Page 7 - magazin-október
P. 7

5

                                                                                                                   2017. október



         Füstölgő vonat,


                                                                                                                   KATASZTRÓFAVÉDELEM
         művér és

         egy kis pánik




         – jól sikerült közös gyakorlat




             érző fejű gyerekek dörömbölnek egy vasúti
         Vkocsi ablakán, egy ájult kisfiú fekszik egy
         busz ülésén, a busz alatt mozdulatlan „ember”
         (jelen esetben egy fabábu), és sűrű füst mindenütt.
         Ez a látvány fogadta a szolnoki hivatásos tűzoltó-
         parancsnokság tűzoltóit szeptember 27-én reggel,
         amikor kiérkeztek a szolnoki rendező pályaud-
         varra.
           A MÁV-csoport és a katasztrófavédelem közöt-
         ti együttműködési megállapodás jegyében kerül-
         hetett sor arra a gyakorlatra, amely súlyos balese-
         tet szimulált, és amelybe mások mellett az Életjel   sorrendjét, ki kell osztania a feladatokat, s mind-
         Önkéntes Tűzoltó Egyesületet és a jászberényi        eközben tartania kell a kapcsolatot a műveletirá-
         hivatásos tűzoltókat is bevonta a Jász-Nagykun-      nyítókkal és a mentősökkel, rendőrökkel is. A szó-
         Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.       ban forgó gyakorlatot többen is figyelemmel kís-
         Mellettük dolgoztak a mentőszolgálat munkatár-       érték.  A helyszínen zajló munkálatokat a MÁV-
         sai, és rémisztő sebekkel, sérülésekkel, vérző vég-  csoport képviselőin kívül a tűzoltósági felügyelők
         tagokkal és horzsolásokkal vettek részt a gyakor-    és a főfelügyelő is árgus szemekkel figyelték, hogy
         latban az Ifjúsági Vöröskereszt diákjai is.          végül, az értékelésen részletesen is elemezzék a
           A forgatókönyv szerint egy busz és egy vonat       bevetés egyes fázisait.
         ütközött össze egy vasúti átjáróban, a mozdony         Különösen életszerű volt a vöröskeresztes sta-
         kigyulladt és a füst az utasokat szállító kocsikba is  tiszták színjátéka.  A jajongó, vérző, hisztérikus
         átterjedt. A buszban és a vonatban ülők közül töb-   rohamot színlelő gyerekekkel többeknek meg-
         ben meghaltak vagy súlyosan megsérültek, a busz      gyűlt a baja, egyikük, miután kimentették, még
         kerekei alá is bezuhant egy ember.                   visszafutott a „testvéréhez”, alig lehetett lecsilla-
           A szolnoki egységek nagy erőkkel kezdtek           pítani. Egy-egy káresetnél az emberek tájékoztatá-
         hozzá a felderítéshez, kárfelszámoláshoz és a        sa, megnyugtatása, biztonságos helyre kísérése is
         sérültek mentéséhez. Egyszerre több helyszínen is    része lehet a tűzoltói feladatoknak, így a lelkierő
         volt tennivalójuk a tűzoltóknak: a buszt meg kel-    legalább olyan fontos, mint a szakmai tudás.
         lett emelni, a járművek minden zegzugát át kellett   Vagyis: a lelki felkészültség is a szaktudás része.
         kutatni, a sérülteket ki kellett kérdezni, mind-       A látványos és minden percében izgalmat tar-
         eközben további segítségről is muszáj volt gon-      togató gyakorlat helyszíne a szolnoki MÁV rende-
         doskodni, mindezt a társszervekkel együttmű-         ző pályaudvar volt, a buszt a középkelet-magyar-
         ködve, egymásra folyamatosan figyelve.               országi közlekedési központ biztosította.
           Egy-egy ilyen szituációban a kiérkező tűzoltók
         elsőként csak a bejelentés alapján jutnak informá-                                     Kép és szöveg:
         cióhoz. Az már csak a helyszínen derül ki, hogy                          S. Tóth Anikó tű. főhadnagy
         ténylegesen mivel állnak szemben.  A kárhely
         parancsnokának meg kell határoznia a műveletek
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12