Page 6 - magazin-június
P. 6

4    Magyarországon alakult meg

       IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK  a tűzvizsgálati munkabizottság







           Június elején Budapesten gyűltek össze Európa és az Egyesült Államok tűzvizsgálói,
           hogy a Nemzetközi Tűzoltószövetség keretein belül – magyar kezdeményezésre – lét-
           rehozzák a tűzvizsgálati munkabizottságot. A nemzetközi társaság a Margitszigeten
           töltött két nap alatt mélységében megismerte az egyes országok tűzvizsgálati rendsze-
           rét, lefektette a munkabizottság működésének alapjait, és természetesen megválasz-
           totta a grémium tisztségviselőit is. Az ülésen elhangzottak alapján kijelenthető, hogy
           az idehaza megvalósított tűzvizsgáló képzés, a tűzvizsgálatok végrehajtása példaként
           szolgálhat más országok számára. A munkabizottság élén magyar elnök áll dr. Bérczi
           László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő személyében.


           A magyar állami tűzoltóság megszervezője,  gróf
           Széchenyi Ödön a saját tapasztalatai alapján felis-
           merte a tűzmegelőzés, tűzoltás, tűzvizsgálat szak-
           mai egységét. Arra a megállapításra jutott, hogy a
           tűzvizsgálat a másik két szakterület irányában fon-
           tos kontrollként működik. A tűzvizsgálat megálla-
           pításai segítik a másik két szakterület fejlődését, a
           tűzvédelmi szabályok kialakítását, a tűzoltói
           munka       hatékonyabb       működését.      Ma
           Magyarországon a hatályos szabályozás szerint
           hivatalból tűzvizsgálatot kell indítani bűncselek-
           mény gyanúja esetén, tűzeseti halálesetnél, a tűze-
           set nagysága alapján, illetve szakmai okokból.      volt – fontos a keletkezés körülményeinek kideríté-
           Ezek együtt nagyjából az esetek négy százalékát     se.  A rendőrség a tűzvizsgálók megállapításait
           teszik ki.                                          szakértői véleményként veszik figyelembe.
              Magyarországon a tűzvizsgálat másik fontos fel-  Ezekben az esetekben a keletkezés körülményeinek
           adata a rendőrség bűnüldözési munkájának támo-      megállapítása mellett különös hangsúlyt kell
           gatása.  A rendőrségi eljárásokban – ha ott tűz is  helyezni az eljárás jogszerűségére is. A tűzvizsgáló
                                                               munkájának színvonalától függ, hogy az elkövető

                                              2016-os adat     megússza a büntetést, vagy téves következtetés
                                                               miatt kap súlyosabb büntetést. A helyszínen a tűz-
                                                               vizsgáló számára az elkövető egy arctalan személy,
                                                               akit a rendőrség azonosít majd. Gyakran évek
                                                               múlva lesz meg a tűzvizsgáló munkájának az ered-
                                                               ménye. Jó példa erre az a 2014 januári eset is, ami-
                                                               kor egy táti családi háznál az akkor még ismeretlen
                                                               elkövetők, az alagsorból elloptak nagyjából tizen-
                                                               ötezer forint értékű gázcsövet.  A leszakított cső
                                                               csonkján több órán át áramlott földgáz az épületbe,
                                                               és a gáz egy elektromos szikra hatására felrobbant.
                                               2017-es adat
                                                               A ház teljesen összeomlott, megrongálódott másik
                                                               huszonöt épület és két autó is. Az első fokú ítélet az
                                                               idén májusban született meg, a bíróság az egyik
                                                               tolvajt tíz, a másikat öt és fél év fegyházbüntetésre
                                                               ítélte, emellett a két embernek a romba döntött ház,
                                                               illetve a környékbeli megrongálódott házak miatt
                                                               negyvenöt millió forint kártérítést is fizetnie kell.
                                                               Harmadik társukat csak lopás miatt ítélték el egy
                                                               év börtönre, két évre felfüggesztve.
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11