Page 26 - magazin-október
P. 26

Magazin



           Németh Ádám tűzoltó főtörzsőrmester




           MEGVALÓSULT A TÁBORNOK ÁLMA


                  Hosszú hónapok lázas munkáját követően szeptember negyedikén
                  elérkezett a nap, amelyet már oly sokan – különösképpen az önkéntes
                  tűzoltók – vártak Rákóczifalván. Ekkor adták át ugyanis egy nagysza-
                  bású ünnepség keretei között a Rákóczi út 85. szám alatt álló egyesüle-

                  ti székházat, amely megálmodójának, dr. Hoffmann Imrének a nevét
                  viseli.


           A nap a Katasztrófavédelem
           Központi Zenekarának fel-
           vonulásával kezdődött, a
           muzsikusok a Szabadság
           térről vonultak zeneszó
           közepette az ünnepség hely-
           színére.  A Himnusz után a
           házigazda, dr. Túróczi Imre
           polgármester nyitotta meg
           az ünnepséget, majd  dr.
           Kállai Mária országgyűlési
           képviselő és  Réthy Pál, a
           Belügyminisztérium közfog-
           lalkoztatási és vízügyi he-
           lyettes államtitkára emléke-
           zett meg a projekt megálmo-
           dójáról és legfőbb mozgató-
           rugójáról, dr. Hoffmann Imre tűzoltó altábor-        mellett Máté Pál, a Rákóczifalva Városi Önkén-
           nagyról, aki sajnos már nem élhette meg a szék-      tes Tűzoltó Egyesület elnöke vette át a díszes
           ház befejezését. Mindannyian tisztelegtek az         iratcsomagot a kivitelező cég ügyvezetőjétől.
           altábornagy értékteremtő munkája előtt, amely           Az önkéntes tűzoltóknak csapatzászlót ado-
           mindig is Rákóczifalva fejlődését szolgálta, és      mányozott  dr. Hoffmann Imréné  és Sörös
           amely nélkül ezen a szombati napon nem lett          Tibor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzol-
           volna alkalom az ünneplésre. A beszédek sorát a      tók Szövetségének elnöke. A csapatzászlónak a
           Szent Flórián Tűzoltóság Múltjáért  Alapítvány       tűzoltóhagyományokban fontos szerepe van, a
           képviseletében Tóth Tibor tűzoltó dandártábor-       bajtársiasságot, valamint a tűzoltóeszmék mel-
           nok folytatta, aki kiemelte: szeretné, ha ez a       lett való elköteleződést jelképezi. Egy csapat-
           most átadott székház nemcsak az önkéntes tűz-        zászló nem létezhet zászlószalag nélkül.  A
           oltók és a polgárőrök, hanem valamennyi helyi        rákóczifalvi zászlóra elsőként a megyei tűzoltók
           lakos előtt nyitva állna. Ezt maga a névadó is így   szövetségének szalagja került fel. Itt még nem
           akarta annak idején.                                 ért véget az adományozások sora, ugyanis a szö-
              A ceremónia a használatbavételt igazoló           vetség, valamint a volt parancsnokok nevében a
           dokumentumok átadásával folytatódott; mások          mezőtúri katasztrófavédelmi kirendeltség veze-


     24                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31