Page 30 - magazin-julius-augusztus
P. 30

28

MAGAZIN     „A ’90-es évek második felé-
         ben egy Sármellék-közeli nádas-
         ban keletkezett tűzhöz riasztot-        Tűzmegelőzés
         tak minket. A munkálatok köz-
         ben egyszercsak egy körülbelül          a tengerentúlon is…
         négy-öt méter széles és legalább
         ötven méter magas lángoszlop            A nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Infor-
         alakult ki és nyúlt az ég felé.         matikai Szakközépiskola diákjai egy lakástűz-megelő-
         Éppen akkor nem volt köztünk            zéssel foglalkozó videóanyaggal neveztek a tengeren
         idősebb, tapasztalt kolléga, aki        túli Project Paradigm Alapítvány idei, első alkalommal
         megnyugtatott volna bennünket,          meghirdetett nemzetközi innovációs versenyére.
         hogy ugyanolyan gyorsan eltű-
         nik az „ördög”, ahogyan érke-           A pályázati felhívásra lett figyel-  Fotók: Dóka Imre, Tar Sándor     Évek óta jó a kapcsolat a nyír-
         zett. Gyorsan haladt a száraz           mes a világhálón a tizenhat éves                                   egyházi középiskola és a
         nádasban, maga mögött tiszta,           Nagy Dávid, aki már középisko-                                     Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
         rendezett terepet hagyott. Fiatal       lájából több megmérettetésen, így                                  Katasztrófavédelmi Igazgatóság
         tűzoltóként meglepődtünk a              szavaló- és informatikai versenye-                                 között, együttműködési megálla-
         gyors, forgó mozgást végző láng-        ken is előkelő helyezéseket ért el.                                podás keretében a diákok a
         oszlopon, amely nagyban hozzá-          Tanára, Tar Sándor, aki informati-                                 katasztrófavédelemnél is teljesít-
         járult a tűz gyors terjedéséhez.        kát és fizikát tanít Dávidnak,                                     hetik közösségi szolgálatukat, így
         Barcs-Somogytarnócánál pedig            nagyon örült az újabb verseny-                                     tett a világhír felé tartó három
         egy négyhektáros területen égő          nek, mint fogalmazott „egy tanár-                                  széchenyis diák is. Dávid a közös-
         vágástéri hulladék oltásán dol-         nak óriási segítség, ha van olyan                                  ségi szolgálatát például a máté-
         goztunk a barcsi, a nagyatádi és a      húzóerő, aki többet akar, mint                                     szalkai hivatásos tűzoltó-parancs-
         szomszédos Baranya megyéből             ami kötelező.”
         riasztott szigetvári hivatásos tűz-                                                                        nokságon teljesítette és nyíregy-
         oltókkal, amikor a tűz körülhatá-          Az idei pályázatot a lakástü-                                   házi tanulóként a nyíregyházi
         rolását követően, a terület fény-       zek megelőzése témájában írták                                     laktanyában is forgatott a külső
         képezése közben sikerült lencse-        ki, mert elsősorban Amerikában,                                    helyszínek mellett. Jövőjét a fil-
         végre kapni az „ördögöt”. A fel-        de világszerte is számtalan ilyen                                  mes szakmában képzeli el, a New
         vételen jól látszik, ahogy „kipor-      esetben értelmetlenül vesztik éle-                                 York-i Filmakadémiára készül.
         szívózza”a területet. Amikor ész-       tüket emberek.
         revettük, hogy a kollégák felé                                                                                A Project Paradigm
         veszi az irányt, próbáltunk nekik          Dávid tanárához fordult segít-                                  Alapítvány innovációs pályázatá-
         szólni, de olyan robajjal érkezett,     ségért, aki a felvételi helyszínek                                 nak eredményhirdetése augusz-
         hogy nem hallottak minket.              kiválasztásában és a forgatásban                                   tus végén várható.
         Aztán ahogy „átgázolt” a tűzol-         segített, ugyanakkor az elkészült
         tókon, hirtelen összerogyott” –         angol nyelvű filmet már Nagy                                                Dóka Imre tű. főhadnagy
         meséli a tűzoltó őrnagy.                Dávid és két diáktársa, Balogh
                                                 Bence és Konyári Balázs vágták.
            A porördögtől nem kell külö-         A fiúk számára az első sikert
         nösebben félni, hiszen nem olyan        meghozta a megmérettetés, ami-
         erősségű forgószél, mint egy tor-       kor július elején kiderült, hogy a
         nádó. A meteorológusok szerint          világ különböző pontjairól beér-
         azonban időjárásunk átalakulá-          kezett ötvenezer alkotás közül
         sával és a globális felmelegedés        kiválasztott első százban már
         hatására a jövőben olyan helye-         benne vannak.
         ken is megjelenhet a jelenség,
         ahol eddig még csak nem is szá-
         mítottak rá, és valószínűleg
         egyre gyakoribbak és talán erő-
         sebbek is lesznek.

               Bázelné Mihályka Szabina
                                  tű. főhadnagy
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35