Page 33 - OKF Online Magazin
P. 33

31

a rajtvonalig jó néhány hajrát lepróbáltunk. Majd           szolgáló Duna-szakaszon szinte semmi sodrás nem volt,
a rajtvonalhoz igazodva evezőseink már nem                  az evezők ritmusra hasították a víztükröt. „Húzd, húzd!”
viccelődtek, arcukon elszántság és a koncentráció           – egyszerre kiáltotta mind a tizenhat somogyi tűzoltó, ők
látszott. A „rajt” elhangzása után kétszáz méteren          adták az ütemet, én pedig leginkább arra figyeltem, hogy
át teljes erőbedobással eveztek, én a vezérevezős           a többi hajó beér-e minket, s végig kiabáltam a futamot,
lapátolását figyeltem mereven, s ütöttem a dobot,
az öt hajóból harmadikként értünk a célba. A                        hogy ne adják fel, mi vagyunk az elsők. Az utolsó
partra érve a fiúk komoly arckifejezése elárulta,                   métereken majdnem sikerült elvenni tőlünk a
ez már nem csak egy jó móka. Egyeztettünk,                          11. helyet, akkor úgy ütöttem a dobot, ahogy
bírják ők jobban is, taktikát váltunk: én adom                      bírtam, de végül a mi sárkányunk szelte át előbb
a ritmust, ők pedig hozzám igazodnak. A                             a képzeletbeli célvonalat.
második futamban öt másodpercet javítottunk
az időeredményünkön. Mégis nagy csalódást                              A többi futamot végigdrukkoltuk, a legjobbak
okozott, hogy még 46 század másodperccel                            döntőjében elképesztő összhangnak és hihetetlen
gyorsabbnak kellett volna lennünk, akkor benn                       hajráknak voltunk tanúi. A kupa immár az
vagyunk a legjobb tízben. Így azonban a 11. hely volt               ötödik alkalommal a  Speed Dragons  nevű
ideiglenesen a mienk. Az első mérgelődések után                     csapaté, vagyis a bajai hivatásos tűzoltóké lett.
jött az elhatározás, ezt a helyet meg kell őriznünk. A              A csapat vezetője a BM OKF honlapjának azt
feladat azonban nem volt egyszerű, rutinos ellenfelek               nyilatkozta, tud­ atosan készülnek a versenyekre,
                                                                    de mindez mit sem érne dopping nélkül, a jó
pályáztak a helyünkre. Miközben a somogyi hajó              eredmények a nagyobb mennyiségben elfogyasztott
„kímélő üzem­módban” evezett a rajtv­ onalhoz, addig a      lek­város palacsintának és a szintén jócskán adagolt,
főváros együttese a taktikáját gyakorolta.                  magas szénhidrát-tartalmú italoknak köszönhetőek…
                                                            Ezért ígérhetem, hogy a somogyi csapat jövőre
  - Van még erőtök?                                         jobban kidolgozott taktikával indul a viadalon, a siker
Hajrázunk még egyet rajtig? - kérdeztem a velem szemben     kulcsáról, a „dopping palacsintáról” pedig én magam
ülőkre nézve.                                               gondoskodom…”

  - Nem, a futamra tartogatjuk az erőnket.                                                    Bázelné Mihályka Szabina
  - Taktika?                                                                                                tű. főhadnagy
  - Húzzuk, amíg bírjuk!
  S így is lett, remekül rajtoltunk. A verseny helyszínéül
   28   29   30   31   32   33   34   35   36