Page 4 - magazin-június
P. 4
2 Újabb öt évre megkapta a nemzetközi
IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK minősítést a két magyar mentőcsapat
ikeresen zárult a május 16-19. között
harminchat órás terepgyakorlaton azt bizonyította
a nemzetközi minősítő bizottság előtt, hogy az
SHajdúszoboszlón tartott újraminősítés: a
HUNOR hivatásos és a HUSZÁR önkéntes mentő-
szervezet is teljesítette az ENSZ INSARAG követel-
megfelelően működik, képes a katasztrófa után a
lehető legrövidebb időn belül gyorsan bevetésre
ményeket, így az elkövetkező öt évben az előbbi INSARAG irányelvek által előírt módszertannak
továbbra is nehéz, utóbbi pedig közepes kategóriá- indulni, illetve hatékonyan reagálni, és összehan-
jú városi kutató-mentő szervezetként vehet részt, golt mentési tevékenységet végezni. A HUNOR és
akár nemzetközi mentésekben is. A csapatoknak a HUSZÁR előtt álló feladatok összetettek voltak, a
egy földrengés utáni helyzettel kellett megküzde- kárhelyszínek berendezése a MAGOR Katasztrófa-
niük: a képzeletbeli Magorland délkeleti részét a elhárításban Résztvevők Támogatásáért Egyesület
Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű rengés rázta tagjainak fantáziáját dícsérte.
meg, az utórengések pedig olyan jelentősek voltak, A záróünnepségen John Cawcutt, az ENSZ
hogy még azok az épületek is összedőltek, amelyek INSARAG koordinátora adta át az ENSZ zászlaját
az első, nagy erejű földmozgásnak ellenálltak. A és az újraminősítésről szóló dokumentumokat
katasztrófa több százezer embert érintett, az ország dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, országos kataszt-
infrastruktúrája összeomlott, Magorland nemzet- rófavédelmi főigazgatónak.
közi segítséget kért. A két magyar mentőcsapat a