában könnyen ki is hűlhe-
           tett volna.  A mentés ezúttal csaknem egyórás
           megfeszített munkát vett igénybe.


      8                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15