Page 7 - magazin-november
P. 7

Dudás Szilvia tűzoltó hadnagy
         KOMPLEX GYAKORLAT


         A TÚR PARTJÁN







             atasztrófa-felszámolási    együttműködési        nehezítette, hogy a katasztrófaturisták a hatósá-
         Kgyakorlatot tartottak november 6-án                 gok intézkedéseit figyelmen kívül hagyva a
         Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Sonkád és           lezárt területeken tartózkodtak, közülük hár-
         Kölcse települések között, a Túr folyó partján.      man a folyóba estek, az ár elsodorta őket.  A
           A gyakorlat célja a résztvevő állomány hon-        helyzet súlyosságára tekintettel a kormány a
         védelmi és katasztrófavédelmi felkészítése, a        megye közigazgatási területére veszélyhelyze-
         Magyar Honvédség erőivel való együttműködés          tet hirdetett ki.
         gyakorlása, valamint az önkéntes mentőcsopor-          A komplex gyakorlat során a védelmi igazga-
         tok minősítésének megszerzése és megújítása          tási rendszer valamennyi elemét mozgósították,
         volt.  A több mint ötszáz embert megmozgató          így rendkívüli kihelyezett ülést tartott a megyei
         eseményen huszonhárom település önkéntes             védelmi bizottság is.  Az érintett településeken
         mentőcsoportja, a
         Nyíregyházi Légi
         Felderítő Polgárőr
         Egyesület, a Ma-
         gyar    Honvédség
         önkéntes területvé-
         delmi    tartalékos
         állománya, a rend-
         őrség,   a   Felső-
         Tisza-vidéki Vízü-
         gyi    Igazgatóság,
         valamint a Magyar
         Vöröskereszt Sza-
         bolcs-Szatmár-Be-
         reg Megyei Szerve-
         zete is részt vett.
           A gyakorlat for-
         gatókönyve szerint
         az Ukrajnából érke-
         ző árhullám, vala-
         mint   a    jelentős
         mennyiségű csapadék
         miatt kritikus helyzet alakult ki Kölcse és          az árvízi veszélyeztetés miatt a védekező erők-
         Sonkád települések térségében, a Túr bal part-       nek fel kellett készülniük a lakosság és az intéz-
         ján, ahol az árvíz károkat okoz. A töltés magasí-    mények szervezett kitelepítésére.
         tására, megerősítésére és szivattyúzási munká-         A gyakorlat helyszínén a mentőcsapatokból
         latokra van szükség, valamint a buzgárok ellen       öt mentési csoportot alakítottak, amelyek ezután
         is védekezni kell.  A védekezési munkálatokat        öt helyszínen a FETIVIZIG szakembereinek irá-


                                          2018. NOVEMBER                                                          5
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12