Page 5 - magazin-november
P. 5

pedig újra a búvároké volt a főszerep. Az ötven-
                                                              méteres medence leeresztő műtárgya ugyanis
         vízoldal felőli részen a hullámverés elleni védel-   megsérült, de valahogy el kellett zárni. Össze
         met is kiépítették. Mindeközben a görgetegi          kellett szedni a sérült műtárgy alkatrészeit a víz-
         önkéntes tűzoltók egy kidőlt fa alatt rekedt autó    ben, majd a leeresztő műtárgyat el is kellett
         utasait mentették. A szituáció szerint az egyetlen   tömíteni.
         eszméleténél lévő utas olyan stresszhelyzetet
         teremtett a beavatkozók számára, hogy azok
         egymás szavát sem hallották a „családtagjaiért
         aggódó, fennhangon visító” lánytól. Mindez
         meglepte ugyan az önkénteseket, de nem sike-
         rült megtörni őket, tették a dolgukat rendületle-
         nül. A bámészkodó horgászokat azonban való-
         sággal sokkolták a látottak és hallottak, és csak
         akkor nyugodtak meg, amikor a kimentett sta-
         tiszták nevetve keltek fel a földről.
           A fiatalok ezután egy újabb feladatot kaptak,
         egy zátonyra futott vízibusz rémült és sérült uta-
         sait kellett eljátszaniuk. „Bence, Bence, mi van
         veled! Segítsenek a testvéremnek!” – jajveszékelt
         egy lány. „Nagyon fáj a lábam!” – sikított a
         másik. „Nem ezt akartam, én nem akartam. Azt
         mondta nem lesz baj, ha én kormányozok!” –
         kiabált maga elé egy másik fiatal lány. A csökke-
         nő vízszint miatt a Deseda közepén akadt el a
         hajó és félő volt, hogy az oldalára borul. A men-
         tőcsoportok vízi mentői csónakokkal siettek a
         bajba jutottak segítségére, és a búvárokat is be
         kellett vetni. Rangsorolni kellett ugyanis a sérül-
         teket sérülésük mértéke szerint, és az alapján
         kezdték meg az utasok partra szállítását. Két
         lány azonban a testvérét szállító csónak után
         vetette magát, noha egyikük sem tudott úszni. A
         beavatkozók pszichológiai ismereteire igencsak
         szükség volt az eset során, a bajba került ember-
         ek ugyanis teljesen kifordultak önmagukból.
           A próbatétel azonban itt még nem ért véget. A
         „földrengés” egy kaposvári épületet is megrá-                                         Fotók: Mihályka Szabina
         zott, a szintek közötti lépcsők leomlottak, így az
         ott élők nem tudtak kimenekülni. A többszintes         A harminchat órás újraminősítő gyakorlat
         házba csak a külső falsíkon lehetett feljutni,       során vízen, vízben, szárazföldön és magasban
         majd onnan – ferde kötélpálya kiépítésével –         is bizonyította a Somogy, valamint a Mecsek
         lehetett lementeni a romok között rekedteket. A      Mentőcsoport állománya, hogy akár egy nagy
         sötétbe borult városi uszoda medencéjében            kiterjedésű természeti katasztrófa felszámolása
                                                              során is hatékonyan képesek támogatni a hivatá-
                                                              sos szervezetek munkáját.



                                          2018. NOVEMBER                                                          3
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10