Page 23 - OKF Online Magazin

21

jébe. Az orrunkig sem láttunk. pont, amikor kezdtem megijedni. pedig csak sírt és sikított. Bántotta Fotó: Zelenyánszky Zsolt és Balogh Nikoletta
Koromsötét volt, azt se tudtam, Mikor már harmadszor mentünk a fülemet a hangja. Összeszorult a
merre járunk. Csak szobák és sö- végig ugyanazon a folyosón, be- gyomrom. A félelem kezdett fel- KATASZTRÓFAVÉDELEM 2015. szeptember
tétség mindenütt. Na meg azok néztünk minden ajtón, jobbról és kúszni a gerincemen.
a hangok…! Minél több időt töl- balról, és mégsem találtuk a kive-
töttünk lenn, annál ijesztőbbek zető lépcsőt, egyre inkább elfogott De végül nem volt okom meg-
ijedni, a kivezető út is meglett, és az

utolsó pár méteren
még a sérültet is én
vihettem fel a friss
levegőre.

Miután megsza-
badítottak a felsze-
relésektől, sokféle
érzés kavargott
bennem – például
az járt a fejemben,
milyen izgalmas,
maradandó él-
ményben volt ré-
szem, meg az is,
milyen különleges
körülmények kö-
zött kell adott eset-
ben helytállniuk
a tűzoltóknak. Az

lettek. Sehol nem az aggodalom: „Innen sose jutunk biztos, hogy bár eddig is csodál-
volt már a romanti- ki! Mi lesz, ha elkezd sípolni a lég- tam őket bátorságukért, mostan-
kus szellemkastély, ző? És ha elfogy a levegő”? Erdé- tól, ha lehet, még nagyobb tisz-
ez már horror volt a lyi ezredes rendületlenül vezetett telettel gondolok a kollégákra!
javából… szobáról-szobára, hátán a sérültet
megtestesítő bábuval, a kislány Balogh Nikoletta c. tű. zászlós
Találtunk valami
lépcsőt. Lementünk.
Vagy fel? Nem is iga-
zán tudom. Csak a
hőkamerára támasz-
kodtam, annak se-
gítségével próbáltam
tájékozódni, hogy ne
menjek neki valami-
nek. Azt hiszem, tel-
jesen elvesztettem a
fonalat. Egyre inkább
kezdtem azt érezni,
sose jutunk ki in-
nen. Tovább kerestük
a sérültet, de sehol
nem találtuk. Az járt
a fejemben, milyen kevés segít-
séget jelentek és milyen jó, hogy
senki élete nem múlik rajtam…
Végre megtaláltuk az „emberün-
ket”, ezután már a kiutat kerestük.
Először sikertelenül. Ez volt az a