Page 17 - magazin-szeptember
P. 17

Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy

         AKIRE MINDIG SZÁMÍTANI LEHET






                Államalapításunk ünnepe alkalmából Eger város
                közgyűlése minden évben „Eger kiváló tűzoltója”

                díjat adományoz a város egy hivatásos tűzoltójá-
                nak. Idén ezt a díjat Török Zsolt tűzoltó hadnagy
                kapta meg. A hadnagy 2004 óta teljesít szolgálatot
                az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, az

                eltelt tizenöt évről mesélt.



         Mint mondta, harminc évesen határozta el, hogy
         tűzoltó lesz, a hivatás mindig is vonzotta, testvé-
         re és keresztapja is ezt a pályát űzte. Úgy érzi,
         gyorsan elrepült a másfél évized: beosztott tűz-
         oltóként kezdett, majd 2014-ben beiratkozott a
         Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófa-
         védelmi Intézetébe.  A diploma megszerzése
         után tisztté nevezték ki, először szerparancsnok
         volt, jelenleg rajparancsnok. Nem ez az első
         kitüntetése, hiszen 2015-ben a katasztrófavéde-
         lem főigazgatója „Az év tiszthelyettese” címmel
         tüntette ki.
           Az egri tűzoltóságon olyan embernek isme-
         rik, akire mindig számíthatnak a beavatkozások
         során és azon kívül is. „Ha tudok segíteni egy
         bajtársamon, vagy bárkin, akkor megteszem a
         tőlem telhetőt” – mondta Zsolt. Az idén megren-
         dezett megyei szakmai vetélkedőn az általa
         vezetett, egri tűzoltókból álló csapat végzett az
         első helyen, a versenybírák a „Legjobb irányító”
         díjat is neki ítélték. Pályafutása alatt vezetői
         többször is megbízták mentori feladatokkal,
         ami ugyan nagy felelősség és pluszmunkával is
         jár, de az újoncok szakmai fejlődése által meg is
         térül. A tizenöt éves szakmai tapasztalattal ren-    tikákat, fogásokat, ha kell pihenés helyett is,
         delkező tűzoltótól van is mit tanulniuk a fiata-     hiszen így leszünk egyre felkészültebbek” –
         loknak. „Tisztelem azokat, akiken látom, hogy        fogalmazott a hadnagy.
         fejlődni akarnak, sosem utasítanék vissza egy          Legemlékezetesebb beavatkozásként a fiatal
         tűzoltót sem, aki a támogatásomat kéri. Sokszor      tűzoltóként megélt 2006-os, siroki lőszergyárban
         átnézzük a különböző kötéseket, szakmai prak-        történt tűzesetet említette. A tűzeset során több


                                        2019. SZEPTEMBER                                                         15
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22