Page 17 - katved-oktober
P. 17

ján pályázta meg a tiszti helyet                                                                             15KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. április
a nyíregyházi tűzoltósághoz,
ahol 1986. július elsején, meg-   több csapatot is felkészített, 1988-ban ebben a
előzési területen kezdte a        kategóriában az első helyet érték el, de számtalan
pályáját. Kiváló eredménnyel      egyéni megmérettetésben is jelentős szerepet vál-
végezte el a tűzoltótiszti        lalt, az országos versenyeken az elsők között vég-
átképzőt, szorgalmának kö-
szönhetően 1999-ben Nyíregy-       zett.
háza város elismerését, az „Év            Irodája ajtaja azóta is mindig nyitva áll,
tűzoltója” címet kapta meg.
                                        bárki bármilyen tanácsért, vagy kérdéssel
   Az ezredes a beosztotti állo-          érkezhet, legjobb tudása alapján segíti a
mány sikerét is fontosnak tart-             beosztottjait. 2001 májusában lett alezre-
ja, az országos tűzvédelmi                   des, ekkor nevezték ki a tűzmegelőzési
vetélkedőre                                    osztály vezetőjének, egyben a tűzoltópa-
                                                rancsnok-helyettesi teendőkkel is meg-
                                                 bízták.
                                                      2012. április elsejétől a Szabolcs-
                                                  Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófa-
                                                   védelmi Igazgatóság Katasztrófa-
                                                   védelmi Hatósági Osztály vezetője.
                                                    Szakmai sikeréhez a család is hozzá-
                                                    járult, felesége és két lánya is támo-
                                                    gatja, hiszen a hatósági munka a
                                                    határidők miatt nem mindig ad lehe-
                                                    tőséget a felhőtlen kikapcsolódásra.
                                                       A szolgálatvezető ha teheti, uta-
                                                   zással és kirándulással igyekszik fel-
                                                   töltődni a szorgos hétköznapok mel-
                                                  lett, a napokban pedig a Szabolcs-
                                                 Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófa-
                                                védelmi Igazgatóság vezetői állománya
                                                     és a kollégái is köszöntötték az
                                                     ötvenötödik születésnapján.

                                                                                    Kép és szöveg:
                                                                    Dóka Imre tű. főhadnagy
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22