Page 19 - magazin-október
P. 19

17

rok-e még jönni? Mondtam, persze, szeretnék! Jó, de     tak ezekre. Ezért vállalkoztam erre az emlékme-        KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. október
mennyire nem látsz? – tették fel a kérdést. Próbáltam   netre.
kibújni a válasz alól, de végül csak elmondtam, hogy    l Hogyan készültetek fel a lépcsőzésre?
mennyire. Ott volt egy teljes szolgálati csoport meg a  l Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy én
parancsnok. Hümmögtek, aztán azt mondta a szolgá-       ezt nem versenynek fogtam fel, hiszen nem vagyok
latparancsnok: „Jól van emberek! Az a lényeg, hogy a    tűzoltó. A felkészülésre viszonylag rövid idő állt
Zolit élve juttassuk el a kárhelyre, ott
már egyenlők vagyunk, hiszen ő se lát                   rendelkezésre, azonban túl nagy edzést nem kellett
semmit és mi se”. Nagy nevetés tört ki,
majd Törő Győző barátom bekiabált,                      tartanom. Nem kellett hónapokig készülnöm,
hogy „A fenét! Engedjük előre, ő leg-
alább tudja, hogy kell sötétben                         hiszen nem futva mentünk fel a lépcsőn, hanem
menni”! Jó poénnak vettem a dolgot,
majd megjelent a szolgálatparancsnok-                   menettempóban. A felkészülésem leginkább fejben,
helyettes és azt mondta, menjek,
kapok ruhát, csizmát, sisakot.                          lélekben és a kutyával történt, emellett Tiborral
Megmutatták, hogyan kell a szerbe
beszállni, mit kell csinálni és elkezdtek               közösen tartottunk
tanítani. Ha belegondolunk, mégis
mekkora az esély arra, hogy akár ma,                    gyakorlatokat.
vagy akár a 90-es években
Magyarországon, de úgy általában az                     Nehezítette a helyze-
egész világon egy látássérültet befo-
gadjanak a tűzoltók és a maga szintjén                  tünket, hogy mind a
megtanítsák a szakmájukra? Szerintem semennyi,
velem mégis megtörtént. Ez egy hatalmas csoda és        ketten vakos mód-
annál is nagyobb élmény volt! Mindenhova elvittek.
Voltam lakástűznél, erőműtűznél, avartűznél, vízszi-    ban mentünk pár-
vattyúzásnál. 2001-ben egy másik alakulattal egy
hónapon keresztül az                                    ban, palackfogással.
árvíznél voltam.
Nagyon szerettem                                        Fecskendő    két
ezt. Ők is tudták, én
is tudtam, hogy nem                                     embert vezetett, ez
vagyok tűzoltó –
hivatásosokkal                                          sem könnyíttette
együttműködő
önkéntes vagyok.                                        meg a dolgát, amel-
Természetesen min-
denki tisztában volt a                                  lett, hogy egyébként
korlátaimmal, ezzel
együtt mégis elfo-                                      is beavatkozásként
gadtak, segítettek
mindenben. Aztán                                        élte meg az egészet.
amikor megvakul-
tam, gyakorlatilag                                      l Hogy érzed
azért maradtam élet-
ben, mert megtanul-                                     magad most, hogy
tam azt a magatartást és azokat a fogásokat, amelyek-
kel a tűzoltók beavatkoznak. Az első alapvető sza-      eleget tettél a
bály, hogy meg kell oldani az adott helyzetet, aztán a
másik, hogy mindig legyen egy B terved. Ezeken          magad elé állított
kívül sok olyasmit elsajátítottam, amit vakként alkal-
mazni tudtam. Most szeretnék visszafelé szolgálni,      kihívásnak?
megköszönni nekik, hogy befogadtak és megtanítot-
                                                        l Egészen más lett az életem, mert igazából lélek-

                                                        ben 2001. szeptember 12-e óta vágytam arra, hogy

                                                        valamilyen módon én is tisztelegjek a tűzoltók előtt,

                                                        hogy segítsek, visszaadjam mindazt, amit tőlük

                                                        kaptam. Ez most teljesült és ennek nagyon örülök.

                                                        Kép és szöveg: Dojcsák Dávid c. tű. százados
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24