Page 7 - katved-oktober
P. 7

5

során. Akár délben, akár hajnali    elengedhetetlen eszköze Bende-         tának meglétét. Az év első kilenc               katasztRóFaVÉDELEM 2015. október
három órakor van ellenőrzés, a fi-  gúz. Mindenki tudja a kikötőben,       hónapjában 1498 vízi járművet
gyelmünket ugyanúgy kell össz-      hogy Bendegúz nélkül nem kez-          ellenőrzött a katasztrófavédelem
pontosítanunk.” A Mohácson          dődhet meg a szolgálat. Az 1971-       Mohácson, amelyből 665 tartozott
szolgáló kollégáknak ráadásul az
időjárás viszontagságaival is meg                          Rendhagyó ellenőrzés szeptember közepén
kell küzdeniük, nyáron a forró-
sággal, télen pedig a hideggel.     Szeptember 14-18. között rendhagyó DISASTER-akció zajlott Baranya, Bács-Kis-
És a nyelv… Az ellenőrzés során     kun és Csongrád megyében: a katasztrófavédelem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
beszélt nyelv nem magyar, nem       és az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársaival együtt – a BM Országos
német, nem angol, nem szerb,        Katasztrófavédelmi Főigazgatóság iparbiztonsági főfelügyelőségének koordi-
nem horvát, nem ukrán és még        nálása mellett – tizenegy helyszínen, a nap huszonnégy órájában ellenőrizték a
sorolhatnám. A Duna-parti vá-       veszélyes áruk közúti, vasúti és vízi fuvarozását. A fix helyszíneken kívül hat mobil
rosban úgy hívják, „hajósnyelv”.    csapat dolgozott, ők akkor is segítettek, ha a kijelölt helyszíneken feltorlódtak a
Minden nyelvből egy kicsi, ösz-     járművek. Az akcióban a társszervek ellenőreivel együtt körülbelül háromszázan
szegyúrva úgy, hogy minden-         vettek részt.
ki értse. A kikötői szolgálatnak
ezen a területen is egészen spe-       Közúton összesen 2683 járművet ellenőriztek, ezek közül 215 szállított az
ciális képességei vannak. Egyna-    ADR hatálya alá tartozó veszélyes árut, 11 esetben tártak fel szabálytalanságot,
pos látogatásunk után már mi is     8 esetben vissza is kellett tartani a járművet. A vasúti ellenőrzések során ösz-
gazdagabbak lettünk egy „hajós-     szesen 1016 vasúti járművet vontak kontroll alá, 455 szállított a RID hatálya alá
nyelvből” eredő szóval, ez pedig    tartozó veszélyes árut. Szabálytalanságra 24 vasúti kocsi esetében bukkantak.
a csizmi. A csizmi nem más, mint    A szakemberek vízi úton összesen 24 járművet vizsgáltak, 10 szállított az ADN
                                    hatálya alá tartozó veszélyes árut. Az egy hét alatt a katasztrófavédelem és a
                                    társhatóságok együttesen 51 esetben intézkedtek, a rendőrség 5, az adó- és
                                    vámhivatal 11 esetben tárt fel szabálytalanságot a közúti forgalomban részt-
                                    vevő, nem veszélyes árut szállító járművek esetében. Egy ADR-es járműnél
                                    tachográffal kapcsolatos szabálytalanságra derült fény.

                                    ben felújított hajót két csíkos pólós  az ADN hatálya alá, azaz valami-
                                    idős, bajszos kapitány felváltva       lyen veszélyes áru volt a rakomá-
                                    irányítja. A hatóság szakemberei       nya, vagy korábban szállított ilyet.
                                    a Bendegúzzal utaznak ki a vízi        Szeptember végéig az ADN-es
                                    járművek vizsgálatához.                járműveken mindössze tizenhá-
                                                                           rom hiányosságot tártak fel az el-
                                       A katasztrófavédelem a töb-         lenőrök, ez pedig a munkatársak
                                    bi között vizsgálja a vízi veszé-      szigorú, következetes és hatékony
                                    lyesáru-szállításhoz kapcsolódó        szolgálatellátásának köszönhető.
                                    dokumentumokat, a személyzet
                                    végzettségét, az egyéni védőesz-                  Kép és szöveg: Kasza Anett
                                    közöket és a tűzoltói berendezé-                                tű. főhadnagy
                                    sek állapotát, azok felülvizsgála-

az ADN hatálya alá tartozó hajók
személyzetének egyik kötelező
egyéni védőeszköze, a csizma.

   Visszatérve az ellenőrzések
menetére, a huszonnégy órás
szolgálat ideje alatt egy úgyneve-
zett hajókövető rendszer segítsé-
gével folyamatosan figyelemmel
kísérik a Dunán közlekedő hajó-
kat. Az országba történő be- és
az onnan való kilépés során ha-
sonlóan, mint egy közúti határ-
átkelőhelyen, minden járművet
kontroll alá vonnak. A veszélyes
árut szállító uszályok, tankerek a
kikötőtől távolabb, úgynevezett
veszteglési pontokon horgonyoz-
nak le. Az ellenőrzések egyik
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12