Page 15 - magazin-április
P. 15

Portré







         Rutkai-Dér Vivien tűzoltó főtörzsőrmester
         BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJEL


         ELISMERÉST KAPTAK


         A FIATAL ŐRMESTEREK




                Pár évvel ezelőtt sem Molnár Armand, sem Varga Dénes nem gondol-

                ta volna, hogy hőssé válnak egy tűzeset kapcsán. Civil szakmájukat fel-
                adva aztán úgy döntöttek, hogy tűzoltónak állnak, és nem sokkal a fel-
                szerelésük után ott találták magukat egy lángoló ház kellős közepén.

                Történetük immár a dicsőséglistájukat gyarapítja…


         A mindössze huszonnégy éves Molnár Armand
         családjában ugyan nem, de baráti társaságában
         voltak tűzoltók. Tisztelte őket, felnézett rájuk,
         olyannyira, hogy a közelmúltban úgy döntött,
         felhagy nyíregyházi raktárosi munkájával, és
         tűzoltónak jelentkezik. Armand 2019 februárjá-
         ban szerelt fel, azóta erősíti a mátészalkai hiva-
         tásos tűzoltóságot. Varga Dénessel együtt éppen
         szolgálatban volt 2019. október 12-én is, amikor
         kigyulladt és teljes terjedelmében égett
         Kocsordon egy lakóház melléképülete. A hely-
         színen tartózkodó tulajdonostól a tűzoltók meg-
         tudták, hogy az épületben egy propánbután-,
         egy acetilén- és egy oxigénpalack is van. A tűz
         továbbterjedésének megakadályozása mellett az
         állomány testi épségének megóvása érdekében
         fontos volt, hogy mielőbb sikerüljön a palacko-
         kat felkutatni és megelőzni, hogy felrobbanja-
         nak.  A két őrmester a tűz eloltását követően
         sugárfedezet mellett kutatta át a helyiséget. A
         feladatukat pontosan, higgadtan végezték, az
         erős hőhatásnak kitett gázpalackokat kivitték az
         épületből, és biztonságos távolságra helyezték
         el őket a beavatkozóktól. A palackokat mindad-
         dig hűtötték, amíg azok már nem jelentettek
         közvetlen veszélyt környezetükre. Az acetilén-
         palackot végül a rendőrség mesterlövésze kilőt-
         te.  A fiatal tűzoltókat kiemelkedő helytállásu-
         kért, életük és testi épségük közvetlen veszé-
         lyeztetéséért  dr. Pintér Sándor, Magyarország


                                             2020. ÁPRILIS                                                       13
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20