Page 15 - magazin-szeptember
P. 15

Dr. Sárkány Sándor tűzoltó százados

         JIMMY SIKERÉNEK TITKA,

         HOGY SZERETI, AMIT CSINÁL





                Mohácson, a Szent István napján tartott ünnepi
                képviselőtestületi ülésen az év tűzoltója díjat
                Berényi Imre tűzoltó főhadnagy, szolgálatparancs-
                nok vehette át.




         Imre – édesapja nyomdokaiba lépve – tizenki-
         lenc évesen szerelt fel beosztott tűzoltónak, előt-
         te megfordult egy-két szórakozóhelyen, ame-
         lyekben bártenderként dolgozott. Nem okozott
         neki gondot, hogy kollégái jóval idősebbek nála,
         szeretett velük dolgozni, mert mindig tanítottak
         valami hasznosat neki a szakmával kapcso-
         latban.
           Az alap-, illetve középfokú szakmai képzések
         végeztével szerparancsnok lett, azután kiemel-
         kedő eredménnyel abszolválta a Nemzeti
         Közszolgálati Egyetem tűzvédelmi és mentésirá-
         nyítási szakát, ahonnan Mohácsra került szolgá-
         latparancsnoknak.
           A már szolgálati ideje legelején is sokra hiva-
         tott, fiatal tűzoltót beosztottjai hamar elfogad-
         ták. Mint mondta, szakmailag nem kellett bizo-
         nyítani a kollégáinak, emberileg viszont annál
         inkább. Voltak nehéz időszakok, fel kellett nőnie
         a feladathoz, hiszen huszonnégy ember tartozott
         az irányítása alá, de a szakmai fejlődés mellett
         mindig törekedett a pozitív és vidám légkör
         kialakítására.
           A szolgálatparancsoknak – bár a szakma
         komplexitása miatt minden területen fejleszti
         magát – a tűzoltás áll közelebb a szívéhez.
         Folyamatosan képzi magát, bővíti szakmai isme-
         reteit, rendszeresen tájékozódik külföldi szak-
         mai oldalakról is.  A beavatkozásokat segítő, a
         szakmaiságot fejlesztő ötleteire, javaslataira tár-
         sai mindig számíthatnak.
           Azokat az idősebb kollégákat tartja példakép-
         nek, akik már részt vettek nagy tüzek oltásában,


                                        2019. SZEPTEMBER                                                         13
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20