Page 10 - katved-majus
P. 10

8

SZENT FLÓRIÁN HÓNAPJA

                                                                                                                                           Fotó: Csattos Pál (BM), Balogh Nikoletta
   élménnyel lett gazdagabb. Amikor arra kértem,
   hogy egy olyan esetről meséljen nekem, amelyre          Magyarország belügyminisztere az „Év tűzoltója”
   szívesen emlékszik vissza, a következő történetbe       elismeréssel jutalmazta a munkásságát. Nagy
   kezdett.                                                örömmel mesélte gyermekeinek, feleségének, édes-
                                                           anyjának a hírt, majd a díj kézhezvétele után egyik
      „Gépkocsivezető voltam, amikor riasztást kap-        első útja a magyarszecsődi temetőben nyugvó
   tunk, hogy egy autó elhagyta az útpályát a 8-as         édesapjához vezetett.
   számú főúton, egy lakóháznak ütközött, egy ember
   pedig beszorult a roncsba. A helyszínen azt láttuk,        Persze azonnal hozzátette: bár a díjat ő vette át,
   hogy egy fiatal, fekete hajú lány ül a volán mögött     meggyőződése, hogy ez az elismerés nem kizáró-
   meggyötört arccal, teljesen tiszta tudattal. A gépko-   lag az ő érdeme, hanem a kollégáknak – legyenek
   csi eleje szinte teljesen hiányzott. A lány testének a  hivatásosok vagy önkéntesek –, illetve az ő felké-
   roncsokba szorult, csípővonal alatti részét csak sej-   szültségüknek és összehangolt munkájuknak
   teni lehetett, hol lehet, a kormány teljesen a felső    köszönhető.
   testére simult. A mentőszolgálat emberei elvégez-
   ték a szükséges ellátást, megkezdtük a mentést.                                 Balogh Nikoletta tű. főhadnagy
   Gyorsan dolgoztunk, tudtuk, hogy minden perc
   számít. Tisztán emlékszem, körülbelül tíz percet
   vett igénybe, mire kiszabadítottuk a roncsból és a
   mentőszolgálattal közösen kiemeltük onnan. A
   sérülései rendkívül súlyosak voltak. Ott álltunk a
   velünk egyidős lány mellett, akinek a szemeiből
   sugárzott a fájdalom és egyben a köszönet. Fél
   évvel később a lány megjelent a laktanyában és
   megköszönte a segítséget, azóta hozzánk hasonló-
   an felnőtt, most gyermekeket tanít. A balesetre sze-
   rencsére ma már csak néhány sebhely és néhány
   rossz emlék emlékezteti.”

      A parancsnok megtiszteltetésnek érezte és büsz-
   keséggel töltötte el, hogy idén dr. Pintér Sándor,

   Nagykátára került az egyik elismerés

   Április végén a Belügyminisztériumban a                 az idén ezt Kiss Csaba tű. őrnagynak, a nagykátai
         hagyományos, közös ünnepségen emlékeztek          hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának
   meg Szent Flóriánról, a tűzoltók, valamint Szent        adományozta.
   Györgyről, a rendőrök védőszentjéről. A rendezvé-
   nyen többek között átadták az „Az év tűzoltója”            Kiss Csaba huszonkét éve hivatásos állományú
   miniszteri díjat is. Dr. Pintér Sándor belügyminisz-    tagja a katasztrófavédelemnek. Tiszthelyettesként
   ter kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül      kezdve végigjárta a ranglétrát, 2002-ben kapta meg
                                                           az elsőtiszti rendfokozatát, 2012-től pedig már
                                                           parancsnoki beosz-
                                                           tásban szolgál.
                                                           Korábban a
                                                           fővárosban
                                                           szolgálat-
                                                           parancs-
                                                           nokként
                                                           dolgo-
                                                           zott,
                                                           majd a
                                                           tűzoltási
                                                           csoport-
                                                           ban háttér-
                                                           parancsnoki
                                                           feladatokat látott
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15