Page 18 - magazin-május
P. 18

portré







           mény  után  újabb  célokat  tűzött  ki,  amelyek  fi­
           zikailag  és  mentálisan  is  komoly  felkészülést
           igényeltek. Tavaly januárban bekerült a Spartan
           Race magyarországi válogatott versenyzői közé,
           majd ősszel az Iron Viking Európa­bajnokságán,
           a száztíz akadályt tartalmazó, ötvenhat kilomé­
           teres távon első helyezést ért el. Az extrém sport­
           ban nyújtott eredményei alapján kvalifikálta ma­
           gát a júniusi namíbiai hatvanórás világversenyre,
           amelynek  teljesítése  fizikai,  taktikai  és  mentá­
           lis erőt, csapatközpontú összetartást igényel. Az
           afrikai  bajnokságon  hatvan  versenyző  áll  majd
           rajthoz egy előre meghatározott felszerelésekkel
           megrakott,  vízhatlan  hátizsákkal.  Az  indulókat
           tizenöt fős csoportokra osztják, a minimum száz
           kilométeres távot együtt, egymásra utalva teljesí­
           tik. A világverseny kimenetelét az egyéni eredmé­
           nyek határozzák meg, de a feladatokat és a távot
           egyénileg  nem  lehet  teljesíteni,  mentálisan  és
           fizikailag  is  segíteni  kell  egymást.  Ódor  Péter
           szerint ezeken a versenyeken elsősorban mentá­
           lisan kell helyt állni, minden fejben dől el, a kör­
           nyezetet kizárva csak a soron következő feladatra                    Fotók: Szabó-Bisztricz Anett, Czinege Erik, Pletser Ádám,
           szabad koncentrálni, tudatosan szabályozva a pul­                         www.strongviking.com, www.sportfograf.com
           zusszámot és késleltetve az izmok túlterheltségét.
           Ennek érdekében személyi edzővel, úszó­ és te­       szeresen funkcionális edzéseket tart fogyatékos­
           repfutóedzésekkel,  jógával  egybekötött  mental     sággal élő emberek számára, a látássérülteknek
           traininggel készül az erőpróbára. A felkészülését    ergométeres  és  labdás  fog lalkozásokat  szervez.
           támogató  team  felkérésére  pedig  –  társadalmi    A program kiemelt célja, hogy a fogyatékkal élők
           felelősségvállalás keretében – önkéntesként rend­    a  hétközna pokból  kiszakadva,  saját  teljesítmé ­
                                                                              nyük,  eredményeik  révén  átélhes­
                                                                              sék a sport nyújtotta sikert.
                                                                                A  versenyeken  túl  az  őrmester
                                                                              a  közel múltban  lehetőséget  kapott
                                                                              arra, hogy jelentkezzen a HUNOR
                                                                              mentőszervezetbe. Ahogyan fogal­
                                                                              mazott,  a  HUNOR  olyan  kötelék,
                                                                              olyan hivatás, ahol csak tanulhat az
                                                                              ember,  a  már  megszerzett  tudását
                                                                              to vábbfejlessze  és  együtt,  egy  csa­
                                                                              patban,  kö zös  erővel,  közös  célért
                                                                              dolgozzon.











     16                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23