Page 10 - magazin-október
P. 10

8

       IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK  és igyekeztem segíteni, közben hívtuk a mentőket.  sem bizonyítja jobban, mint hogy a szolgálatpa-

                                                                   És azt, hogy mennyire hasznos a képzés, mi
           Az akkori élmény hatására eldöntöttem, hogy
                                                                rancsnok már három esetben is beavatkozott
           mentőápolóként is szeretnék segíteni a bajba
                                                                katasztrófavédelmi kárhelyszíni elsősegélynyújtó
           jutott embereken. Másodállásban azóta is az
                                                                instruktori képesítéssel rendelkező szakember-
           Országos Mentőszolgálatnál dolgozom, mint
           mentőápoló. A két tevékenységet mindig jól össze
                                                                ként. Szeptember 13-án egy motorkerékpár és egy
           tudtam egyeztetni, számtalan esetben kellett az
                                                                kereszteződésében. Az ütközéstől a motoros átre-
           egyik helyen megszerzett ismereteimet a másik
           szervezetnél alkalmaznom. Ezek után érthető,         autó karambolozott Érden, a Harkály és a Varjú út
                                                                pült a személykocsin, a sisakja leesett a fejéről és
           hogy amikor a katasztrófavédelemnél disaster         súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezé-
           medic képzést hirdettek, azonnal jelentkeztem,       séig az érdi szolgálatparancsnok elsősegélyben
           mert tudtam, ennek van jövője, értelme.              részesítette a súlyosan sérült férfit, rögzítette és
           Felmérték, ki rendelkezik a katasztrófavédelem       stabilizálta az állapotát, majd átadta a mentőszol-
           állományában az egészségügyi végzettséggel,          gálat szakembereinek. Néhány nappal korábban
           majd közülük kiválasztottak tizennyolc instruk-      az M1-es autópályán, Tárnok közelében borult fel
           tort a képzés kialakításához és megkezdésé-               egy autó. Hárman ültek benne, és bár kiszáll-
           hez. Az a megtiszteltetés ért, hogy                               tak a kocsiból, az egyikük zavartan
           Pest megyéből másodmagam-                                             sétálgatott a helyszínen. Amíg a
           mal beválogattak a képzés-                                                többi tűzoltó elvégezte a
           be.  A DM (disaster                                                         műszaki mentési felada-
           medic) egy többszintű                                                         tokat, addig Zolta Tibor
           képzés. Az első szin-                                                           leültette, majd lefek-
           tet előbb-utóbb a tel-                                                           tette a zavart embert,
           jes személyi állo-                                                                elvégezte a gyors
           mány elsajátítja, ez                                                              traumavizsgálatot,
           tulajdonképpen                                                                     nagy       vérzést,
           nem más, mint                                                                      törést, gerincsérü-
           szakmai speciali-                                                                  lést      keresve.
           tásokkal bővített                                                                  Miután semmi ilyet
           elsősegélyképzés.                                                                 nem talált, a men-
           A második szinten a                                                              tők     kiérkezéséig
           kollégák már jócskán                                                            megkezdte a felületi
           továbblépnek az ala-                                                           hámsérülések ellátását.
           poktól, hiszen speciális                                                     A harmadik eset során
           eszközökkel vérzést csilla-                                               egy idős embert látott el
           pítanak, légutat biztosítanak,                                         Tibor.  A magatehetetlen, idős
           elsajátítják a füsttel telített helyi-                             embert az ismerősök több napja
           ségből, mélyből, magasból történő          Fotók: Érd HTPés Jóri András  nem látták kijönni a házból, a lakásba
           különböző mentési technikákat. Fontos hangsú-        való bejutáshoz kérték a katasztrófavédelem
           lyozni: nem átvesszük a mentők munkáját, hanem       segítségét. Az érdi tűzoltók a lakást felnyitva egy
           ha szükség van rá, akkor áthidaljuk azt az időt,     kielégítő állapotban lévő, de önellátásra képtelen
           amely a képzett egészségügyi személyzet megér-       nőt, valamint egy eszméletlen idős asszonyt talál-
           kezéséig eltelik. Emellett beavatkozunk olyan kör-   tak. A százados Esmarch-féle műfogással biztosí-
           nyezetben, ahová csak mi hatolhatunk be, mert        totta az átjárható légutat, majd eszköz nélküli
           nekünk van megfelelő védőfelszerelésünk, és          módszerekkel felmérte a beteg vitális paramétere-
           kivisszük onnan a sérültet a biztonságos zónába,     it (légzés, pulzusszámlálás, annak minőségének
           ahol aztán a mentők megkezdhetik az ellátásukat.     megítélése, kapilláris újratelődés vizsgálata stb.).
           A tűzoltóhoz ez a tevékenység nagyon közel áll,      Az időközben kiérkező mentősöknek a megismert
           hiszen számtalan esetben mentenek életet, és a       információkról referált, majd átadta a beteget.
           magánéletben is sűrűn kerülnek hasonló szituáci-
           óba. Hogy miért? Mert fogékonyak az ilyesfajta
           eseményekre és gyakran azokat a jeleket is észre-                      Csámpai Attila tű. törzszászlós
           veszik, amelyeket más ember talán nem.”  –
           mondta el Zolta Tibor.
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15