Page 14 - magazin-február
P. 14

Időszerű kérdések






           Puzder Attila ny. pv. alezredes, az FKPVSz elnökségi tagja

           NAGYOKNAK EDUCATIO,


           KISEBBEKNEK PÁLYAORIENTÁCIÓ






               ét részre szakadt január 19-én a budapesti,         A harmadik helyszínen Puzder Attila ny. pv.
           Ktizenhetedik kerületi Kőrössy Csoma                 alezredes, civilben apuka, aki szabadidejében a
           Sándor Általános Iskola és Gimnázium: amíg a         Fővárosi Katasztrófavédelmi és Polgári Védelmi
           végzősök az EDUCATIO kiállításra mentek, a           Szövetség aktivistája, a polgári védelmi felada-
           többieknek tanításmentes munkanap volt.  Az
           oktatás nélküli napon természetesen senki nem
           maradt elfoglaltság nélkül, a
           rendvédelem különböző terü-
           leteiről érkezett szakemberek
           pályaorientációs    előadásait
           hallgathatták meg, a három,
           egyenként egyórás előadáson
           egymást váltva vettek részt.
              Az egyik tanterem az „ala-
           kiságé” volt, ebben dr. Teknős
           László tűzoltó százados, a
           Nemzeti          Közszolgálati
           Egyetem segédtanára adott
           ízelítőt rendből, fegyelemből,
           emellett tájékoztatta a fiatalo-
           kat a katasztrófavédelem fel-
           adatairól, a szervezet szakterü-
           leteiről.
              Egy másik teremben, vala-
           mint az iskola előtt kiállított
           tűzoltófecskendőnél  Kovácso-
           vics Péter tűzoltó főtörzsőr-                                                                 Fotók: FKPVSz
           mester és Szupper Lajos tűzol-
           tó főtörzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófa-
           védelmi Igazgatóság tizenhetedik kerületi mun-
           katársai arról beszéltek a gyerekeknek, miért és     tokba avatta be a gyerekeket, beszélt arról is,
           hogyan lettek tűzoltók. Az iskolások és a kollé-     hogy mindazon veszélyek miatt, amelyek ideha-
           gák között valódi párbeszéd alakult ki, a főtör-     za előfordulhatnak, mennyire fontos az önkén-
           zsőrmesterek elmondták, milyen feltételeket kell     tesség, annak képessége, hogy szükség esetén
           teljesítenie annak, aki tűzoltó akar lenni, milyen   magunkat és másokat is menteni tudjuk. Puzder
           iskolák várnak a jelentkezőkre, meséltek a tűzol-    Attila nem érkezett üres kézzel az iskolába,
           tók hétköznapjairól, és arról is, hogy a tűzoltó-    magával vitt néhány vegyi-, biológiai-, és sugár-
           nak mindig két családja van: egy otthon, egy         zásmérő, felderítő és mintavevő készüléket is.
           pedig a laktanyában.


     12                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19