Page 9 - katved-oktober
P. 9

7

Fotó: Hatvan HTPTizenhét sérült a buszbalesetben                        gét, illetve azt, hogy nagyon sok
                                                                        embert kellett kimenekíteni,
                                                                                                                                                                KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. áprilisEgy menetrendszerinti autóbuszmásik pedig azon dolgozott,ehhez nagy szervezettségre volt
csapódott árokba az M3-as autó-     hogy a megsérült ember kezét        szükség. A mentés gördülékeny-
pálya 55-ös kilométerénél, a        kiszabadítsa. Ehhez a művelet-      ségéhez a társszervekkel való
Budapest felé vezető pályatesten.   hez feszítővágó berendezésre és     kiváló kapcsolattartás és együtt-
A baleset Hatvan közelében tör-     emelőpárnára volt szükség,          működés is hozzájárult.
tént, többen meg is sérültek –      majdnem negyven percbe telt,
szólt a bejelentés március 14-én    mire sikerült kiszabadítani a vég-
délután. A busz átszakította a      tagot a roncs alól. Mindeközben
szalagkorlátot, és egy hatméteres   a tűzoltók feszültségmentesítet-
rézsűbe hajtott, majd a jobb olda-  ték is a buszt. A sofőrrel együtt
lára borult. A hatvani hivatásos    összesen huszonheten utaztak a
tűzoltók nagy erőkkel siettek a     járaton, ketten súlyos, tizenöten
súlyos balesethez. A beavatkozás    könnyebb sérüléseket szenved-
részleteit Horváth Gábor tűzoltó    tek. Az autópályát a rendőrök
alezredes, a hatvani hivatásos      teljes szélességben lezárták. A
tűzoltó-parancsnokság vezetője      műszaki mentést követően a
osztotta meg velem.                 rendőrségi helyszínelést segítet-
                                    tük a tűzoltótechnikánkkal.
   „Már a jelzés alapján sok
sérültre számítottunk. Miközben        A beavatkozást nehezítő
a bejelentés befutott, addig az     körülmények között kell megem-
egyik gépjárművünk legénysége       líteni a roncs megközelíthetősé-
Turáról, egy szabadtéri tűzesettől
vonult vissza a laktanyába, ezért
ők csak kicsit később tudtak csat-
lakozni a mentőerőkhöz. Mikor
kiérkeztek a tűzoltók a helyszín-
re, azt tapasztalták, hogy már
több embernek sikerült elhagy-
nia a buszt, de voltak, akik sérü-
lésük vagy rémültségük miatt
képtelenek voltak kimászni a jár-
műből. Az egyik utasnak a busz
alá szorult a keze, onnan kellett
kimenteni, ezért az erőket ketté-
osztottuk. Az egyik csapat a
sérülteket kísérte fel a rézsűn, a

                                                                           Viszonylag ritkábban történik
                                                                        a megyénkben ilyen súlyos busz-
                                                                        baleset, azonban igyekszünk jó
                                                                        előre felkészülni. A tűzoltóknak
                                                                        elméleti és gyakorlati képzéseket
                                                                        tartunk a műszaki mentések
                                                                        módszereiről annak érdekében,
                                                                        hogy egy éles jelzés esetén – mint
                                                                        amilyen a március 14-i is volt –
                                                                        minél gyorsabban tudjanak segí-
                                                                        teni a bajbajutott embereken.” –
                                                                        zárta a történetet a tűzoltópa-
                                                                        rancsnok.

                                                                                                    Antal Erika
                                                                                                c. tű. százados
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14