Page 20 - katved-oktober
P. 20

18

portré  Akinek a tűzoltóság nem csak egy szakma

        Kruppi István tű. alezredes,
        a Szabolcs-Szatmár-Bereg
        Megyei Katasztrófavédelmi
        Igazgatóság főügyeleti osz-
        tályvezetője huszonöt éve
        szerelt fel, azóta folyamato-
        san fejleszti tudását, bővíti
        tapasztalatait. Aktívan részt
        vesz a tűzoltók oktatásában,
        emellett közreműködik a
        szakmai versenyeken fel-
        készítőként és bíróként is.
        Több alkalommal kárhely-
        színi vezetőként irányította
        a mentési és kárfelszámolási
        folyamatokat.

        Az alezredesnek már a megjelenése is magabiz-          majdnem ötszáz tűzoltót képzett ki, volt, hogy a
             tosságot sugall, aki ránéz, tudja, mellette biz-  szomszédos megyékből is küldtek hozzá kollégákat
        tonságban van. Kruppi István huszonöt éve szerelt      tanulni. Az általa felkészített emberekből pedig ma
        fel Nyíregyházán, beosztott tűzoltóként indult a pá-   már többen vezető tisztséget töltenek be.
        lyafutása, hét év alatt végigjárta a ranglétrát és az
        akkori tűzoltási és műszaki mentési osztály vezetője      A főügyeleti osztályvezető sokrétű tapasztalatok-
        lett. Jelenlegi beosztását 2012 áprilisától tölti be.  kal bír, mezőgazdasági szakközépiskolában érett-
                                                               ségizett, pályája során megszerezte a szükséges
           Hamar szakmai hírnévre tett szert megyeszerte,      tűzoltási és műszaki mentési képesítéseket. Előbb a
        hiszen nyíregyházi vezetőként ismerték a szabolcsi     tűzoltótiszthelyettesi-, majd a zászlós- és a tűzoltó-
        megyeszékhelyhez tartozó harminchárom telepü-          technikus-képzőn szerzett megfelelő elméleti és gya-
        lésen, megyei vezetőként pedig az igazgatósághoz       korlati ismereteket. Két diplomája is van, az egyik a
        tartozó négy parancsnokság, három katasztrófavé-       Nyíregyházi Tanárképzőről, a másik pedig a Debre-
        delmi őrs, hat önkormányzati és harmincegy ön-         ceni Egyetemről. A munkájában elért eredményeit
        kéntes tűzoltóság állománya szakmai tiszteletét is     2008-ban tűzoltósági tanácsosi címmel ismerték el.
        kivívta az elmúlt évek során. Nem csoda, hiszen
                                                                  Mint mondja, legnagyobb sikere, hogy nap mint
                                                                                  nap látja azon beosztott kollégák
                                                                                  sikereit, akiket ő tanított. A három-
                                                                                  gyermekes családapa legidősebb fia,
                                                                                  a huszonhét éves Gergő a nyíregy-
                                                                                  házi hivatásos tűzoltó-parancsnok-
                                                                                  ság beosztott tűzoltója, a tűzoltói
                                                                                  hagyományokat pedig a legkisebb
                                                                                  gyermek, a tizennégy éves Kris-
                                                                                  tóf is folytathatja. A számtalan tűz-
                                                                                  oltós történetből a család hölgyei
                                                                                  sem maradnak ki, az asztal melletti
                                                                                  sztorikat Kruppi István felesége és
                                                                                  tizennyolc éves lánya is szívesen
                                                                                  hallgatja.

                                                               Kép és szöveg: Dóka Imre
                                                                           tű. főhadnagy
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25