Page 6 - magazin-december
P. 6

4

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK  lóval. A tűzvédelmi dokumentáció néhány esetben       Települési mentőcsoport
                   hiányos volt.                                         egyesületek első seregsz

                      Az idei súlyponti téma vizsgálata sikeresen
                   lezárult, a létesítmények vezetői is szívesen fogad-
                   ták a katasztrófavédelem ellenőreit, akik tájékozta-
                   tást adtak a jogszabályi változásokról és szakmai
                   tanácsaikkal segítették az intézmények vezetőit.

                      Az idei szimpóziumot Sallai Péter tűzoltó dan-
                   dártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei
                   Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója zárta,
                   hasznosnak nevezve, hogy az éves ellenőrzések
                   közel tíz százalékát a turizmussal kapcsolatos léte-
                   sítményekben, rendezvényeken tartották a hatóság
                   szakemberei, és amelyek végén összesen hét eset-
                   ben szabtak ki tűzvédelmi bírságot. Az igazgató
                   elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron megyében
                   tűzvédelmi szempontból megfelelő a helyzet a
                   turistákat fogadó szállodákban, fürdőkben, ren-
                   dezvényeken. A szakemberek nem tapasztaltak
                   kirívó szabálytalanságot, tehát biztonságban
                   pihenhetnek az ide látogató turisták.

                      Az igazgatóság a szimpózium végzetével máris
                   kijelölte a jövő évi súlyponti feladatot: 2017-ben a
                   fogyatékkal élők, valamint a mozgásukban vagy
                   cselekvőképességükben korlátozottak elhelyezésé-
                   re szolgáló létesítmények tűzvédelmi helyzetét
                   ellenőrzik a szakemberek.

                   Ruskáné Takács Anita tű. főhadnagy
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11