Page 5 - magazin-december
P. 5

3

szóban egyaránt. A téma lezárására év végén – álta-   lékek fölé nem helyezték el a biztonsági jeleket, más-   KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. december
lában novemberben – kerül sor, amikor a résztvevő,    hol a tűzvédelmi szabályzat nem a hatályos jogsza-
ellenőrzés alá vont, gyakorlatok helyszínéül válasz-  bályra hivatkozott, de olyan helyen is jártak az ellen-
tott létesítmények vezetőinek jelenlétében a hatóság  őrök, ahol a kiürítési útvonalat szűkítették le. A
és a tűzoltók is összefoglalják tapasztalataikat, és  tapasztalat az volt, hogy a vizsgált épületekben,
természetesen a meghívottak is hangot adhatnak        helyszíneken kevés szabálytalanságot tártak fel az
véleményüknek, mind a rájuk vonatkozó ellenőrzé-      ellenőrzést végzők, és azok is kisebb súlyúak voltak.
sek végeredményét, mind az esetleges többször is
előforduló problémák kapcsán.                            A hatósági ellenőrzések helyszínén a hivatásos
                                                      tűzoltó-parancsnokságok összesen hatvankilenc
   Tavaly a mezőgazdasággal foglalkozó gazdálko-      létesítményben kettőszáznegyvenegy helyismereti,
dó szervezetek, állattenyésztő telepek, terményszá-   szituációs begyakorló és ellenőrző gyakorlatot tar-
rítók tűzvédelme állt a fókuszban, 2016-ban pedig     tottak a súlyponti témában. Ennek során vizsgálták
a turizmushoz kapcsolódó létesítmények, épületek,     a létesítmények megközelítési lehetőségeit, a felál-
rendezvények tűzvédelmi, katasztrófavédelmi           lítási helyeket, a létesítmények építészeti kialakítá-
helyzetének vizsgálata zajlott a megyében. Az idei    sát, a behatolás, az épületen belüli közlekedés lehe-
vizsgálatok és gyakorlatok érintettek múzeumokat,     tőségeit, a tárolási módozatokat, a tűzjelzés, riasz-
strandokat, szabadtéri rendezvényeket és vásáro-      tás lehetőségeit, a vízforrások elérhetőségét és
kat, kempingeket, vasút- és buszállomásokat, víz-     alkalmazhatóságát, a tűzcsapok állapotát, megkö-
parti nádfedeles létesítményeket, sátorszállásokat,   zelíthetőségét, a mentésre, menekülésre igénybe
utazási irodákat – tehát minden olyan létesítményt,   vehető épületen belüli útvonalakat, a tűzoltást
szálláshelyet, szabadtéri programot, amely kapcso-    befolyásoló egyéb körülményeket. Az épületen
latba hozható a turizmussal.                          belüli közlekedést általában nem akadályozta
                                                      semmi, de a múzeumok esetében és egy sportléte-
   A két leglátogatottabb, legkedveltebb város Győr   sítményben előfordult, hogy a folyosókon – helyhi-
és Sopron, de a színvonalas fürdőszolgáltatásokkal    ány miatt – tároltak valamit. A tűzoltók pozitívum-
rendelkező települések is sok turistát vonzanak.      ként értékelték, hogy a legtöbb helyen van beépített
                                                      tűzvédelmi berendezés, amely automatikusan jelzi,
   Idén a hatósági osztály dolgozói kilencvenhat      ha tűz keletkezne, azonban a helyszínen lévő por-
ellenőrzést tartottak a megyében, hatvan esetben      tás, alkalmazott nem minden esetben ismeri ezek
mindent rendben találtak. A létesítmények vezetői     működését, az ő oktatásukra nagyobb hangsúlyt
mindenhol együttműködtek a kollégákkal, készsé-       kell fektetni. A vízforrások hozzáférése is szinte
gesen mutatták be az általuk kért iratokat, vezették  mindenhol megoldott volt, a létesítmények rendel-
őket körbe az ellenőrzés alá vont intézményben. Az    keztek kiépített tűzcsaphálózattal vagy tűzivíztáro-
ellenőrzések során akadtak hiányosságok: volt, ahol
a gázfőelzáró nem volt jelölve, vagy a tűzoltókészü-
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10