Page 14 - magazin-július-augusztus
P. 14

Időszerű kérdések







              De nem elég a fizikai erő a sikeres oltáshoz,
           mentálisan is erősnek kell lenniük minden pilla-
           natban. Folyamatosan figyelniük kell a szelet, a
           tűz terjedési irányát és sebességét, azt, hogy mit
           veszélyeztet. Tájékozódni kell rossz látási viszo-
           nyok között is, és ami a legfontosabb: figyelni
           egymásra. Komoly csapatmunka ez, ahol nem
           ritka, hogy ötven-hatvan tűzoltó dolgozik össze.
           Fontos, hogy senkinek se essen baja, fontos észre-
           venni, ha valaki elfáradt, vagy már nehezen bírja.
           Sokszor éhesen, szomjasan kell oltani a pihenőig.
           Természetesen a helyszínen minden elhúzódó
           beavatkozásnál biztosított az ellátás, de nem min-      Végül – de nem utolsó sorban – meg kell
           dig tudnak akkor pihenni, amikor akarnak.            említeni az ügyeleten dolgozó munkatársakat.
              Meg kell említeni az önkéntes tűzoltókat is.      Hiszen a károk elhárításában ők is komoly sze-
           Az utóbbi idők egyik legnagyobb segítségét           repet játszanak. Ők azok, akik láthatatlanul, a
           nyújtják a hivatásos egységeknek. Szinte nincs is    háttérben segítik a területen dolgozó egysége-
           olyan nagyobb kiterjedésű, szabad területen          ket. Folyamatos a kommunikáció a tűzoltásveze-
           keletkezett tűz, ahol ne dolgozna egy vagy több      tő és az ügyeletesek között. Ők irányítják a hely-
           önkéntes egység. Szabadidejüket feláldozva,          színre az egységeket, ők segítenek a navigáció-
           anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik munkáju-      ban, ha ismeretlen, nehezen megközelíthető
           kat. Komoly támaszt nyújtanak a hivatásos egy-       helyen csapnak fel a lángok. A helyszíni vissza-
           ségeknek.                                            jelzések alapján mérlegelnek, hogy mennyi tűz-
                                                                     oltót kell a helyszínre küldeni, hogy hon-
                                                                      nan, melyik városból érnek oda a leggyor-
                                                                      sabban, honnan lehet még erőket elvonni,
                                                                      mindezt úgy, hogy egy város se maradjon
                                                                      tűzoltó nélkül, ha további baj történne.
                                                                      Komoly, részletes térképpel rendelkeznek.
                                                                      Azonnal látják, hogy hol tudnak a vízszál-
                                                                      lító járművek a leggyorsabb és legbizton-
                                                                      ságosabb úton eljutni a tűzcsapokhoz.
                                                                      Közben előfordul, hogy egységeket kell
                                                                      kivonni a területről, mert közben baleset
                                                                      történik a közelben. Ha a nagy füst példá-
                                                                      ul veszélyeztet egy közeli főutat, akkor a
                                                                      rendőrség munkatársait is be kell vonni a
                                                 Fotók: Szőke Péter, Fülöp Imre   munkába. Ha sérült van, a mentőket is riasz-
              Nem lehet szó nélkül elmenni a segíteni akaró     tani kell a helyszínre. Figyelni az adott területre
           civilek mellett. Idén először indult el több olyan   vonatkozó időjárási adatokat, mérlegelni, hogy
           akció is, ahol a lakosok – látva a tűzeseteknél      szükség van-e a mobil labor munkatársaira.  A
           készült fotókat, videókat – ételt, italt vittek a lán-  cél, hogy a tűz minél rövidebb idő alatt, minél
           gokkal küzdő egységeknek. Vagy ha nem volt           kisebb károkat okozva megadja magát a tűzol-
           lehetőségük erre, akkor közösségi oldalakon,         tóknak. De a legfontosabb, hogy az egységek és
           vagy a szerkesztőségekhez eljuttatott levelekben     a tűz közelében élők is biztonságban legyenek.
           fejezték ki köszönetüket és együttérzésüket a
           tűzoltók irányába.


     12                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19