Page 7 - magazin-julius-augusztus
P. 7

hez Balatonfűzfőről, valamint Veszprémből vonultak
ki hivatásos tűzoltók, akik a felderítést és az áramta-
lanítást követően három vízsugárral fékezték meg a
lángokat.

   A táborban összesen 99 ember tartózkodott, közü-
lük 88 táborozó gyermek. Három gyermek füstmér-
gezés gyanúja, egy felnőtt pedig könnyű sérülések
miatt került a veszprémi kórházba. A gyors beavat-

kozásnak köszönhetően a tűz másik épületet nem                          Fotók: Tolna, Vas, Veszprém MKI/Szolnok HTP/Kisbér KvŐ
érintett, ezért a tábor lakóit nem kellett kiköltöztetni,
lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.             káresetben érintett négy lakóház udvarán szivaty-
                                                           tyúkkal avatkoztak be a tűzoltók. A beavatkozást
   A hónap végén pedig villámárvizek keletkeztek a         követően megelőző intézkedésként kétezer homok-
megye több településén a gyakori felhőszakadások           zsákból álló gátat is építettek Kapolcson, azonban
miatt. Átmeneti problémát az alacsonyabban fekvő           az ezt követő időszakban több eső már nem hullott
területeken jelentettek a medrükből kilépő vízfolyá-       a településen.
sok, udvarokat, utakat és pincéket árasztott el a víz,
azonban a gyors segítségnek és a megelőző intézke-            A meteorológia előrejelzései szerint a nyár folya-
déseknek köszönhetően nem keletkeztek számottevő           mán többször kell még számolnunk hasonló időjá-
károk. Ilyen helyi vízkárok Veszprém megye három           rási körülményekkel, azonban megfelelő tájékozó-
településén, Litéren, Kapolcson és Taliándörögdön          dással, előrelátással és felkészüléssel – például a
fordultak elő.                                             vízelvezető árkok tisztán tartásával – csökkenthető
                                                           a károk mértéke.
   A Veszprémtől dél-keletre fekvő Litéren a
Templom utcában duzzadt fel hirtelen a lakóházak                                                                 Helt Ákos
közelében található vízfolyás, ami két családi házat                                                    tű. törzsőrmester
veszélyeztetett. A helyiek ideiglenes gát építésére is
felkészültek, azonban a tetőzést követő gyors apa-
dásnak köszönhetően erre nem volt szükség, a patak
visszahúzódott a medrébe.

   Kapolcson a Kossuth Lajos utcával párhuzamo-
san folyó patak duzzadt fel, majd lépett ki medréből,
elárasztva ezzel Kapolcson három, Taliándörögdön
pedig egy udvart. A helyszínre Ajkáról és
Veszprémből vonultak ki hivatásos tűzoltók, akik a
Bakony Mentőcsoporthoz tartozó Zalahaláp-Sáska
Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkénteseivel, a helyi
polgárőrökkel, valamint civilekkel összefogva dol-
goztak a káresemények felszámolásán.

   A beavatkozást két munkagép is segítette, ezek-
kel a patak medrét kotorták a legkritikusabb helye-
ken, majd a vízszint gyorsan apadásnak indult. A
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12