Page 21 - magazin-május
P. 21

Ruskáné Takács Anita tűzoltó százados

        A tűzoltóság


        és A Foci is


        gyermekkori


        álom volt





         v  mekkori álma is van, de kevesen mondhatják        Kapuvárra vezette, az ottani NB III­as csapatban
            an,  akinek  nemcsak  egy,  hanem  több  gyer­    húsz éves kora között ott játszott. Később a sport
        el, hogy azok valósággá is válnak. Kormos Tamás       is  eltöltött  két  évet,  majd  Mosonmagyaróváron
        tűzoltó  őrmesternek,  a  győri  hivatásos  tűzoltó­  a másodosztályban játszott. 2015­ben hagyta abba
        parancsnokság  beosztott  tűzoltójának  először  a    a profi játékot, de azután sem akart elszakadni a
        sportban,  majd  a  hivatásban  is  sikerült  megva­  sporttól.  Elhatározta,  hogy  kapusedző  lesz,  így
        lósítania álmait. Tamás nyolc éves kora óta foci­     megszerezte az UEFA C licenc edzői diplomát és
        zik, a játék számára legtöbbször a focit jelentette.    2018 óta az ESK Ménfőcsanak felnőtt­ és utánpót­
        A sport iránti szerelem nem múlt el később sem,       lás csapatának kapusait edzi, hetente két­három
        hiszen tíz éven át volt profi, vagyis főállású lab­   alkalommal.
        darúgó.  Kapusa  volt  a  mindenkori  csapatának,       Tamás közlekedésmérnökként végzett, és né­
        mindig  is  a  háló  őrzése  volt  csapatán  belül  a   hány éven át a Győr­Szolnál, vagyis a Győri Köz­
        posztja. Legutóbb Mosonmagyaróváron, az MTE           szolgáltató  és  Vagyongazdálkodó  Zrt­nél  tevé­
        1904 NB II­es csapatában ért el sikereket, de mint    keny kedett raktárosként. Az ott szerzett gyakorlata
        mondta, a Győri Dózsában nevelkedett, nyolc és        és tapasztalatai alapján írta meg szakdolgozatát
                                                              is a logisztikáról. Aztán mivel azon a területen
                                                              nem talált elég kihívást, és lehetőség is adódott,
                                                              gyerekkori álmát követve jelentkezett tűzoltónak.
                                                              2016 óta a győri hivatásos tűzoltók között meg­
                                                              találta a helyét, és ma már úgy érzi, hogy ez nem­
                                                              csak  munka,  hanem  hivatás  is.  A  sport  persze
                                                              tűzoltóként is jelen van Tamás életében, hiszen
                                                              a tűzoltói munka során is fontos az állóképesség.
                                                              A  szervezet  sportversenyein  is  többször  indult,
                                                              és  az  országos  viadalon  már  harmadszor  első
                                                              helyet szerzett tűzoltó versenycsapat tagjaként is
                                                              bizonyította gyorsaságát és felkészültségét.
                                                                Az őrmester most kezdi a Katasztrófavédelmi
                                                              Oktatási Központban a Tűzoltó I­es tanfolyamot,
                                                              amely újabb végzettségeket jelent tűzoltói mun­
                                                              kájához, de közeli céljai között szerepel az is, hogy
                                                              másoddiplomát szerezzen a Nemzeti Közszolgá­
                                                              lati Egyetemen, így jutva még több ismerethez és
                                                              tudáshoz, amely hivatásában segítségére lesz.
                          Fotók: Ruskáné Takács Anita, Kormos Tamás archívum


                                              2019. május                                                        19
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26