Page 10 - Magazin - Szeptember
P. 10
8 Tragikus hajnal Hetényegyházán
A HÓNAP BEAVATKOZÁSAI Szeptember ötödikén érkezett az a telefonhívás, amely szerint
Kecskemét-Hetényegyházán, egy körülbelül hetven négyzetméteres
lakóépületből dől a füst és az ablakon lángnyelvek csapnak ki. A
bejelentő azt is elmondta, hogy egy ember lakik az épületben, akiről
nem tudnak. A kecskeméti hivatásos tűzoltók rövid időn belül a
helyszínre érkeztek és három vízsugárral oltani kezdték a teljes ter-
jedelmében égő épületet. Mire a tűzoltók kiérkeztek, az épület
födémszerkezete beszakadt. Pár perc alatt sikerült a tüzet annyira
mérsékelni, hogy a tűzoltók be tudtak menni a még égő és füsttel
erősen telítődött épületbe. Vízsugár védelme mellett, hőkamerával
megkezdték a ház átvizsgálását, kutattak annak lakója után, akit az
egyik helyiségben meg is találtak, de az életét már nem lehetett meg-
menteni. Az esettel kapcsolatosan tűzvizsgálati hatósági eljárás
indult.
integy ezerhatszáz szal-
Mmabála gyulladt ki Paks
térségében, a 6-os főút mellett, a Ezerhatszáz szalmabála gyulladt ki
madocsai elágazó közelében Paks közelében
augusztus harmadikán. Az égő
bálahalmot erőgéppel körbe-
szántották, hogy megvédjék a
közeli napraforgó- és kukorica-
táblát. A lángok megfékezésén
kezdetben a paksi és dunaújvá-
rosi, a későbbiekben a paksi
hivatásos tűzoltók dolgoztak. A
tűz oltása több napig tartott, a
paksi hivatásos tűzoltók folya-
matos váltásokban dolgoztak a
lángok megfékezésén.
Halálos baleset Salgótarjánban
Frontálisan ütközött egy személyautó és egy autóbusz
augusztus huszonegyedikén a 21-es főúton, a
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok mellett. Az autóban
csak a sofőr utazott, aki beszorult a járművébe, ezért a
salgótarjáni hivatásos tűzoltók feszítővágó berendezés
segítségével vágták ki a roncsból, majd átadták a mentő-
szolgálat munkatársainak. A sérültért mentőhelikopter
is érkezett a helyszínre, életét azonban már nem tudták
megmenteni. Az autóbuszon szintén csak a sofőr uta-
zott, ő nem sérült meg a balesetben. A tűzoltók áramta-
lanították a járműveket, majd segítettek a helyszín biz-
tosításában.
Fotók: Angyal Eszter, Boros Brigitta, Egyed László, Kovács
Andrea/Keszthely, Salgótarján, Nagykanizsa HTP/FKI Videócsoport